Az Exatlonnak köszönheti sztárversenyzőjét Rákóczi Renáta
Rákóczi Renáta az Exatlon versenyében harmadik helyezést ért el / Fotó: TV2
A versenyzést ugyan abbahagyta, de nem fordított hátat a sportjának Rákóczi Renáta, kick-boksz világbajnok. Az Exatlon egykori versenyzője fiatalok edzésével foglalkozik, ráadásul egy sportolójára különösen büszke lehet, tehetséges tanítványa, a 11 éves Kupi Alina ugyanis sorra nyeri a versenyeket. Az is kiderült, nem csak a sport köti össze a mestert és a tanítványt.
Ezeket látta már?
- 2021-ben ugyan a versenyzéstől visszavonultam, de edzőként maradtam a sportban és az a célom, hogy kineveljek olyan versenyzőket, amilyen én voltam – árulta el a TV2 sportrealityjének egykori dobogósa a Dorko szurkolói kollekciójának bemutatóján, majd azt is elmesélte, a műsornak köszönheti a leglehetségesebb versenyzőjét.
„Rögtön egy hullámhosszon voltunk” – Az Exatlon hozta össze Renit és Rudit
- Hat évesen látott meg az Exatlonban, akkor azt mondta, hogy azt szeretné csinálni, amit én, így kezdett kick-bokszolni. Ráadásul ugyanazon a napon születtünk, ez is egy jel – nevetett Rákóczi Renáta, aki nagyon büszke a tanítványára.
- Ő elérheti azt, amit én, ha beleteszi azt a munkát – árulta el a világbajnok, akinek tanítványai között öt-hat éves korú gyerekektől kezdve egészen tinédzserkorúig vannak diáksportolók. Ám az edző azt is hozzátette, néha nehéz motiválni a fiatalokat.
- A mai gyerekek jobban szeretnének az online térben létezni, nehezebb rávenni arra őket arra, hogy sportoljanak. Van egy belvárosi csoporton, velük talán egy fokkal még nehezebb, mert minden ott van a közelben, a bolt, a szórakozás, az iskola, de azért büszke vagyok arra, hogy az én tanítványaim elhivatottak – büszkélkedett Rákóczi Renáta.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Új technológia - Mit tehetnek a férfiak az ősz haj ellen? (x)
Most akár az Ön gyermeke is pályára kísérhet egy futballistát (x)
C-vitamin tippek – Így szedje, hogy fittebb legyen (x)
Hogyan tartsuk fenn a kapcsolatot szeretteinkkel, ha nagy változás történt az életünkben? (x)
Utazás gyerekkel: ezek a legjobb családbarát külföldi helyszínek (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fognak az aktív kikapcsolódás hívei (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Szomorú hír jött: Udvaros Dorottya után mások is távoznak a Nemzeti Színházból
Kiderült: Így reagált Bochkor Gábor Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc kapcsolatára
Trokán Nóra kipakolt Athináról. Ilyen volt valójában az a gyermekkor
Döntött Korda György és Balázs Klári, hiába várták őket
Hihetetlen fotó! Így néz ki a most 4 éve elhunyt Szilágyi István háza