Ez komoly? Már 61 éves Quentin Tarantino: a rendezőzseni színészettel is próbálkozott, mutatjuk az alakításait
61 éves lett Quentin Tarantino / Fotó: North Foto
Ma tölti 61. születésnapját Hollywood meghatározó rendezője és forgatókönyvírója, aki több fronton is bizonyította, hogy helye van a filmes világban. Két Oscar-díjat, két Golden Globe-ot és egy Arany Pálmát zsebelt be karrierje során, de a vásznon is többször feltűnt, neki köszönhetjük a Volt egyszer egy Hollywoodot és általa került vissza a show bizniszbe John Travolta: ő Quentin Tarantino.
Ezeket látta már?
Quentin Tarantino, olasz származású, amerikai filmrendező nevének jellegzetes megjelenését a stáblistán mindannyian ismerjük. A forgatókönyvíróra élete idusán talált rá a szerelem, 20 évvel fiatalabb kedvesével az utóbbi években váltak szülővé, Tarantino azóta két gyermek büszke édesapja.
Térjünk ki három meghatározó és talán majdnem mindenki által jól ismert filmjére, melyben a kamera mindkét oldalán tevékenykedett. Ugyanis a Tarantino sajátosságához hozzátartozik, hogy rendszerint kisebb szerepekben kamera elé áll, de pályafutása során főszerepben is volt szerencsénk látni.
Kutyaszorítóban
A Kutyaszorítóban főszerepeiben Harvey Keitel, Tim Roth, Michael Madsen, Chris Penn, Steve Buscemi és Lawrence Tierney, de maga Tarantino is megjelenik egy kisebb szerepben. / Fotó: North Foto
Ez nem volt másképp első nagyjátékfilmjében sem, melynek forgatókönyvét 28 éves korában írta, és akkoriban még alacsony költségvetésű, fekete-fehér filmként képzelte el. Lawrence Bender karolta fel Tarantino ötletét, mikor segédírónak szerződött CineTel kis hollywoodi produkciós társaságához. Általa jutott el a forgatókönyv Harvey Keitelhez, aki 400 000 dolláros támogatást nyújtott a filmhez, valamint összeverbuválta a szereplőket is. Így került a mozikba 1992-ben a Kutyaszorítóban, melyben Mr. Barna szerepében láthatjuk Tarantinot. A filmben egy tökéletes rablás lebonyolításához áll össze az öt férfiból álló csapat, de a bűntény a felkészültség ellenére vérfürdőbe fullad: a tagok közül valaki elárulta a tervet...
Ponyvaregény
A hanyatlásnk indult John Travolta karrierjét Tarantino mentette meg. / Fotó: North Foto
2024 áprilisában lesz 30 éve, hogy bemutatták a Ponyvaregényt, ami az 1994-es cannes-i filmfesztiválon elhozta a fődíjat, az Arany Pálmát. A film nagy kiugrási lehetőséget biztosított John Travoltának, aki a Ponyvaregény előtt a Nicsak, ki beszél? filmekben kapott szerepet, de Tarantino visszahelyezte a térképre, és megmentette karrierjét.
Szereplők tekintetében nagy nevekből nem szenvedünk hiányt, Samuel L. Jackson Travolta oldalán tűnik fel, Uma Thurman jellegzetes megjelenése mai napig a halloweenek egyik népszerű jelmeze illetve Bruce Willis is bőven kap képernyőidőt.
Tarantino ebben a moziban is megjelent a vásznon, a különleges felépítésű filmben több fejezetre tagolta a történetet, nézőként egészen csak a végén tesszük össze a teljes képet. A Ponyvaregényben ő alakította Jimmie Dimmick karakterét.
Alkonyattól pirkadatig
George Clooney és Quentin Tarantino az Alkonyattól pirkadatig című film főszerepeiben. / Fotó: North Foto
Robert Rodríguez Alkonyattól pirkadatig című filmjének szintén Tarantino felelt a forgatókönyvéért, de ezúttal nem ült a rendezőszékbe, és kamera elé sem csupán egy mellékszereplőként állt. George Clooney mellett került főszerepbe, ahol Clooney-val egy testvérpárt alakítottak. Seth és Richard Mexikó felé veszik az irányt, mikor a rendőrség elől menekülnek. Gyanútlanul állnak meg egy kocsmánál, mit sem sejtve arról, hogy a hely egy vámpírtanya.
Tarantino elutasította a Directors Guild of America tagsági ajánlatát, így Rodriguezzel közösen készítették el az Alkonyattól pirkadatigot. Ezúttal sem egy szokványos műről van szó, hiszen egy több műfaji elemből – western, road movie, vámpírfilmek – táplálkozó filmet alkottak meg.
A Desperado című filmben is akadt egy emlékezetes monológja:
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt