Családpolitika
Hivatalos: újabb otthonfelújítási program indul
Várhatóan már az év első félévében megszületik az új, államilag támogatott Otthon Felújítási Programról szóló szabályozás, ami a nyár elején el is indulhat - vette észre a money.hu a Kormány első féléves jogalkotási tervezetében. A tervek szerint lakossági energiakorszerűsítésre lehet majd igényelni a támogatást.
2024.03.10 11:01ma.huA money.hu szakértői várakozásainak megfelelően hivatalosan is megjelent az új lakáskorszerűsítési állami támogatás a kormány 2024 első féléves jogalkotási munkatervében. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Otthon Felújítási Program várhatóan a nyár elején elindul, de a kihirdetése ennél hamarabb, már tavasszal megtörténhet.
A money.hu korábbi értesüléseivel összhangban a jogalkotási tervből az is kiderült, hogy a program keretében a lakóingatlanok energetikai korszerűsítését lehet majd elvégezni.
Egyelőre pontos részletek még nem ismertek a programról, de a money.hu információi szerint a korábbi otthonfelújítási támogatásnál jóval szélesebb körben lesz elérhető. Várhatóan nem csak azok az ingatlantulajdonosok vehetnek részt a programban, akik gyermeket nevelnek, hanem azok számára is nyitva áll a lehetőség, akik nem vállalnak vagy nincs gyermekük. Ezt támasztja alá az is, hogy a jogalkotási tervezetben az Otthon Felújítási Programról szóló jogszabály a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik, nem pedig az otthonteremtési támogatások (például a CSOK, CSOK Plusz) jogszabályi feltételeit is megalkotó Kulturális és Innovációs tárcához.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 8:59 Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
- 7:58 Hatósági vizsgálat indult Lengyelországban egy Fehéroroszországba szökött bíró ügyében
- 6:57 Eurostat: tavaly kevesebb unión kívüli állampolgárt sikerült feltartóztatni az EU külső határain
- 5:18 Szlovén belügyminisztérium: Róma nem tájékoztatta Ljubljanát a határellenőrzés meghosszabbításáról
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06