DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Kínai Nagydíj őrült sprintidőmérője

Máris tétre megy a játék Sanghajban: az új formátum értelmében a sprintfutam rajtrácsáról döntő kvalifikációt rendezik pénteken. Kövessétek velünk!

Köszöntünk ismét mindenkit, rövidesen indul a sprintidőmérő az F1-es Kínai Nagydíjon, azaz egyetlen szabadedzés után máris téttel bíró eseményt rendeznek a naptárba öt év után visszatérő Sanghajban - tartsatok velünk!

Gyorstalpaló a sprinthétvégék új lebonyolításáról: idén pénteken immár a sprint rajtrácsát meghatározó kvalifikációt rendezik, amely nagyjából ugyanolyan, mint a rendes időmérő, csak épp rövidebb. Konkrétan 12, 10 és 8 percből áll a három szakasz, és további variálás, hogy az SQ1-ben és az SQ2-ben csak közepes, az SQ3-ban csak lágy keverékű gumikat lehet használni száraz pályán.

A versenyzők azon túl, hogy a holnapi - magyar idő szerint hajnali 5-kor rajtoló - sprint rajthelyeiért és pole-jáért küzdenek, a leggyorsabb még egy érdekes trófeát is kap az idei évtől kezdve: a tájékoztatás szerint egy természetes gumiból készült, két üveglap közé zárt négyzet alakú trófeát kap a sprintpole birtokosa. Ez mondjuk szinte már smafu a babérkoszorúkat idéző, világító trófeához képest, amit majd a nagydíj győztese kap!

Hogy mi történt a magyar idő szerint kora reggeli egyetlen szabadedzésen? Címszavakban: Lance Stroll volt a leggyorsabb (tényleg!), megelőzve Oscar Piastrit (tényleg!!!) és Max Verstappent (tényleg csak harmadik lett!), a tréninget pedig egyszer piros zászlóval kellett megszakítani, mert kigyulladt a pálya szélén a fű (eskü, hogy nem tréfálunk!!!). Részletesebb beszámoló és eredmények ide kattintva olvashatók.

A hétvégét amúgy a pályán zajló események mellett a pilótapiaci találgatások határozzák meg, amelynek középpontjában a Red Bull és Sainz állnak: az FP1 utáni csapatfőnöki sajtótájékoztatón Christian Horner beszélt a jól teljesítő Sergio Perezről, az alulteljesítő Daniel Ricciardóról, az esélyt váró Liam Lawsonról, az Auditól állítólag felülmúlhatatlan ajánlatot kapó Carlos Sainzról - a Red Bull-főnök szavai itt olvashatók.

Meglehetősen felhős az idő amúgy Sanghajban, és csupán 20 fok van a helyszínen.

Zöldre váltott a bokszvégi lámpa, indul a 12 perces SQ1. Az nem tér el a sima időmérőktől, hogy itt is az első 15 jut majd tovább.

Piastri jelenti a rádión, hogy észlelt néhány esőcseppet. Az előrejelzések szerint amúgy fél órán belül valóban megérkezhet a csapadék Sanghajba, azaz épp az SQ3-at kavarhatja meg!

Russell is mondja, hogy egyre jobban szemerkél az eső. Közben pedig az első köridők is: Hamilton vezet Bottas és Sainz előtt - de mire lenyomnánk az entert, már Leclerc az élen.

Verstappen az élre áll öt perccel a vége előtt: 1:36,4-es időnél jár a holland. Perez viszont már 1:36,110-re javít, ő az első. Alonso a harmadik a Red Bullok mögött.

Sargeantet tartotta fel Gasly a hátsó egyenes elején, jelentette is azonnal a rádión a williamses.

Máris jön az utolsó három perc, kieső helyeken Albon, Russell, Ocon, Sargeant és Tsunoda.

Jön az utolsó perc, jönnek az utolsó körök. Jelenleg Russell lenne a legnagyobb meglepetés a kiesők között.

Lepörgött az óra! Albon marad a 17. helyen, ő már biztosan kiesik, ahogy Sargeant is a 18. helyen!

Russell viszont megússza, feljön a 12. helyre! Így Gasly, Ocon, Albon, Tsunoda és Sargeant búcsúzik - azaz a két Alpine, a két Williams és a Visa RB-től a Ricciardót eddig rendre verő japán.

Ez nem igaz! Megint ég ugyanott a fű! Mi a bánat történik Sanghajban?!

Mi a csuda okozza ezt, tényleg?!

Mutatjuk az SQ1 végeredményét közben - az SQ2 kezdése viszont csúszik, vélhetően az újabb tűz miatt. És közben az előrejelzés szerint negyed órán belül érkezik az eső...

Itthoni idő szerint 9:54-kor kezdődik a második szakasz - miközben helyenként már jobban esik a pályán, a nézők is öltöznek be! Trükkös SQ2 lesz ez!

Leclerc-rel közlik rádión, hogy perceken belül jön az eső, akár már az első mért körük közben - elképesztően sietős lesz most mindenkinek, fel is gyűlt szinte minden autó a bokszkijáratnál!

Óriási tülekedés a bokszkijáratnál, csak lassan gurulnak ki a versenyzők. Egy perc már le is telt a tízből. A Red Bullok viszont még csak most jönnek ki egyáltalán a garázsból.

A McLarenek voltak a sor elején, övék lesz az első köridő majd, a Red Bulloké pedig az utolsó - meglátjuk, az eső mikor érkezik...

Norris és Piastri simán befejezi a maga körét, az ausztrál vezet 1:35 végi idővel.

Sainz a McLarenek mögé, Alonso a honfitárs mögé jön be. Leclerc viszont az élre: 1:35,7!

Verstappen átveszi a vezetést 1:35,6-os idővel, Perez harmadiknak jön be a címvédő és Leclerc mögé. Négy perccel a vége előtt Russell, Magnussen, Hülkenberg, Ricciardo és Stroll az utolsó ötös.

Három percen belül járunk, és most már nagyon fenyegető az eső, így Russell próbálkozik is a továbbjutással - de most már ez aligha fog sikerülni, már a kameraképeken is feltűntek az esőcseppek.

Ha minden így marad, akkor Tussell, Magnussen, Hülkenberg, Ricciardo és Stroll búcsúzik - viszont továbbmegy mindkét Stake/Kick/Sauber, köztük a hazai hős Zhou!

Nincs változás, itt az SQ2 végeredménye:

Közben az FIA jelenti, hogy a videofelvételek áttanulmányozása alapján az autók padlólemezéről érkező szikra gyújtotta be a füvet. Persze a kérdés adott, hogy hogyhogy mindkétszer ugyanott...

Indul a 8 perces SQ3, már egyértelműen vizes aszfalton. Itt van a két Red Bull, a két Ferrari, a két McLaren, a két Stake (!), valamint Alonso Astonja és Hamilton Mercedese.

Megvan az első hiba: Leclerc a falban! Szerencsére épp csak hozzáért egy kiforgás után! De nagyon nehezek a körülmények.

Verstappen is küzd a kigyorsítással, sőt le is hajt a bukótérbe - alig van tapadás!

Piastrié az első mért idő, 2:02-n kívüli kör. Perez veszi át tőle a vezetést: 2:00,455!

Folyamatosan körözni kell, ismerkedni a körülményekkel. Perez, Bottas, Piastri, Norris, Alonso most a sorrend.

Verstappen elrontja az utolsó kanyart! Norris pedig két lila szektor után szintén ront a legvégén, de feljön másodiknak Perez mögé!

Alonso az élen az utolsó percre fordulva!

Hamilton 1:59,3-as idővel az élen! És közben lepörög az óra!

Verstappen csak a másodiknak jön be - Norris viszont 1:57,940-es idővel az élen!

De Norris körét elveszik! Alonso jön be helyette másodiknak Hamilton és Verstappen közé.

És újabb fordulat: Norris körét mégis visszaadták, övé a sprintpole! Hamilton a második, Alonso a harmadik, Verstappen "csak" a negyedik!

Őrületes sprintidőmérő égő fűvel, esővel és Norris-elsőséggel! Itt a végeredmény:

Hát ez izgalmas volt - folytatás szombaton magyar idő szerint hajnali 5 órakor az idei első sprintfutammal, tartsatok velünk addig és akkor is!