Ez aztán meglepő: egy genetikai felfedezés drámaian megváltoztatta a madarak evolúciójáról alkotott képünket
A galambok és a flamingók valójában távolabbi rokonok, mint a tudósok gondolták /illusztráció: Pixabay
A tudósok régóta két csoportra osztják a Neoaves ősrendet, amely az ismert, nagyjából 10 000 madárfaj 95 százalékát teszi ki: galambok és flamingók az egyik, illetve minden más a másik csoportban. Most egy új tanulmányból arra lehet következtetni, hogy a galambok és a flamingók jóval távolabbi rokonságban állnak egymással, mint eddig gondolták.
Ezeket látta már?
A madarak származásával kapcsolatos egyik közismert tény (volt legalábbis eddig), hogy a flamingók meglepően közeli rokonai a galamboknak. A Proceedings of the National Academy of Sciences és a Nature folyóiratban megjelent új tanulmánypárosban felfedeztek egy korábban „rejtett” DNS-töredéket, amely azonban jobban elválasztja egymástól ezt a két fajt.
Egy évtizeddel ezelőtt Edward Braun, a University of Florida egyik biológiaprofesszora és csapata 48 faj genomját elemezte, és két csoportra osztotta az ősrendet: az egyikbe a galambok és a flamingók, a másikba pedig az összes többi madár került. Azonban mintegy 363 madárfaj elemzése után négy fő csoportot láttak kialakulni, és észrevették, hogy a galambok és a flamingók valójában távolabbi rokonok, mint eredetileg gondolták. A kérdés tehát egyszerű volt: mi az igazság?
A két tanulmány leírja, hogy a kromoszóma egy bizonyos szakasza valahogy évmilliókat töltött lényegében „befagyasztva” az időben – pontosabban nem keveredett a közeli DNS-sel, ahogy azt a tudósok várták. Ez a „rekombináció” néven ismert genetikai folyamat, amelynek során a szervezet az apától és az anyától örökölt géneket kombinálja a következő generációban. Braun kutatásai azonban felfedték, hogy a kromoszómának ez a bizonyos szakasza néhány millió évig nemet mondott a rekombinációra.
Mindez azt jelenti, hogy a Földön több százmillió éve élő madarak családfája másképp néz ki, mint eddig hittük, és a biológusok nem tudhatják biztosan, milyen további meglepetések várnak még felfedezésre ez ügyben.
(via Popular Mechanics)
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább