szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hamarosan kiderül, javítható-e a Voyager–1 űrszonda, miután hónapok óta csak értelmetlen adatot küldött a Földre.

2023 végén komoly gond támadt a Voyager–1 űrszondával. A mérnökök azóta próbálják megjavítani az eszközt, ami nem könnyű feladat, tekintve, hogy minden egyes üzenetváltás 45 órába telik. Ráadásul a Földön csupán egy rádióantenna elég erős ahhoz, hogy a Voyager–1 meghallja az utasítást.

A NASA szakemberei nemrég azt közölték, találtak egy lehetséges hibát, ami zavart okoz a Voyager–1 működésében. Kiderült, az űrszonda három számítógépének egyike, a repülési adatokkal foglalkozó egység (flight data system, FDS) nem akarja az igazságot, és nem kommunikál a Voyager telemetria-modulációs egységével (TMU). Emiatt csak zavaros adatok, egyesek és nullák érketek a Földre.

Számos próbálkozás mellett március elején egy olyan üzenetet küldött a Voyager-1-nek a csapat, ami kikényszeríti, hogy különböző szekvenciákat próbáljon ki az FDS a szoftvercsomagon belül. Erre azért van szükség, mert ha van egy meghibásodott rész az FDS-ben, akkor a sérült szakasz ezzel megkerülhető lehet.

A próbálkozás nem hozta rendbe az űrszonda működését, ám valamit egész biztosan csinált. A NASA közlése szerint március 3-án a mérnökök olyan tevékenységet észleltk az FDS egyik részében, ami eltért az elmúlt hónapok olvashatatlan adatfolyamától. A jel ugyanakkor még mindig nem olyan formátumú, mint amilyennek a normál működés esetén lennie kellene, ezért a mérnökök nem voltak teljesen biztosak abban, hogy mit is kezdjenek vele.

480 000 km/h-ra gyorsítaná az űrhajót egy új hajtómű, 5 év alatt lehagyná a Voyager-1-et

Az Egyesült Államok űrhivatala is érdeklődik a Kaliforniai Egyetemen megálmodott hajtómű iránt, amely tízszer gyorsabb utazást tenne lehetővé, mint a most az emberiség rendelkezésére álló technológia.

A Deep Space Network egyik mérnöke azonban képes volt dekódolni az adatokat, és kiderült, hogy az a teljes FDS-memóriát tartalmazza. Ez egy olyan pillanatkép, amiben minden lényeges adat benne van, a tudományos mérésektől kezdve egészen a kapott utasításokig. A csapat most azt tervezi, hogy összehasonlítja ezt a korábbi pillanatképekkel, hátha fény derül arra, miért nem működik megfelelően a rendszer.

Ha ez sikerül, az azt jelenti, hogy a Voyager-1 akár javítható is lehet. Ugyanakkor mivel nincs a fedélzetén tartalék FDS, ha ez nem sikerül, az a küldetés végét jelentheti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.