Új betegségeket hozhat az idei szúnyogszezon
Újabb betegségek jelenhetnek meg az idei szúnyogszezonban / Illusztráció: Pexels
A korábbi évekhez képest hosszabb lett a szúnyogszezon az országban, emiatt pedig több új betegség is megjelenhet.
Ezeket látta már?
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) egy közleményben írt arról, hogy az intézményen működő Virológiai Nemzeti Laboratórium betegségvektorokkal foglalkozó kutatócsoportja már 15 éve követi nyomon a magyarországi csípőszúnyogokat, beleértve a helyzetüket, a terjedésüket és az általuk hordozott betegségeket is. Az eredményeik rámutattak, hogy a szúnyogok jelenléte már nemcsak a tavaszi és nyári hónapokban jellemző, ugyanis egyes inváziós fajok, például a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog már februárban kikelhet, az ázsiai tigrisszúnyog pedig még október végén is fellelhető.
Ennek oka az enyhe telek, valamint a házak tövében álló esővízgyűjtők, valamint az üvegházak és az áruházi dísznövényosztályok temperált környezete. Egy elhanyagolt kertben akár több ezer csípőszúnyog is kikelhet; ám a kertek tudatos rendezésével, a szúnyogbölcsők felszámolásával, biológiai kezelésével megelőzhető az invázió.
Cirill betűs növényvédő szert vont ki a forgalomból a Nébih: videón a veszélyes termék
A PTE a közleményben hangsúlyozta, hogy a tudományos eredmények és az európai tapasztalatok szerint a következő években egyre inkább lehet majd számítani a jelenség fokozódására, és végül új betegségek is megjelenhetnek - írja a HVG.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább