A szörny arca: ez a férfi gázolta halálra az eltűnt szerb kislányt, Dankát – Vérfagyasztó részletek a tragédiáról
Danka mindössze kétéves volt
Mindent bevallott: ezek a gázolás szörnyű részletei!
Ezeket látta már?
Egyre több vérfagyasztó részlet derül ki arról a szörnyű balesetről, ami a kétéves szerb kislány, Danka Ilic halálát okozta. Mint megírtuk, miután szinte egész Európában eltűntként keresték Dankát, kiderült, hogy otthonától alig pár percnyire, az utcán halálra gázolta őt két férfi. Srđan Janković már be is vallotta, hogy társával együtt ők ültek a kocsiban, amivel elütötték a kisgyereket.
Danka az út közepén állt, amikor a helyi kommunális cégnél dolgozó férfiak Fiat Pandájukkal elgázolták. Valószínűleg a megengedett sebességnél gyorsabban hajtottak, az autó jobb elejével találták el a kislányt. Ahelyett, hogy segítséget hívtak volna, Dankát betették az autó csomagtartójába, majd egy közeli illegális szemétlerakóhoz mentek vele. Lelketlenül egyszerűen a szemétre hajították, majd betakarták némi hulladékkal, és hazamentek, hogy megtisztítsák autójukat a kislány vérétől. Savval és vegyszerekkel próbálták eltüntetni a nyomokat, ami többé-kevésbé sikerült is, ugyanis a szakértők csak speciális lámpák használatával tudták kimutatni Danka vérét az autóban.
Holtan találták meg a Szerbiából eltűnt Dankát: szörnyű helyen bukkantak rá
A két férfi szörnyű tette után még többször visszatért a helyszínre, hogy még mélyebbre temessék Danka testét a szemétben.
A kislány szülei, miután megtudták a hírt, összeroppantak, mindkettejüket mentővel kellett kórházba szállítani.
A blic.rs egy fotót is közölt Srđan Jankovićról, amely ITT látható.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább