PL: kész elengedni nyáron rutinos angol csatárát a Newcastle United! – sajtóhír

Az átigazolási témákban jártas Ekrem Konur információi alapján az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United megfelelő ajánlat esetén kész elengedni a nyáron Callum Wilsont…

(Photo by Stu Forster/Getty Images)

Ekrem Konur értesülései szerint a Newcastle United kész meghallgatni az ajánlatokat Callum Wilsonért. A rutinos angol csatárt ebben az idényben sem kerülték el a kisebb/nagyobb sérülések, valószínűleg a klub ennek okán lenne hajlandó megválni tőle. A szerződése jövő nyárig köti a Newcastle-hoz, a transfermarkt pedig 13 millió euróra becsüli a piaci értékét. 

Callum Wilsont 2020 szeptemberében igazolta le a Newcastle United a Bournemouth-tól. A kiváló csatár folyamatosan sérülésekkel küzdött, emiatt hosszú távon nem tudott a klub meghatározó egyénisége lenni. A nagyobb kiesések egyedül az előző, azaz a 2022/2023-as szezon során kerülték el, ebben az idény viszont már négyszer is megsérült. Callum Wilson mindent egybe véve ez idáig 104 mérkőzésen lépett pályára a Newcastle színeiben, ezeken 46 találatot és 11 gólpasszt jegyzett. Az angol válogatottban 2018 novemberében debütált, eddig összesen 9 találkozón kapott lehetőséget, 2 gólt szerzett, emellett ott volt a 2022-es katari vb-n. 

fociclub

A PL: kész elengedni nyáron rutinos angol csatárát a Newcastle United! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.