Ez így teljesen normális? Ezeknek a szülőknek eszük ágában sincs játszani a gyerekeikkel

A fent leírt gyereknevelési trend az úgynevezett sittervising, ami azt javasolja, hogy hagyd a gyereket önállóan, függetlenül játszani, te pedig ahelyett, hogy fáradhatatlanul próbálnád szórakoztatni különböző játékokkal, engedd el magad. A kifejezést egy egykori tanárnő, Susie Allison használta először az Instagram oldalán, és tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szülő csak felügyeli a gyerekeket, nem foglalkozik velük közvetlenül.

– vallja.

A sittervising elve alapján neveli két gyermekét a 32 éves Laynah Rose Crawley. Az amerikai édesanya esküszik erre a módszerre, szerinte a gyerekek a játékon keresztül rengeteget tanulnak, a szülő pedig szabad, tud haladni a (házi)munkával. Állítja, hogy fiainak, a hatéves Bryannek és az ötéves Benjaminnak sokat segített a fejlődésben.

– Úgy tartják, a szülőknek minden pillanatban játszaniuk kell a gyerekeikkel, de ez nem így van. A szülőknek más feladataik is vannak, amiket nem hanyagolhatnak el – vallja. Szerinte a sittervising különösen kisgyermekek mellett jó, akiknek az a fontos, hogy egy szobában legyenek az anyjukkal (vagy az apjukkal), hogy a szülő bármikor elérhető legyen a számukra. Bevallja, eleinte volt egy kis lelkiismeret-furdalása, de amikor látta, hogy a független játéknak milyen előnyei vannak, ez semmivé lett.

Mindenki imádja őket: ez a 3 csillagjegy a legtökéletesebb szülő a világon

A módszer alapelveivel egyetért

A negyvenhárom éves Meredith Masony nem jelenti ki, hogy a sittervising módszere szerint neveli három gyermekét, de a módszer alapelveivel egyetért. Az amerikai édesanya nem hajlandó a gyerekei barátja lenni, nem akarja állandóan felügyelni minden lépésüket, mert szerinte egyik sem célravezető.

– mondja. Meredith, aki a ’80-as években nőtt fel „kulcsos gyerekként”, szülői stílusának alapjait a gyerekkorából hozta. Gyermekei már nagyobbak (13, 15 és 17 évesek), de mindig hagyta őket szabadon játszani, nem avatkozott közbe, csak ha muszáj volt.

– A legutolsó, amire vágyom, hogy a barátjuk legyek. Hogy is lehetnék az? Semmi közös nincs bennünk. Szülőként nekem az a dolgom, hogy gondoskodjak a biztonságukról, hogy ott legyek, ha szükség van rám – folytatja.

Jó vagy rossz?

A módszer mellett szól, hogy bátorítja a gyerek természetes fejlődését, és levesz egy kis terhet az amúgy is túlterhelt szülő válláról. Ugyanakkor a kritikusok szerint vannak gyerekek, akik mellett ezt képtelenség megtenni, mások szerint ez az egész nem más, mint lustaság a szülő részéről.

Te mit gondolsz?