A Boca Juniors védője az Inter Miaminál folytatja – sajtóhír

DeAndre Yedlin távozása után az MLS-ben szereplő Inter Miami új hátvédet készül szerződtetni…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

César Luis Merlo értesülései szerint a felek közt megszületett a megállapodás, és a Boca Juniors lejáró szerződésű hátvédje, Marcelo Weigandt rövidesen 2027 év végéig szóló kontraktust fog kötni az Inter Miami csapatával.

A 24 esztendős jobbhátvéd a Xeneize saját nevelésű futballistája, eddig kizárólag kölcsönben hagyta el a csapatot, amikor 2020-2021 magasságában a Gimnasia La Platánál szerepelt. Weigandt a profik közti 2019-es bemutatkozása óta 72 mérkőzésen három gólt és hét gólpasszt jegyzett a Boca színeiben, azonban annak ellenére, hogy tavaly 32 mérkőzésen jutott szóhoz, az új edzőnél 2024-ben még egyetlen percet játszott tétmérkőzésen, és úgy tűnik már nem számítanak a szolgálataira.

Weigandt az elmúlt években két-két hagyományos bajnoki címet és argentin szuperkupát, valamint egy-egy Copa de la Liga Profesionalt és Copa Argentinát nyert a Bocával.

A fiatal védő korábban rendszeres szereplője volt a különböző argentin korosztályos válogatottaknak, azonban a felnőtt nemzeti csapatban eddig nem vették őt számításba.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A A Boca Juniors védője az Inter Miaminál folytatja – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.