Rossz hírek érkeztek Oszter Sándor özvegyéről: még mindig fájdalmak kínozzák
Nap mint nap szembesül vele.
Mint azt a Kiskegyed is megírta, Oszter Sándor özvegyét több egészségügyi probléma is kínozta az elmúlt időszakban: először a vállát törte el egy esés során, majd kutyatámadás érte, utána pedig világossá vált, hogy szürkehályog miatt a szemét is műteni kell. Failoni Donatella szerencsésen túlesett ezeken a műtéteken, de a kezét a mai napig fájlalja a kutyaharapás következményeként.
Minden nap zongorázom természetesen, de bizonyos darabokat már nem játszom, mert nem koncertezem. A kezem azóta is fáj, zongorázás közben is folyamatosan érzem
– mesélte a zongoraművész a Borsnak.
Az viszont nagyon pozitív fordulat, hogy az özvegy szeme meggyógyult a műtétnek köszönhetően, és már szemüveg nélkül is simán volán mögé tud ülni. Hamarosan elvonul a balatoni nyaralójába pihenni egészen őszig, illetve rengeteg időt tölt majd a lányával, Oszter Alexandrával.
– Nyugalomban élek, ilyenkor már a balatoni nyaralóban szoktam lenni, de idén még megvártam a húsvétot – mesélte Donatella.
Ezeket olvastad már?
Karsai Dánielről jött a hír: ami most kiderült
Őrületes bosszút áll, ha megsérted: ő a 4 legkönyörtelenebb csillagjegy
A Palota közölte a hírt Katalin hercegnéről: végre csupa boldogság
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl