Meghalt Hunya Szilvia

2024.03.12. 16:43

Meghalt Hunya Szilvia, a Csokonai Nemzeti Színház operatagozatának titkára. A debreceni színház dolgozóját kórházban kezelték, miután március 4-én autóbalesetet szenvedett – írta közösségi oldalán a Csokonai Nemzeti Színház.

HUNYA SZILVIÁT SAJÁT HALOTTJÁNAK TEKINTI A CSOKONAI NEMZETI SZÍNHÁZ.

Az operatagozat titkára 2006 óta dolgozott a színházban, temetéséről később gondoskodnak. Hunya Szilvia három kisgyermeket hagyott maga után.

Mint írtuk, március 4-én összeütközött két autó Debrecenben, a Faraktár utcában. Az egyik érintett már a helyszínen életét vesztette. 

Így történt a baleset 

Az incidensről utóbb a TV2 hírműsorában, a Tényekben közölték azt, hogy egy 19 éves, kezdő jogosítvánnyal rendelkező lány okozta. Mint mondták, a fiatal egy felüljáró belső sávjában közlekedett, és sávot akart váltani, de nem vette észre a mellette haladó autót, nekicsapódott, majd ezután sodródtak a járdára. 

A dehir.hu debreceni portál szerint a napokban Suba István, a Hajdú-Bihar Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára beszélt a Debrecen Televízió Közügy című műsorában is beszélt az esetről. Ő is azt mondta, hogy a baleset elsődleges oka a szabálytalan sávváltás volt. 

Sok szerencsétlen körülménynek kellett összeadódnia ahhoz, hogy ebből tragédia legyen. Éppen olyan szögben találkozott a két autó, hogy lesodródtak az útról, ráadásul a nagyon közeli járdán sokan voltak, akik éppen leszálltak egy buszról és átkelni készültek a zebrán

– mondta a szakember.

Hozzátette azt is, hogy a balesetnél „az időpont munkaidő utáni volt, amikor az emberek általában fáradtabbak már, mint reggel. Ilyenkor a forgalom is sűrű, sötétedni kezd: ezek mind lehetnek befolyásoló tényezők, de nem szükségszerű, hogy belőlük ilyen tragédia alakuljon ki”. 

Megjegyezte, hogy „a kutatások szerint a jogosítvány megszerzése utáni első két évben lehetünk leginkább közlekedési baleset okozói. Ez később folyamatosan csökken, ám ahogy idősödünk, az esély ismét nőni kezd. Érdemes tehát a gyermekeinknek átadni a megfelelő közlekedési szemléletet, felfogást, morált, ami éppen úgy szükséges a balesetek elkerüléséhez,