Újabb gyanús autós találkozónak vetett véget a rendőrség – videó
Újabb autós találkozónak vetett véget a rendőrség / Illusztráció: Pexels
Több Pest vármegyei helyszínen is intézkedtek a rendőrök, miután autós csoportosulásokról szóló információ jutott a tudomásukra. Az egységek megjelenése hatására az autósok szétszéledtek, így esély sem volt a találka drifteléses, gyorsulásos rendezvénnyé való alakulására.
Ezeket látta már?
Az év első három hónapjában 9 alkalommal avatkoztak be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai olyan helyszíneken, ahová autósok és nézők százai-ezrei gyűltek össze. A hívatlanul érkezett egyenruhások megjelenése elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a csoportosulások feloszoljanak.
Érd, Gödöllő, Szigetszentmiklós, Vác és Vecsés – az öt település közelében található bevásárlóközpontok parkolóit lepték el, főként este. A rendőrök még időben felszámolták a csoportosulásokat, kizárva ezzel annak lehetőségét, hogy a résztvevők valami egészen mássá, esetleg drifteléssé, netán illegális gyorsulási versenyekké formálják az összejövetelt.
A hét időpontban tartott rendőri intézkedéssorozatban összesen több mint 8000 ember és közel 2400 gépkocsi távozását rögzítették. Összesen 1.519.000 forint bírságot szabtak ki, elsősorban a KRESZ szabályainak megszegése miatt, de a nem megfelelő műszaki állapotú járműveket sem hagyták figyelmen kívül; több forgalmi engedélyt is elvettek, főként engedély nélküli átalakítások miatt.
A rendőrség közölte, hogy a jövőben is mindent megtesz az illegális gyorsulási versenyek, driftelések megelőzése, felszámolása érdekében. Folyamatos egyeztetéseket kezdeményez; javaslatokat tesz a bevásárlóközpontok magántulajdonú parkolóinak versenyzésre alkalmatlanná tétele érdekében a vállalkozásoknak, cégeknek, amelyek nyitottak ezen ajánlások megvalósítására.
Ilyet még biztos nem látott: lehetetlent nem ismerve szállított egy asztalt egy sofőr az autópályán – videó
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Gyanús jelek! Megvan a Való Világ első álompárja?
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt