Oktatás
Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán
A tiltást azzal indokolta az oktatási miniszter, hogy egyre több olyan jelzés érkezik hozzájuk, miszerint a mobiltelefonok iskolai használata negatív hatással van a tanulók előmenetelére és lelki nyugalmára.
2024.04.04 19:35MTIA szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára - jelentette be Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A bejelentett rendelkezés szerint az általános iskolák első három évfolyamának tanulói számára az iskola területén, a tanítási órák alatt és a szünetekben is tilos lesz mobiltelefonok használata. A negyedik és az attól magasabb évfolyamokban ugyancsak tilos lesz a mobiltelefonok használata, de az állami oktatási program néhány esetben kivételeket szabhat meg. A hatodik és annál magasabb évfolyamokban a mobiltelefonok használatának tilalma alól a pedagógus is kivételt adhat, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az eszközt az oktatási folyamat során és annak céljaira használják a tanulók.
A tiltást azzal indokolta az oktatási miniszter, hogy egyre több olyan jelzés érkezik hozzájuk, miszerint a mobiltelefonok iskolai használata negatív hatással van a tanulók előmenetelére és lelki nyugalmára. "Az OECD kutatásai szerint a gyerekeknek a mobiltelefonok használatát nem szabályozó közegben bizonyíthatóan gyengébb az összpontosítási képességük, és ennek következményeként a tanulmányi eredményeik is rosszabbak" - jelentette ki Tomás Drucker, akinek szavait a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
Az intézkedés bevezetésének pontos időpontját egyelőre nem közölte a szlovák szaktárca.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06