Konferencia-liga – Stankovic: Szükség lesz a gyilkos ösztönre

MH/MTI
2023. november 29. szerda. 18:53

„Mindig az előttünk álló feladat a legfontosabb. Nincs ez másként most sem, kiváltképpen, hogy határozott céljaink vannak a nemzetközi porondon is. Ennek fényében az egyik legfontosabb meccsünk következik, mert győzelem nélkül távol kerülnénk a célunktól” – mondta a szerb szakember a szerdai sajtótájékoztatóján.

A 45 éves tréner az ellenfélről kifejtette, nagyon jól ismeri a Cukarickit, amely az utóbbi időben jól futballozik annak ellenére, hogy elmaradtak az eredmények. Példaként említette a három héttel ezelőtti, negyedik fordulós összecsapást, melyen a csoport éllovasa, az idén döntős Fiorentina csak 1–0-ra tudott nyerni. A játékosként Bajnokok Ligája-győztes Stankovic úgy vélte, a győzelemhez maximális fókuszra lesz szüksége a Ferencvárosnak a fiatalok által kifejezetten lendületes játékot produkáló riválissal szemben.

„Minden forgatókönyvre fel kell készülni, ezért minden gól számít. Az európai sorozatokban a legkisebb részlet is dönthet a továbbjutásról. Tudjuk, hogy van olyan forgatókönyv, amelyben a gólkülönbség lehet a mérleg nyelve ebben a csoportban, ezért fontos, hogy minél nagyobb különbséggel nyerjünk. Ehhez elsőként a legfontosabb, hogy megvédjük a saját kapunkat. Az elmúlt két-három találkozón nem voltam elégedett, mert a kapu előtt nem voltunk elég harapósak. Ezúttal szükség lesz a gyilkos ösztönre, hogy annyi gólt szerezzünk, amennyit csak lehet” – mondta az MTI érdeklődésére Stankovic arra válaszolva, hogy a Genk elleni két döntetlen után a két csapat között a gólkülönbség dönthet a sorrendről.

Stankovic örömét fejezte ki, hogy Szerbiában is épült néhány új stadion, mint leskovaci, amelyben a csütörtöki meccset rendezik. Szerinte ez motivációt jelent a jövő generációjának. Megjegyezte, a talaj minősége viszont nem a legjobb, de nem akar panaszkodni, mert a körülmények mindkét csapat számára azonosak. Abban reménykedik, hogy ezúttal jobban sikerül alkalmazkodni, mint legutóbb hasonló szituációban a Kecskemét ellen.

A játékosok részéről Aleksandar Pesic kifejtette, számára pozitív energiát ad, hogy otthon, Szerbiában játszhat ilyen fontos mérkőzést, amelyen a Ferencvárosnak győzelemre van szüksége a továbbjutáshoz. Hozzátette, szerinte rendkívül nehéz találkozó lesz, mert a pont nélkül álló ellenfélnek nincs veszítenivalója.

„Sok barátommal beszéltem. Most különösen a legjobbamat akarom nyújtani, hogy amikor hazalátogatok, akkor ne kelljen szégyenkeznem” – mondta a Leskovachoz közeli Nisben született középcsatár, aki megjegyezte, más meccsre számít, mint a nyitókörben – többek között az ő találatával – 3-1-re megnyert összecsapás, mert immár a két gárda jobban ismeri egymást.

Mivel a Cukaricki belgrádi stadionja nem felel meg az európai szövetség előírásainak, így a csütörtökön 21 órakor kezdődő mérkőzést a Szerbia déli részén található Leskovacban rendezik, ahol augusztusban adták át a több mint 8000 férőhelyes új stadiont.

Írta a Magyar Hírlap