szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ezt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetője mondta az óceániai nemzeti olimpiai bizottságok közgyűlésén.

Bach szerint a kölcsönös fenyegetések után immár kijelenthető, hogy a két ország esetleges bojkottlépésének kérdése lekerült a napirendről.

“A vélemények továbbra is vegyesek; egyesek szerint túl messzire mentünk az Olimpiai Charta megsértői elleni szankciókkal, mások szerint viszont nem elég messzire, ez azt jelzi, hogy mindent jól csináltunk. Ha egyik fél sem elégedett százszázalékig, akkor jól döntöttünk” – fogalmazott a NOB német elnöke.

“Most már elmondhatjuk, hogy mindannyian összegyűlünk Párizsban a csodálatos olimpiai játékokon” – tette hozzá.

A nyári ötkarikás esemény július 26. és augusztus 11. között lesz a francia fővárosban.

Az orosz és fehérorosz sportolók – több feltétel teljesítése esetén – kizárólag semleges státuszban versenyezhetnek Párizsban, de csak egyéniben, csapatsportokban nem indulhatnak.