„Akár lehet egyszer közös gyerekünk is” – Molnár Gusztáv és új párja először álltak kamerák elé: fontos dolgokat árultak el a kapcsolatukról – videó
Molnár Gusztáv és Dorina nagyon boldogok együtt / Fotó: TV2
Molnár Gusztáv és a barátnője a kamerák előtt szólaltak meg aj kapcsolatukról. A színész és a párja, Mucsi Dorina több titkot is elárultak a szerelmükkel kapcsolatban, s az is kiderült például, hogy minden tavaly augusztus elején kezdődött.
Ezeket látta már?
Kiderült, hogy a pár munkaügy kapcsán ismerkedett meg, ám Dorina később felvetette, hogy szívesen beszélgetne Molnár Gusztávval úgy, mint „ember az emberrel”, majd ebből a találkozóból szerelem szövődött.
„Fél éve veled” – Molnár Gusztáv sugárzik a boldogságtól, szerelmes fotót posztolt az új párjával
Guszti és a kedvese csak néhány héttel ezelőtt mondták ki hivatalosan is, hogy egy párt alkotnak, és ennek az volt az oka, hogy a színész semmit nem akart elsietni.
Mondtam is Dorinának, hogy kicsit könnyebb volt, amikor nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, mert most már félek attól, hogy elveszítem. Ez is egy tök emberi dolog
– magyarázta a Tények Plusznak Molnár Gusztáv.
„Nem feltétlenül fél éve vagyunk együtt, hanem fél éve találkoztunk. Nekem egy munka volt eldönteni, hogy én most akarom ezt a lányt, vagyis, hogy az érzést akarom-e, vagy tényleg őt szeretném-e... El kellett telnie pár hónapnak, hogy rájöjjek, valóban ez a hölgy érdekel itt, mellettem, tehát nem mindegy, ki ő” – tette hozzá a színész.
Molnár Gusztávban még mindig megvannak a félelmek: néhány napja például felhívta a párját azzal, hogy lúzernek tartja magát, s nem érzi, hogy bármerre is haladna az élete bármerre... Dorina azonban megnyugtatta a kedvesét, és képesek voltak megbeszélni a problémát.
„Én nem úgy kezelem a Gusztit, mint egy felépülő függő, attól függetlenül, hogy az. Úgy kezelem, mint egy embert, aki 37 éves, és most teljesen új alapokra helyezte az életét. Nagyon tehetséges, nagyon sok lehetősége van, és ő is nagyon sokat foglalkozik akár önismerettel, akár pszichológiával. Egyébként jómagam is” – vette át a szót Dorina.
Ami nagy kincs számomra ebben a kapcsolódásban, hogy valóban mindent meg tudunk beszélni
– reagált Molnár Gusztáv.
A nagyvilág előtt is felvállalta a szerelmét Molnár Gusztáv és barátnője
A színésznek egyébként tavaly a rehabon azt tanácsolták, legalább egy évig ne kezdjen új párkapcsolatba. A mentora azonban támogatja, de arra kéri, vigyázzon és csak lassan haladjon, ami így is történik a színész szerint. Molnár Gusztáv arról is beszélt, mi a nagy hibája a párkapcsolatokban.
Kiderült, hogy nagyon féltékeny típus vagyok... idegesítően. Képes vagyok például kontrollhívásokat csinálni
– vallotta be a színész, ám Dorina ezt is jól kezeli.
A pár elmondta a kamerák előtt, hogy úgy érzik, ez egy nagy szerelem. Dorina hozzátette: nagyon különleges kapcsolódásnak éli meg azt, ami köztük van Gusztávval.
A Blikk is megírta nemrégiben, miszerint immár fél éve, hogy Molnár Gusztávra rátalált a szerelem. A színész bevallotta, kedvesében megtalálta a legjobb barátját is.
„Ha esetleg úgy alakul, akkor lehet egyszer közös gyerekünk is, de ez most még nem ott tart”
– mondta Gusztáv, hozzátéve: a józansága első évét arra szánja, hogy felépítse az életét.
A pár májusban Rómába készül, ugyanis Dorina annak idején Olaszország fővárosában élt, és alig várja, hogy a szerelmének megmutathassa a legszebb helyeket.
A teljes riportot itt tekintheti meg:
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább