szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az izraeli-palesztin háború megosztja az Egyesült Államokban élőket, ennek pedig az egyik leglátványosabb terepe az akadémiai világ.

A Pennsylvaniai Egyetem vezetője, M. Elizabeth Magill (nyitóképünkön) szombaton lemondott posztjáról, négy nappal azután, hogy megjelent az amerikai Kongresszus előtt, ahol egy meghallgatáson kitért az elől a kérdés elől, hogy meg kell-e büntetni azokat a diákokat, akik a zsidók kiirtására szólítanak fel – írja a New York Times.

Magill támogatottsága, amely az elmúlt hónapokban már megingott egy palesztin irodalmi konferenciához való hozzáállása és az egyetemnek az október 7-i, Izrael elleni Hamász-támadásra adott válasza miatt, a kongresszusi meghallgatása után megingott. Az általa vezetett egyetem befolyásos alumniai szólaltak fel vele szemben, gazdag támogatók vonták vissza az adományaikat, és állami tisztviselők követelték a lemondását.

Ahogy arról a hvg.hu is írt, 100 millió dollárt biztosan veszített az egyetem Magill gyűlöletbeszéddel kapcsolatos álláspontja miatt. Az összeget az intézmény egyik régi támogatója, Ross Stevens, a Stone Ridge Vagyonkezelő Alapítvány vezérigazgatója vonta vissza, miután értesült Magillnek az amerikai képviselőház előtti meghallgatásán tett kijelentéseiről.

Szombat estére, egy nappal azelőtt, hogy a Penn kuratóriuma várhatóan összeült volna, Magill közölte, hogy lemond. Scott L. Bok, a testület elnöke a Penn közösségének küldött e-mailben közölte, hogy Magill "önként nyújtotta be a lemondását". Kevesebb mint egy órával később Scott L. Bok, a kuratórium elnöke is bejelentette, hogy lemondott, tovább mélyítve a zűrzavart az ország egyik legnagyobb tekintélyű egyetemén.

Magill az első egyetemi vezető, aki lemondott az október 7-e óta, de nem ő volt az egyetlen, aki nagy nyomás alatt állt, így várhatóan nem is ő lesz az utolsó, akinek az állásába kerül az izraeli-gázai konfliktus kapcsán az amerikai egyetemeken kitört antiszemita botránysorozat, amiről itt írtunk bővebben.