Ráéghet a családon belüli erőszak vádja Magyar Péterre? – Jogi képviselője beszélt a történtekről
Bárándy Péter ügyvéd / Fotó: Knap Zoltán
Erős állításokat fogalmazott meg a titkosszolgálatról egy friss interjúban Bárándy Péter ügyvéd, aki tanúsegítőként áll Magyar Péter mellett a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyó ügyben, melyben Magyar hangfelvételét vizsgálják, ami Varga Judittal készült és aminek nyilvánosságra hozatala után Varga Judit volt igazságügyi miniszter arról számolt be, hogy bántalmazó kapcsolatban élt volt férjével.
Ezeket látta már?
Az ügyvéd szerint megbízatása, miszerint jogi segítséget ad Magyarnak, még nem teszi őt "politikai utastárssá", ő jelenleg az ügyben tanúként beidézett Magyar jogainak betartására vigyáz.
Bárándy a KLIKK TV Mélyvíz című műsorában azt is elmondta azonban, hogy ettől függetlenül annyiban egyetért Magyar Péterrel, hogy a jelenlegi hatalom károkat okozott az országnak az alkotmányosság és a jogrend terén - írja a Hírklikk.
Arról az ügyészségi meghallgatásról amelyen Magyar Péter átadta a hangfelvételt, amelyen Varga Judit akkori igazságügyi miniszter arról beszélt, hogy belenyúlhattak-e az ügyészségen a Schadl-Völner-ügy irataiba, Bárándy Péter azt mondta, a felvételt ott hallotta először és nem érezte úgy, hogy a felvétel egy kényszerítési, fenyegetési helyzetben készült volna. Szerinte vizsgálat tárgya lehet, hogy Varga Juditnál felvetődhet-e valamilyen jogellenes magatartás esete. Arról, hogy a családon belüli erőszak vádja ráéghet-e Magyarra, azt mondta az ügyvéd, hogy ez több dologtól is függ. Például attól, hogy egy ilyen helyzetben milyen kérdések merülnek fel a fideszes kemény magban. Egy titkosszolgálati védelem kiterjed arra is egy miniszter esetében, hogy minél kevesebb kockázati tényező legyen a fontos személy életében, az ügyvéd szerint kérdéses, hogy itt miért nem tett senki semmit.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább