Ő az a vidám és csinos nő, aki Várkonyi András felesége: már több, mint 50 éve boldogok együtt
Annyira ritkán láthatók együtt, de most itt a fotó róluk.
Várkonyi András a Barátok közt Vili bácsiját alakította hosszú éveken át.
Várkonyi András és a felesége, Mária több mint 50 éve házasok. Gyakran elmennek egy wellnesshétvégére vagy hatalmas sétákat tesznek kutyusukkal, Pajtival. A színész és felesége imád olvasni, de a gyaloglás, sok mozgás sem áll távol tőlük.
„Szeretünk elmenni termálfürdőbe, vagy beülni egy jó étterembe és beszélgetni. Mindig van témánk, ha pedig velünk jön az unokám is, akkor ő főleg megoldja a programot. Nagyon régóta próbálkozunk a biliárddal is, volt egy időszak, amikor ismerős házaspárokkal mentünk, és vad bajnokságokat rendeztünk” – mesélte András a felesége, Mária pedig ezt árulta el a házasságukról.
Így már minden világos! Amnéziájáról beszélt Várkonyi András
„Nem szólunk bele egymás dolgába, mindenki csinálja a saját munkáját, amit tisztelünk és támogatunk. Azért mert évtizedek óta együtt vagyunk, fontos a másikat nemcsak szeretni, de megbecsülni is. Vannak viták, de hamar túllépünk rajta, és nem hánytorgatjuk fel egymásnak.”
Még több érdekességet róluk és a fotókat itt a Blikken nézheted meg!
Ezeket olvastad már?
A Palota közölte a hírt Katalin hercegnéről: végre csupa boldogság
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Őrületes bosszút áll, ha megsérted: ő a 4 legkönyörtelenebb csillagjegy
Máris? Óriási a boldogság Demcsák Zsuzsáéknál, bővül a család! Hamarosan érkezik a pici
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl