Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

forrás: Prím Online, 2024. március 14. 13:04

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

A 75 milliárd forintos keretösszegű Napenergia Plusz Program keretein belül ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhető el a zöldenergia termelésére és eltárolása alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez. A pályázat január közepén indult, s bár a keretösszeg korlátozott, továbbra is nyitva áll az érdeklődők számára.

 

Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója a lehetőséggel kapcsolatban kiemelte, a tervezés során sokan nem járnak el megfelelő körültekintéssel az akkumulátorokat illetően, pedig a napelemekhez hasonlóan ezek is számos buktatót rejthetnek.

 

Mint fogalmazott, egy átlag felhasználó úgy gondolja, hogy hibrid inverterrel rendelkezik, ezért elvárása, hogy a rendszer áramszünet esetén is működjön. Csakhogy ez nem magától értetődő, de a legtöbb cég ezt elfelejti kommunikálni.

 

„Ahhoz, hogy akkumulátoros megoldásban is működjön a rendszer, szükség van egy úgynevezett backup funkcióra. Ha ezt nem tudja az inverter, akkor áramkimaradás esetén hiába kapcsolgatjuk a villanyokat. Amennyiben a felhasználó ezt a helyzetet szeretné elkerülni, olyan invertert kell választania, ami rendelkezik ezzel a funkcióval. Solax inverterrel megvalósított rendszer esetében például eleve be van építve ez a funkció, tehát még kiegészítőkre sincs szükség ahhoz, hogy áramszünet alatt is legyen áram a háztartásban” – magyarázta.

 

Házi Ádám

 

Hozzátette, a backup funkció néhány tizedmásodperc alatt átkapcsol, azaz tulajdonképpen észrevehetetlen az áramszünet. Ugyanakkor ajánlott csak a legfontosabb eszközöket üzemeltetni erről, mert a jacuzzi, a szauna, vagy épp az elektromos sütő gyorsan lemeríti az akkumulátorokat.

 

A telepítéskor tehát azt kell kérni, hogy a világítást, a kapumozgató motort, a redőnyt és a létfontosságú eszközöket kössék rá erre, a luxus áramfogyasztókat el lehet engedni. Ez egyébként jellemzően nincs benne a kivitelezési munkadíjban, külön csomagként lehet igénybe venni a kivitelezőknél.

 

Lehet bővíteni?

 

Házi Ádám szerint már a pályázat benyújtásakor el kell azon gondolkozni, hogy hosszú távon szeretnénk-e majd bővíteni az akkumulátort. Nem egyszer fordul elő, hogy a régi ügyfelek plusz napemeleket helyeznének el az ingatlanon, de vannak olyan inverterek, amik erre egyáltalán nem képesek. Ha a nagyobb tároló kapacitásra való áttérés lehetőségét szeretnénk nyitva hagyni, akkor jelezzük a kivitelezőnek és előre egyeztessük a rendszer technikai korlátait.

 

A szakember úgy folytatta, vannak olyan invertergyártók, akik maguknak gyártják az akkumulátort és egy csomagban árulják a kettőt, mások kompatibilitás listát adnak.

 

 

„Tanácsolt lehetőleg egy gyártónak a termékeit választani, ellenkező esetben, ha meghibásodás történik, a két gyártó egymásra mutogat majd, és a problémát nehéz lesz megoldani. Ha mégis emellett döntünk, győződjünk meg róla, hogy a két eszköz megfelelő hatásfokkal működik együtt, mert sok esetben az energiaátalakítás alacsony hatásfokkal történik, vagy a készülék fogyasztása lesz magasabb a vártnál. Ami elsőre olcsónak és jónak tűnt, a használat során kiderülhet még sem volt a legjobb döntés” – mutatott rá.

 

Megjegyezte, persze vannak olyan inverterek is, amely mellé hagyományos savas akkumulátorokat is be lehet tenni, de olcsó húsnak híg a leve, gyorsan el fog romlani, és a vége csúnya ráfizetés lesz. Szerencsére a pályázat most ezeket az eszközöket kizárta.

 

Kérdésre válaszolva elmondta, ha kültérre szeretnénk rakni az akkumulátort, akkor a megfelelő IP védettségen túl figyelembe kell venni azt is, hogy fűtéssel rendelkezik-e, ennek hiánya fagyos időszakban ugyanis nagy bajokat okozhat. Így akár -30 fokig is ellenállnak majd az akkumulátorok a hideg időnek.

 

 

A szakember azt is kiemelte, hogy az akkumulátor nettó (felhasználható) és bruttó (névleges) kapacitását is érdemes ellenőrizni. Például SolarEdge nettó 9,2 kWh míg más gyártók 10,24 kWh-t ígérnek, de ez utóbbi csak bruttó kapacitást jelent. Valójában a 2 akkumulátornak a felhasználható kapacitása azonos lehet. A névleges kapacitásnak általában a 90%-a kivehető csak, de ezt is ellenőrizni kell mert vannak termékek, amelyek csak a bruttó kapacitásuknak a 70%-át engedik hasznosítani.

 

A Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója közölte azt is, hogy az akkumulátorok kérdéskörére szigorú tűzvédelmi és hálózati elosztói szabályozások vonatkoznak. Sok esetben a kivitelezők azzal olcsósítják a beruházást, hogy mindezt nem veszik figyelembe, de ezzel jelentős telepítői és ügyfélkockázatot vállalnak, ami hosszú távon következményekkel járhat, és egy esetleges ellenőrzésnél is problémákat okozhat.

 

Jó példaként említette a SolarEdge-t, ami a legmagasabb szintű biztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik.

 

Házi Ádám azzal zárta gondolatait, hogy akinek 2023. szeptember 7. előtt áramszolgáltatói igénybejelentése volt és a szaldós elszámolásban tud maradni, ne habozzon és vágjon bele a kivitelezésbe, mert kivételesen jó konstrukció, ami valószínüleg soha nem fog újra megismétlődni. De a Napenergia Plusz Program pályázat is megtérülő befektetés lehet a családok számára.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36