Filmbe illő aranylopás Kanadában
Még ma sem találják az egy évvel ezelőtt a kanadai reptérről ellopott 6500 aranyrúd nagy részét / Illusztráció: Northfoto
Filmbe illő lopás történet pontosan egy évvel ezelőtt egy kanadai reptéren. Az eltulajdonított aranytömbök nagy részét a mai napig sem sikerült megtalálniuk a hatóságoknak.
Ezeket látta már?
Kanada legnagyobb aranylopásaként tartják számon az esetet, amely tavaly április 17-én történt: összesen 6500 aranyrudat vittel el a torontói Pearson Airportról. Az értékes rudakat a reptér logisztikai központjából sikerült megfújni, ahová az Air Canada járatán érkezett az érték Zürichből. A helyszínre hamis dokumentummal juthatott be az egyik elkövető, a mintegy 400 kilónyi aranyat pedig egy teherautóval vitték el a reptérről – írja a BCC.
Az ellopott arany körülbelül 5 milliárd forintot érhet, ami mellé még több milliárd forint készpénzt is sikerült bezsebelniük a tetteseknek. A kanadai rendőrség eddig összesen 9 ember ellen adott ki körözést az ügyben, s 6 személyt tartóztattak le.
A hatóságok szerint a lopást, ami szerintük akár egy Netflix-sorozatba is beleillene, egy jól szervezett csapat követhette el. Az egyik érintetett, akiről azt gondolják, hogy a bűnözők sofőrje lehetett a bűncselekmény során, az Egyesült Államokban tartóztatták le, s több tucat fegyvert találtak nála. Úgy hiszik, a fegyvereket kanadai használatra szánták. A férfit egyébként közlekedési szabálysértés miatt állították félre a rendőrök, amikor észrevették, hogy mit rejt a jármű.
A 6 letartóztatott személy között két olyan feltételezett elkövető is van, akik az árut szállító légitársaság alkalmazottai voltak.
A rendőrség pontosan egy évvel a történtek után adott ki egy közleményt az esettel kapcsolatban, a Project 24K kódnéven futó történetet a világ 6. legnagyobb aranylopásaként tartják számon.
A nyomozás során eddig csupán egy töredékét sikerült megtalálni az ellopott aranyrudaknak: 24 millió forintnyi tiszta aranyat sikerült visszaszereznie a rendőrségnek.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább