Sosem heverte ki: válásuk után két évvel rákban halt meg a csodálatos színésznő férje

2024. március 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Fotó: Ringier/Oláh Csaba

ŐS(Z)ÖREGEN IS SZÉP

Ali MacGraw leghíresebb filmje, a „Love Story” olyan a romantikus mozik között, mint a „Volt egyszer egy vadnyugat” a western műfajában:

egyszer mindenképp látni kell.

Anyai nagyszülei budapesti zsidó emigránsok voltak, de anyja még férjének sem beszélt származásáról, mert Richard MacGraw erőszakos és bigott volt. Lányuk művészettörténész diplomával és a Ford ügynökség modellszerződésével a zsebében, 22 évesen fotóasszisztensnek állt a Harper’s Bazaar legendás divatszerkesztője, Diana Vreeland mellé. A Vogue-nak modellkedve találkozott Melvin Sokolsky fotóssal, akivel

stylistként dolgozott: élete legjobb munkájának nevezte, mert ennek köszönheti, hogy megismerkedett Coco Chanellel, Salvador Dalival és Candice Bergennel, utóbbival máig barátnők. Házassága közben tönkrement, másfél év után elvált főiskolai szerelmétől, Robin Hoen bankártól. Második férje, Robert Evans producer osztotta rá a „Love Story” női főszerepét Ryan O’Neal oldalán. Jenny Cavalieri kedvéért megtanult csembalón játszani, ahogy O’Neal Oliver miatt korcsolyázni. A filmben debütált a 24 éves Tommy Lee Jones és Jenny szájából elhangzott a híres mondat: „A szerelem azt jelenti, hogy sosem kell azt mondanod, sajnálod.” Ali szerint ez nem igaz. Élvezték a közös munkát, O’Neal haláláig barátok maradtak. A 2002-es Oscar gálán együtt adták át a Jean Hersholt humanitárius díjat a film rendezőjének, Arthur Hillernek. (Őket is Oscarra jelölték a szerelmesekért, nem kapták meg.) Nyolc éve bejárták az országot a Love Letters c. kétszemélyes darabbal. 2021-ben a Szerelmesek Napján együtt kaptak csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán.

Szerelem, tequila, fű

Nem akarta vállalni a Szökés c. filmet, inkább néhány hónapos fiukkal maradt volna, (Josh rendező, író, producer lett) de férje rábeszélte. Első látásra egymásba szerettek Steve McQueennel és nem volt kérdés, mindketten kilépnek házasságukból: Ali így elvesztette „A nagy Gatsby” Daisyjét és a „Kínai negyed” Evelynjét, akiket producer férje eredetileg neki szánt. A forgatáson vibrált köztük a levegő, de már akkor sokat veszekedtek: egyik első vitájuk után McQueen felszedett két nőt, és a szomszéd szobában lakó MacGraw mindent hallott, ami hármójuk között éjjel történt, mégis, amikor szerelme másnap reggel megkérdezte, átmegy-e hozzá reggelit csinálni, igent mondott: túl szerelmes volt, hogy észrevegye a figyelmeztető jeleket. Férje ragaszkodott hozzá, függessze fel filmes karrierjét és otthon főzzön, mosson, takarítson. Eleinte minden jól ment, de aztán McQueen minden nap részegen, bedrogozva ment haza, s ahogy MacGraw fogalmazott,

sosem tudhatta, mit fog mondani vagy tenni: a képernyőn ez izgalmas, de az életben kevéssé romantikus, idegtépő otthont eredményezett, ahogy próbálta kitalálni, aznap, abban az órában épp milyen hangulatban van. Hol az „Öreg Hölgyé”-nek, hol „kis New York-i majmá”-nak nevezte és folyton csalta. Ali idővel visszaadta a kölcsönt és egyre több tequilával vigasztalódott. Válás lett a vége. Szerinte mindhárom házassága azért fulladt kudarcba, mert soha nem mondta el, ki is ő valójában, elvárva, hogy férjei olvassanak a gondolataiban, mit szeretne és mit nem. McQueen két évvel válásuk után meghalt rákban: nem engedte, hogy exe meglátogassa a kórházban. Barátai szerint ő voltélete szerelme.

Gyógyultan, boldogan

A Konvoj c. moziban tért vissza. Nagyon izgult a hosszú szünet után, egyszer annyi kokainnal és alkohollal oldotta a stresszt forgatás előtt, hogy képtelen volt játszani: akkor döntötte el, leszokik. Felejthető filmek következtek, szerinte a Dinasztia c. szappanoperában volt alegrosszabb, 14 rész után kiírták: csak a pénzért vállalta, árulta el 25 évvel később. Negyed század után szánta rá magát, hogy beszéljen húszas évei elején átélt (akkor törvénytelen) abortuszáról: nagyon megviselte, még anyjának sem árulta el, mi történt. A Betty Ford klinikán szabadították meg alkohol –és szexfüggőségétől, erről is írt bestseller önéletrajzi könyvében. Ötvenkét évesen a világ legszebb 50 embere közé sorolta a People magazin. Pár évvel később videókazettát adott ki a jógáról, mely neki köszönhetően lett népszerű az Egyesült Államokban. Miután malibui háza leégett, úgy érezte, el kell hagynia Los Angelest, hogy ne érezze magát vesztesnek: azóta az Új Mexikó-i Santa Fében él. 67 évesen debütált a New York-i Broadwayn a dán Születésnap c. film színpadi változatában: fiától kért tanácsot, s ő rávágta, mama, meg kell csinálnod! Szavai szerint sokáig a múltban élt, már nem teszi. Kiáll az állatok jogaiért, fest, kertészkedik, jógázik, meditál: kicsit sem hiányzik neki Hollywood.

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest