Nem szabad botlani – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2023.11.29. 23:51

Ne vigasztaljon minket, hogy a labdarúgó Európa-konferencialigában a Ferencváros soros ellenfele, a Csukaricski csupán hetedik a szerb bajnokságban, s legutóbbi tíz tétmérkőzéséből csak egyet nyert meg (egyet pedig a Szerb Kupában 11-esekkel). Ugyan a Fradi egy találkozóval kevesebbet játszva második az NB I-ben, ám nemigen megy neki az élvonalban, három veresége van, kétszer egymás után kapott ki: a Kecskeméttől 2–1-re, a Fehérvártól a Groupama Arénában 1–0-ra, összességben három forduló óta nyeretlen, miután a Puskás Akadémia döntetlent (1–1) játszott vele a Pancho Arénában.

Mivel a Csukaricskinak Belgrádban nincs az UEFA-kompatibilis stadionja, az FTC Leszkovacban lép pályára – ráadásul a Fiorentina elleni hazai Ekl-mérkőzésen elhangzott rasszista bekiabálások miatt a lelátó egy részét részlegesen bezáratta az európai szövetség. Ennek nincs különösebb jelentősége, a korábbi Ekl-meccseken fél ház sem volt, az biztatóbb, hogy Dejan Sztankovics edző jól ismeri a szerbeket. Ennek a plusznak is köszönhető, hogy az első mérkőzés a Groupama Arénában 3–1-es Fradi-győzelmet hozott. Jó lenne azt írni, semmi gond, a Ferencváros idegenben is a mérkőzés esélyese, de a helyzet merőben más, mint a szeptemberi találkozó előtt: egyrészt a magyar bajnok megtorpant, másfelől Varga Barnabás sérülése jelentős érvágást jelent, Alek­szandar Pesics kevésbé eredményes, mint a magyar csatár.

A Fiorentina a Genket fogadja, az első meccs 2–2 lett, a visszavágó előtt Bryan Heynen, a belgák csapatkapitánya elmondta, három együttes, a Fiorentina, a Genk és az FTC is megérdemelné a továbbjutást. A tabellát az olaszok vezetik, két ponttal megelőzve a zöld-fehéreket és a belgákat. Az első két helynek van tétje: a csoportelső egyből a tizenhat közé jut, a második helyezett az Európa-liga egyik csoportharmadikjával mérkőzik meg februárban, hogy a tavaszi kieséses szakaszba kerüljön.

Lehetne most azt ragozni, az olasz–belga párharcban nyerjen a Fiorentina – így talán kevésbé harapós hangulatban érkezik a budapesti utolsó körre –, de ne ebben bízzon a Fradi, hanem magában.
Akármennyire is nehéz a helyzet, jusson a labdarúgók eszébe, a monte-carlói csoportsorsolás után megfogalmazódott, a csapat a továbbjutást várja el magától.
Ehhez pedig most nem lehet botlani.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik