Összeütközött két utasszállító repülőgép egy londoni repülőtéren
Két repülőgép ütközött össze egy londoni repülőtéren / Fotó: Northfoto /
Összeütközött két utasszállító repülőgép egy londoni repülőgépen, a baleset miatt vészhelyzeti készültség lépett életbe. Az ütközésben egy utas sem sérült meg.
Ezeket látta már?
Baleset történt a londoni Heathrow repülőtéren, két utasszállító repülőgép ütközött össze szombaton. A baleset miatt vészhelyzeti készültség lépett életbe, írja a Tények. A baleset után a reptér szóvivője elmondta, hogy a Virgin Atlantic 787-esének szárnya vontatás közben ütközött össze a British Airways járatának szárnyával. A pályát azonnal ellepték a tűzoltók, de a balesetben nem sérült meg egyetlen utas sem. Hozzátette, hogy az incidens nem befolyásolta a menetrendet.
A két repülőgépet egyelőre kivonták a forgalomból, a hatóság pedig megkezdte az eset teljes körű vizsgálatát.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább