Varga Miklós Joe kisfia elárulta, mennyire szigorú az édesapja – videó
Varga Miklós Joe és kisfia, Alexander az RTL Reggeli vendégei voltak / Fotó: RTL
Varga Miklós Joe kisfia imád iskolába járni, szinte minden tantárgyból jeleskedik, de legjobban a matematikát kedveli.
Ezeket látta már?
Varga Miklós Joe és a fia, a kis Alexander voltak az RTL Reggeli csütörtöki adásának vendégei. A nyolcéves kisfiúról kiderült, hogy nagyon jó tanuló, és édesapjával ellentétben nem a humán tantárgyak kötik le, hanem inkább a matematika iránt érdeklődik. Ám a sportokat is kedveli, ezenfelül pedig kiderült az is, hogy nagyon lekötik a videójátékok, amiket olyannyira szeret, hogy felnőttkorában is velük szeretne foglalkozni.
Joe elmondása szerint Alexander édesanyjával igyekeznek korlátot szabni a videojátékokat illetően, de nem szigorúak.
„Ezt próbáljuk mindig az édesanyjával megbeszélni, hogy ezen a héten úgy lesz, hogy napi egy óra, aztán nem, most már csak hétvégén játszhat egy órát... Néha megengedem, néha nem, néha terroroskodok vele, néha nem. Tehát nem vagyok határozott” – fejtette ki Joe, amire fia megerősítette, hogy édesapja egyáltalán nem szigorú.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább