Olimpiára készült, olcsó órákat árult az utcán Jason Statham: mára a legjobban fizetett brit színész lett
Jason Statham A Halálos iramban 8. részében – a valóságban is imád száguldozni / Fotó: Northfoto
Cseppet sem mindennapi karriert futott be Jason Statham, aki sportolóként ugyan hiába hajtott az olimpiai aranyra, a színészetben megtalálta a számítását: ma már ő a legfizetettebb brit színész, aki évi több mint 14 milliárd forintnak megfelelő gázsit tesz zsebre.
Ezeket látta már?
A Feláldozhatók, a Halálos Iramban és a Felpörgetve című filmek sztárjának nemrég mutatták be az új filmjét, A méhészt, amelyben a tőle megszokott flegma akcióhőst hozza. Statham nemrég a Forbes listáján is előkelő helyet kapott: ő a világon a hetedik legjobban fizetett színész évi 32 millió fontos, azaz több mint 14 milliárd forintos keresetével – írja a Sun.
Az 56 éves akcióhős gyerekként aligha álmodott erről: a kis Statham ugyanis a Harrods áruház előtt árult olcsó órákból próbált némi zsebpénzt összeszedni, és sportolói pályafutását igyekezett egyengetni. Édesapja bokszoló és tornász volt, Stathamet azonban leginkább a víz vonzotta: először búvárkodott, majd műugróként ért el sikereket.
– Apám gyakorlatilag már az előtt megtanított kézen állni, mielőtt járni kezdtem. Már egész kicsi koromban szaltókat és hátraflippeket ugrottam – emlékezett Statham.
A színész azonban későn kezdte a műugrást.
– Ötévesen kellett volna, én pedig már 12 voltam, ráadásul profi edző kell, de az enyém egy okleveles könyvelő volt.
Műugróként ki akart jutni az olimpiára, de csalódnia kellett
A műugrást végül akkor hagyta abba, amikor másodszorra sem sikerült az olimpiai selejtezőn túljutnia, és inkább a dzsúdó és a boksz felé fordult. Ekkoriban fedezték fel a sportreklámok, 1997-ben pedig a French Connection divatcég arca lett.
Jason Statham modell volt, amikor felfigyelt rá Guy Ritchie / Fotó: Northfoto
A modellkarrier hozta össze Guy Ritchie-vel, aki hallott az utcai árus múltjáról, és miután hallotta beszélni, annyira megtetszett neki a stílusa, hogy szerepet adott neki A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmjében. Ezért a filmért ötezer fontot (2,2 millió forintot) kapott, a Blöff című moziért azonban már a tripláját. Ekkor, 31 évesen kései kezdőnek számított a filmszakmában, de a csillaga elindult felfelé, és hamarosan megkapta Luc Bessontól A szállító főszerepét. Ebben a filmben jól jött az utcai autóversenyzés iránti rajongása is, ahogy a Halálos Iramban című mozisorozatban is.
Hoppá: így szórakozott Jason Statham és felesége egy egzotikus nyaralóhelyen – fotók
– Fiatalon a haverommal, Fish Fibbensszel kocsikat vettünk, és végigüldöztük egymást egész Londonon. Veszélyes mutatvány volt, szerencsések vagyunk, hogy nem öltünk meg senkit a száguldozással és mi sem maradtunk ott. Akkoriban azonban ebbe nem gondoltunk bele, csak beültünk a volán mögé, és jól éreztük magunkat – mondta erről egy interjúban.
Statham több sportágban is jeleskedik, jet-skizik, szörfözik és sziklát mászik, a kaszkadőrök helyett pedig a legtöbbször maga forgatja a legveszélyesebb jeleneteket is. A Felpörgetve című filmben például ezer méter magasról ugrott ki Los Angeles fölött, a Feláldozhatók harmadik részében pedig egy fékhiba miatt a tengerbe száguldott vele egy kamion, és hajszálon múlt, hogy a törött szélvédőn ki tudott mászni és segített a többieknek is kijutni, mielőtt a jármű elsüllyedt.
– Ha bárki más lett volna helyette a kamionban, már nem élnénk. Megfulladtunk volna, de mivel Jason kiváló búvár, jó kezekben voltunk – mondta az esetről Sylvester Stallone.
Természetesen a nők sem vetették meg a jóképű és kemény akcióhős társaságát. Kelly Brooke-kal hat évig jártak jegyben, majd az ausztrál énekes-színésznővel, Sophie Monkkal randizgattak, később Alex Zosman volt a párja. Ezután összejött feleségével, a húsz évvel fiatalabb Rosie Huntington-Whiteley-val, akitől két gyermeke született.
A modell Rosie Huntington-Whiteley 14 éve van együtt a színésszel / Fotó: Northfoto
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Új technológia - Mit tehetnek a férfiak az ősz haj ellen? (x)
Most akár az Ön gyermeke is pályára kísérhet egy futballistát (x)
C-vitamin tippek – Így szedje, hogy fittebb legyen (x)
Hogyan tartsuk fenn a kapcsolatot szeretteinkkel, ha nagy változás történt az életünkben? (x)
Utazás gyerekkel: ezek a legjobb családbarát külföldi helyszínek (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fognak az aktív kikapcsolódás hívei (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Szomorú: kiszivárgott Károly királyról a hír, pedig nagyon nem akarták
Te is szoktál lefagyasztani kenyeret? Akkor ezt tudnod kell
Annyi év után újra együtt Bochkorék! Itt a fotó
Nagy a baj? Most jött a rossz hír Tóth Veráról
Hír jött a szörnyű balesetet szenvedő Szász Júliáról: "A lelki munka csak most jön, hogy végre összeforrtak a csontjaim"