Cserhalmi György a hasnyálmirigyrákkal folytatott drámai küzdelméről: „Nem a munka kötött le, hanem különböző kórházi ágyak”
Cserhalmi György mankóval jár/ Fotó: Czerkl Gábor
Cserhalmi György egy ideje már boldogabban éli a hétköznapjait, amióta meggyógyult a daganatos betegségéből. Elárulta, milyen akadályokat kellett leküzdenie.
Ezeket látta már?
Cserhalmi György élete az utóbbi években kihívásokkal és fájdalmakkal volt kikövezve. Miután elveszítette a feleségét, Erzsébetet, nem tudott békében gyászolni, hiszen egyik betegség követte a másikat. A Kossuth-díjas színész megharcolt a gyilkos kórral, hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála 2020-ban, így a kórház lett a második otthona.
Elfoglalt voltam, de nem a munka kötött le, hanem különböző kórházi ágyak. Köszönöm szépen, rendben vagyok, alakulok
– vallotta be az Abaházi presszóban, amikor Abaházi Csaba megjegyezte, milyen régóta tervezik a beszélgetést. A színész az interjúra bottal érkezett, amelyről elárulta:
„Ez egy lelki mankó, tényleg az. Mindenki mondja, a gyógytornász is (én már művészi tornának hívom), hogy már lassan el kéne felejteni. De valahogy ez a bot hozzám nőtt, mint egy útitárs. Nem tudom, szabad-e ilyet mondani, de legalább az kemény” – viccelődött a 76 éves színész, majd így folytatta a jelenlegi állapotával kapcsolatban.
„Öt-hat éves koromban a negyvenévesekre is azt mondtam, hogy hú de vén, trottyos bácsi… én abszolút az vagyok! Teljes mértékben öreg trottyos vagyok” – nevetett a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Cserhalmi, és megemlítette, hogy a kezelőorvosa másfél éve már gyógyultnak nyilvánította.
Emberfeletti érzés volt. Azért kijönni egy hasnyálmirigyrákból, az nem akármi. Elkapták időben, megműtöttek, baromi nagy szerencsém volt
– hangsúlyozta a küzdelmekkel teli időszakról. A felépülése óta a fűszeres ételekről, az alkoholról le kellett mondania.
Mintha sosem ittam volna, pedig anyám szerint már 16 éves koromban 80 ezer pohárral vezettem a nemzedékem előtt… De ez úgy eltörlődött
– idézte a Bors György szavait.
Jelenleg vidéken, Kékkúton éli a mindennapjait, de kétlaki életet folytat, mivel Budapesten is vannak színházi munkái, melyekből egyre kevesebbet vállal el.
Megijeszt, ha meg kell tanulnom tíz oldalt. Nem biztos, hogy már meg tudom tanulni
– vallotta be őszintén, kiemelve, hogy teljesen visszavonulni még nem szeretne.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább