Halász Judit beszélt a ritkán látott fiáról: így él most a színésznő gyermeke
Halász Judit a fiáról beszélt /Fotó: Zsolnai Péter
Halász Judit őszintén beszélt arról, hogy a fia miért is nem lépett művészi pályára.
Ezeket látta már?
Halász Judit egy ideje már nem csak a színpadi, de a nagymamai szerepet is élvezheti, noha eleinte nehezen tudta megállni, hogy ne szóljon bele az unokái nevelésébe. Mint mondta, korábban adódtak ebből konfliktusok a családban, de aztán rájött, hogy ebben az esetben neki hátrébb kell lépnie, mert a szüleik úgy nevelik az unokáit, ahogy akarják, neki pedig bíznia kell bennük.
A művésznő három unokával büszkélkedhet a fiának, Tamásnak köszönhetően, aki korábban Amerikában élt, de egy ideje hazaköltözött a családjával. A színésznő gyermeke rengeteget tanult, viszont mégsem lépett a színészi pályára, s Judit úgy érzi, ebben ők is hibásak a férjével.
– Elvégezte a vegyészetet, summa cum laude, de egy napig sem dolgozott ebben a szakmában. Más munkát keresett magának, majd Budapesten és Clevelandben tanult, és posztgraduális diplomát szerzett MBA szakon. Utána hazajött. De dolgozott mindenfelé a világban, Amerikában is. Így született egy unokám itthon, kettő pedig az Egyesült Államokban, de ma már mind itthon élnek – mesélte a színésznő a hot! magazinnak.
– Mi vagyunk a hibásak, mert ő szívesen játszott színjátszókörben. Általános iskolában nagyon lelkesen csinálták a színjátszókört, de aztán gimnáziumban sok országos kémiaversenyen indult. Nagyon lelkesen készült rá, és amikor a továbbtanulás került szóba, akkor mi azt mondtuk, „oda menj, ahová te akarsz”. Mivel érdekelte a kémia, ezen a vonalon tanult tovább, és most, sok évvel később már azt mondja: kár, hogy nem terelgettük a szakmánk felé, mert esetleg az is érdekelte volna. De egy 18 éves fiatalembert annyi minden érdekel! Hál’ Istennek, sikeres a szakmájában is – mondta az édesanya.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Megerősítette a palota: minden jel erre utal Katalin állapotával kapcsolatban, Vilmos viselkedéséből egyértelműen látszik
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Sebestyén Balázs kimondta a megdöbbentő igazságot házasságáról
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább