Nacsa Olivér és menyasszonya megszólalt, és örömmel árulta el a nagy hírt
A humorista és menyasszonya ezt árulták el kapcsolatukról.
Nacsa Olivér és Tripolszky Anna számára minden hétköznap egy új kaland a szerelmükben, erről pedig nem félnek beszélni. Legutóbb a Most vagy soha! című történelmi kalandfilm díszbemutatójának vörös szőnyegén jelentek meg, ahol boldogan meséltek kapcsolatukról.
„Nagyon szenvedélyesek vagyunk mindketten, talán ezért is alkotunk egy párt. Úgy gondolom, a szenvedélynek mindenben ott kell lennie, legyen az szerelem, hivatás vagy az élet. Annak összes mozzanatában benne kell legyen – kezdte Anna a hot!-nak.
Két éve alkotnak egy párt, tavaly nyáron pedig Olivér eljegyezte Annát.
„Fiatalon egyáltalán nem voltunk lázadók, valahogy így alakult. Amit szerettem, azért mindig kiálltam, de ez a mai napig így van. Rossz gyerekek voltunk mindketten, de mára benőtt a fejünk lágya. Inkább azt mondanám, hogy huncutak vagyunk. Szeretünk bolondozni és jókedvvel belemenni a hétköznapokba, ez visz minket előre” – árulta el Anna.
Óriási a baj! Senki nem tud rajta segíteni, nagyon fél Nacsa Olivér
A mindig vidám humoristára igazán romantikus alkat, és az érzéseit nem is fél kimutatni.
„Igazi hősszerelmes típusok vagyunk Annával, ebben hasonlítunk Petőfi Sándorra. Bár írni nem tudok úgy, mint ő, de ugyanazzal a lelkesedéssel és szenvedéllyel éljük a mindennapjainkat. Az ember sokszor elgondolkodik, amikor a költő a téma, hogy mi minden lehetett volna még az életében, de neki sajnos csak ez a kevés adatott” – mondta Olivér.
Ezeket olvastad már?
Karsai Dánielről jött a hír: ami most kiderült
Őrületes bosszút áll, ha megsérted: ő a 4 legkönyörtelenebb csillagjegy
A Palota közölte a hírt Katalin hercegnéről: végre csupa boldogság
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl