Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

GettyImages-1468814657
2023.12.07. 21:24
Végre egy orvos magyarázza el, mi a teendő, ha a szörnyű hidegben lefagy a férfiak nemi szerve. Már többször szerepeltek a hírekben a téli sportokban jeleskedő versenyzők, akik a szokatlan, de annál fájdalmasabb panasszal szembesültek.

„Tíz percig kellett feküdnöm a sportolók részére fenntartott sátorban, hogy valamelyest felmelegedjek. Pokolian fájt. Szörnyű érzés” – ecsetelte legutóbb a tüneteket egy svéd sífutó az Expressenben. Calle Halfvarsson 15 fokos fagyban tette meg a 20 kilométeres távot.

„Teljesen lefagytam alul, de tényleg” – kesergett.

A tavalyi pekingi téli olimpián többször is farkasordító hidegben kellett versenyezniük a sífutóknak. Nemegyszer megváltoztatták a rajt időpontját, hogy elkerüljék az embertelen körülményeket. Az 50 kilométeres távot a szervezők végül 30 kilométerre rövidítették, hogy megóvják a versenyzőket a fagyási sérülésektől.

A finn Remi Lindholm 76 perc alatt teljesítette a feladatot, majd azonnal melegítőpárnákat tett az ágyékára.

Kitalálják, melyik részem fagyott le?

– majd a finn újságírók előtt teste alsó részére mutatott. Azt mondta, az volt élete legrosszabb versenye, amely egy folyamatos küzdelemről szólt. Amikor végre a célban elkezdett felmelegedni, elviselhetetlen fájdalom gyötörte.

Lindholm nemcsak a sífutásban, hanem a dermesztő egészségügyi károsodásban is tapasztaltnak számít, mert egy évvel korábban, egy hazai versenyen már volt része hasonló megpróbáltatásban.

Sovány vigasz

A lefagyott pénisz szörnyű érzés, mert hosszú időre elzsibbad – mondta az Iltalehti bulvárlapnak egy 20 kilométeres, mínusz 18 fokban rendezett lappföldi verseny után. Lindholm azzal vigasztalta magát, hogy még rosszabb lett volna, ha a lábujjai fagynak le.

Halfvarsson viszont egyenesen viccelődött.

Szerencsére úton van a második gyermekem, mert nehézséget okozott volna a jövőben, ha így folytatom.

A svéd sífutónak is voltak korábban hasonló panaszai, a második gyermek érkezése azonban ékes bizonyítéka, hogy a nemi szerv eljegesedése nem minden esetben jár végzetes következményekkel.

Mindketten a körülményekhez képest „lenge” öltözékükkel magyarázzák sajátos sérüléseiket, de a jobb versenyidőt sejtető vékony, testhez álló mezt mégis előnyben részesítették a hideg elleni védelemmel szemben.

Sem masszázs, sem meleg víz

Még az élversenyzőknek is rétegesen kell öltözködniük a szabadban űzött téli sportok során – hívta fel a figyelmet a Helsinki Egyetemi Kórház sürgősségi osztályának igazgatója.

A fagyási sérülések ugyanis pillanatok alatt bekövetkezhetnek – mondta Maaret Castrén professzor.

A férfi nemi szervek fagyási sérülései ráadásul azért gyakoribbak, mert azon a testrészen a bőr vékonyabb.

„A kihűlés során, a többi testrészhez hasonlóan, a pénisz is keringési zavarokkal szembesül. A legsúlyosabb esetben a fagyott testfelületek elfeketednek” – mondta a szakorvos, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a vérkeringés nem áll helyre, így a lefagyott és elhalt testrész menthetetlen.

A professzor sem hallott azonban olyan esetről, hogy ez pénisszel fordult VOLNA elő, a végtagok ujjainál azonban már volt rá példa.

Ettől függetlenül minden fagyási sérülés maradandó gondokat, mindenekelőtt tartós fájdalmat okozhat. Ezt megelőzendő tanácsolja a szakember, hogy az első tünetek érzékelésekor azonnal meleg helyre kell vonulni, kellemes beltéri körülmények közé, és hagyni kell, hogy a lefagyott testrész magától „éledjen fel”. Ugyanakkor:

A fagyási sérülést szenvedett testrészt semmiképpen sem szabad masszírozni vagy meleg vízbe áztatni

– figyelmeztetett a professzor.

A védelmet szavatoló zsírréteget elavult megoldásnak tartja.

„A száraz bőr jobb védelmet nyújt, mint a zsíros, nedves bőr” – hangoztatta Maaret Castrén professzor.

(Borítókép: Calle Halfvarsson 2023. február 23-án. Fotó: Maja Hitij / MTI)