Rétvári Bence: Szigorú, többnapos vizsgálatnak vetik alá a gyermekvédelmi intézmények vezetőit
További Belföld cikkek
- Hat évre ítéltek egy férfit, aki szexuálisan zaklatta barátai kiskorú gyermekeit
- Lemondott a református egyház püspöke, aki Balog Zoltán utóda lehetett volna
- Orbán Viktor és Hszi Csin-ping a nukleáris ipart érintő megállapodást kötött
- Súlyos baleset történt Bicskénél, az autópálya mindkét irányából elgázoltak egy embert
- G. Fodor Gábor: Nem Magyar Péter az érdekes, hanem hogy ki áll mögötte
Rétvári Bence közölte, a gyermekvédelmi intézmények vezetőit érintő komplex vizsgálat módszertanát olyan szakemberek állították össze, akik a gyermekvédelem minden területét ismerik. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, az a cél, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet.
Az első nap ellenőrzött körülmények közötti tesztelésből áll, a második napon pedig egyéni és csoportos gyakorlatokon kell részt venniük a vezetőknek
– tette hozzá az államtitkár. Úgy fogalmazott, a csoportos gyakorlat részeként konfliktushelyzetbe kerül a vezető, aminek megoldását ötven különböző szempont alapján vizsgálják. Rétvári Bence elmondta, az első elemzést a kétnapos vizsgálat alapján készítik el a szakemberek. Hozzátette, a harmadik fázisban pszichológiai mélyinterjút készítenek az érintettekkel.
Mint leszögezte, a vizsgálatnak sok síkja van, így a felmerülő problémákat külön is tudják vizsgálni. „Nem kockáztathatunk, a gyermekeket védenie kell ezeknek az intézményeknek” – nyilatkozta.
A stúdióbeszélgetésben elhangzott, 530 intézményben indult soron kívüli vizsgálat, beleértve az egyházi és civil fenntartású intézményeket is. Ennek kapcsán Rétvári Bence azt mondta, a márciusban és áprilisban zajló vizsgálatok arra koncentrálnak, hogy ha volt korábban ki nem derült gyermekbántalmazás vagy szexuális visszaélés, az „most bukjon ki”.
Emeljük ki nagyon gyorsan, és küldjük börtönbe azokat, akik pedofil hajlamuk miatt mentek be ezekbe az intézményekbe, és így próbáltak gyermekek közelébe kerülni
– nyilatkozta az államtitkár.
Hozzátette, ilyen nem történhet meg, „pedofiloknak nincs kegyelem”, és azonnal büntetőeljárást kell ellenük indítani. Rétvári Bence ugyanebben a témában a Kossuth rádió reggeli műsorában azt mondta, az elmúlt tíz évben arra törekedtek, hogy a gyermekvédelemben több forrás álljon rendelkezésre.
Kiemelte, amikor ezt a területet átvették, éves szinten 40 milliárd forintot fordított az állam gyermekvédelemre, ma ez az összeg 127 milliárd forint. Hozzátette, a szigorúbb büntetőeljárások is eredményre vezettek, hiszen 2010 óta nyolcszorosára nőtt a börtönbe küldött pedofilok száma. Az államtitkár leszögezte, még a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerül a gyermekvédelmi törvény szigorítása.