Házasság első látásra: Óriási fordulat a kapcsolatukban, pedig már mindketten lemondtak róla
Ez történik most.
Az újabb nap, újabb fordulatokat tartogatott a Házasság első látásra párjainak. Aki látta a pénteki adást, már sejthette, de ezt tegnap meg is erősítette Csabi és Gyöngyi. Bizony az előző napokhoz képest óriási fordulat következett - és következhet be a jövőben - a kapcsolatukban, miután kiderült, hogy bizony a sok hárítás ellenére Csabi nem érzéketlen felesége, Gyöngyi bájaira.
Izzott a levegő a Házasság első látásra legújabb epizódjában
Csabi és Gyöngyi elárulták a pszichológusoknak, hogy az úgynevezett fehérneműs trükk nem jött be nekik, így a jövőben nem fogják bugyival vagy alsónadrággal jelezni, hogy nyugodtan közeledhet a másik fél. A férj azonban felemlegetett egy felejthetetlen jelenetet, ami a medencében történt a házastársak között, és
vitathatatlanul a Házasság első látásra egyik legerotikusabb jelenetének számít.
– A medencében voltunk együtt, az ölembe ült. Voltak kis bajok, amit le kellett magamban küzdeni, hogy ki tudjak jönni a medencéből élve. Egy dolgot tanultam, hogy még működik, ha kell, hogy működjön
— árulta el őszintén Csabi a hétfői adásban, a pszichológus pedig erre azt mondta, nem feltétlenül sz*xet kell kezdeményezni a házasság során, hanem a közeledést lenne jó egyértelműen jelezniük.
Ezeket olvastad már?
Jött a hír. Karsai Dániel megírta a levelét az új köztársasági elnöknek: Ez áll benne
Joshi Bharat megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét – itt az első közös fotó
Itt a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Főhet a fejünk, de nem tesszük zsebre amit hoz
Kiakadtak a nézők a Zsákbamacska műsorvezetőjére: "Szerintem itt be is fejezte a pályafutását"
Az a hármas szám mindent elárul! Hatalmas az öröm Csobot Adéléknál
Rácz Jenő sem titkolja véleményét arról, hogy Istenes Bence indulhat a nemzetközi bokszgálán
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl