„Azt mondták, nézzek már tükörbe” – Mi bajuk vele? Kiss Ernő Zsolt feleségét, Nyári Darinkát folyamatosan gyalázzák a kritikusai

2024. márc 15. 15:14
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
 Kiss Ernő Zsolt és felesége, Nyári Darinka / Fotó: TV2

Kiss Ernő Zsolt feleségét, Nyári Darinkát a mai napig komoly bántások érik / Fotó: TV2

A színész és kislánya mindenben maximálisan támogatja a családanyát, így életmódváltásában is teljes vállszélességgel állnak mellette.

Nyári Darinka egész életében harcban állt a testsúlyával, ezért nemrégiben egy igen komoly életmódváltáson ment keresztül, családtagjaival pedig elhatározta azt is, hogy a mozgásnak minden eddiginél több időt szentelnek majd, így nemcsak a színésznő, hanem színész férje, Kiss Ernő Zsolt és közös lányuk, Zoé is nagyon boldog.

„Mi tényleg olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Amióta tizennyolc éve egymásba szerettünk, mindent együtt csinálunk. És Darinka változása az én életemre is pozitív hatással van. Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után a feleségem még egy újabb arcát is megmutatja nekem. Örülök, hogy ezt is együtt éljük át. Továbbra is itt vagyok mellette, és most lett egy újabb közös programunk” – kezdte a story.hu-nak a büszke férj, Kiss Ernő Zsolt, akinek feleségét rengeteg bántás érte, miután házaspárként a nyilvánosság elé léptek.

Az Ázsia Expressz sztárja megmutatta eddig nem látott szüleit – fotó

Az Ázsia Expressz sztárja megmutatta eddig nem látott szüleit – fotó

A színésznő elmondása szerint a mai napig komoly sortűznek vannak kitéve.

"Csak egy része volt, hogy a súlyomat kritizálták, és azt mondták, nézzek már tükörbe, mennyire nem illek Ernőhöz. A fogyókúrám alatt is sokszor megkaptam, hogy biztos azért kaparok most, nehogy elveszítsem. De amikor már nárcisztikus nőszemélyként ítéltek meg egy műsor alapján, és szó szerint azért kampányoltak, hogy megmentsék a férjemet tőlem, és amikor már téma volt az anyám és a lányom is, ott komolyan elgondolkodtam, hogy az online bántalmazás áldozataként hogyan tovább" – mesélte Nyári Darinka.

Amit felnőtt fejjel a 43 éves színésznőnek át kellett élnie, nem múlt el nyomtalanul, ám mára rájött arra, hogy sokkal többen vannak azok, akik szeretik őt, mint azok, akik ismeretlenül pocskondiázzák. Bár ma is akadnak olyanok, akik szívesen megmentenék tőle a férjét, ők ezeken most már csak jókat nevetnek, hiszen egy olyan kapocs alakult ki közöttük, amit semmi és senki sem szakíthat szét.

A színházban és az ismeretségi körünkben azért nem is próbálkoztak Ernőnél és nálam sem soha, mert valahogy mindenki tisztában van vele, hogy a köztünk lévő harmónia megingathatatlan. Tudom, hogy ritka manapság, de számomra még tizennyolc együtt töltött év után is ő a nagybetűs férfi – vallotta be Nyári Darinka, aki gyerekként sem barátkozott meg a súlyával.

Új szerepben próbálja ki magát Kiss Ernő Zsolt

Új szerepben próbálja ki magát Kiss Ernő Zsolt

„Imádok enni, amióta létezem, mindig is hadilábon álltam a súlyommal. Ha stressz volt, azért, ha boldog voltam, azért ettem. Tartottam attól, hogy majd most vissza­szedek néhány kilót, de egy grammot sem híztam" – fogalmazott a színésznő.

Nyári Darinka hálás minden dicséretért, amit az emberektől vagy a férjétől kap napi szinten, de elárulta, még a 12 kilós fogyása után sincs teljesen megelégedve magával. Elmondása szerint szeretne még formálódni, azonban nem tartja sportos alkatnak magát, ezért határozott úgy, hogy többet jár majd kirándulni és sportolni a családdal. Szeretné, ha rendszeressé válna az életében a mozgás, de családanyaként kénytelen táblázatokba rendezni a feladatait. Mint mondja, enélkül nehezen venné rá magát az edzésekre, mert féltené az időt, amit a szeretteitől elvesz.

Az a típusú családanya vagyok, aki a munka után már nem vágyik egyedül töltött énidőre. Nem kétlem, hogy jót tenne, de engem mindig is a családom töltött vissza, a velük szerzett élmények mindennél fontosabbak – mondta Darinka.

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

nyári darinka

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

nyári darinka Kiss Ernő Zsolt család életmódváltás sport súly fogyás online bántalmazás