Bevitte a végső döfést Jákob Zolinak Nagy Ő Betti! Ezzel most alaposan odavágott
Ez nagyon komoly!
Ahogy telik az idő, egyre boldogabb és rutinosabb a szerelem és a párkapcsolat terén Jákob Zoli egykori A Nagy Ő-s választottja, Hajnal Bettina.
Bár Bettinek fájt, hogy Zolival nem sikerült a műsor után jobban összemelegedniük, hamar túltette magát a csalódáson és új szerelemre is talált. És most nagyon úgy tűnik, hogy bár zseniális műkörmös, szakmát vált, de legalábbis bővít - írja a Bors.
Jákob Zoli konkurenciája lesz?
A Nagy Ő szépsége úgy gondolja, hogy olyan testi-lelki átalakulást nyújthat nőtársainak, amely még talán milliárdos exe projektjénél is több.
– Bár az elmúlt pár hétben kicsit visszavonultam a közösségi médiától, készülök a nagy berobbanással. Valószínűleg egy-két hónap múlva mutatjuk be ezt a nagy testi-lelki átváltozást. Ez sokkal nagyobb lesz mint Zoli projektje, mert én úgy gondolom, hogy nem csak a külsővel, hanem a lélekkel is foglalkozni kell.
– Attól nem lesz a nő boldogabb, szebb és kiegyensúlyozottabb, hogy műszempillát tesznek rá, megcsinálják a körmét meg új ruhát adnak neki.
Én úgy gondolom, hogy a belső szépséggel is foglalkozni kell.
És most én vagyok ennek a tesztalanya, úgymond a prototípus – tette hozzá.
Van még más terve is
Sőt, Jákob Zoltánegykori párja itt még nem állna meg! Úgy gondolja, párkapcsolati terapeutaként is sokat tudna adni vendégeinek.
Ezeket olvastad már?
Férje adta be a válókeresetet, miután Várkonyi Andrea beleszeretett egy másik férfiba
Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme
Gyors hír jött a Palotából: a hercegné életéről van szó
Hírt adott magáról Tompos Kátya! Súlyosabb a betegsége, mint gondolnánk
Tömören üzente meg Mikes Anna, de mindent látni a fotón
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Döbbenet, az ő szívét is összetörte Várkonyi Andrea!
Harry herceg és III. Károly király - Vége: helyrehozhatatlan a kapcsolatuk