Ennyi volt, Szlovákiában vége van az iskolai mobilozásnak: vajon itthon is ez jön?
Betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán / Illusztráció: Northfoto
A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára – jelentette be Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Ezeket látta már?
A bejelentett rendelkezés szerint az általános iskolák első három évfolyamának tanulói számára az iskola területén, a tanítási órák alatt és a szünetekben is tilos lesz a mobiltelefonok használata. A negyedik és az attól magasabb évfolyamokban ugyancsak tilos lesz a mobiltelefonok használata, de az állami oktatási program néhány esetben kivételeket szabhat meg. A hatodik és annál magasabb évfolyamokban a mobiltelefonok használatának tilalma alól a pedagógus is felmentést adhat, ha úgy ítéli meg, hogy az eszközt az oktatási folyamat során és annak céljaira használják a tanulók.
A tiltást azzal indokolta az oktatási miniszter, hogy egyre több olyan jelzés érkezik hozzájuk, miszerint a mobiltelefonok iskolai használata negatív hatással van a tanulók előmenetelére és lelki nyugalmára.
„Az OECD kutatásai szerint a gyerekeknek a mobiltelefonok használatát nem szabályozó közegben bizonyíthatóan gyengébb az összpontosítási képességük, és ennek következményeként a tanulmányi eredményeik is rosszabbak” – jelentette ki Tomás Drucker, akinek szavait a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Az intézkedés bevezetésének pontos időpontját egyelőre nem közölte a szlovák szaktárca.
(MTI)
Ebben a faluban ingyen osztogatják a kecskéket
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Így előzzük meg a fájdalmas húgyúti és veseproblémákat! (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább