szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A főpolgármester nekiment a mini-Dubaj projektnek is.

Budapest szuverenitását a kormánytól kell már megint megvédeni – írta a Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester.

 


A városvezető egy hosszabb posztban összegezte a kormánnyal való jelenlegi konfliktusait. Egyfelől a kormány a Tarlós-érához képest 12-szeresére növelte az elvonást Budapesttől, ezt ráadásul a főváros álláspontja szerint jogtalanul tette, továbbá a feljelentést eredményező államkincstári eljárás Karácsonyék szerint alkotmányossági aggályokat is felvet, így a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma mérlegeli, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon az ügyben.

„Budapest szuverenitásának része, hogy nindzsamód sunnyogva, lopakodva, aljasul, a háztáji zsebnácikat maguk előtt tolva, minden jogállami normát megszegve nem lehet pár hónappal a választás előtt módosítani a fővárosi választási szabályokon” – írta Karácsony, majd hozzátette, hogy a közgyűlés nem támogatta a választási szabályok átírását, így ha a parlamentben át is megy a kezdeményezés, azt a Fővárosi Közgyűlés akaratával szemben fogják megszavazni.

„Eszement mini-Dubaj, a Mol-toronynál kétszer nagyobb felhőkarcolók helyett megfizethető lakások építésére, zöldítésre van szükség a Rákosrendezőn. Pont úgy, ahogy a dubaji milliárdosok érkezése előtt ez a kormány is tervezte” – emlékeztetett a főpolgármester arra, hogy régi városrendezési terveket porolt le a kormány a mini-Dubaj projekt kedvéért.