szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a Farkasréti temető Művészparcellájában helyezik örök nyugalomra.

December 2-án, szombaton 11 órakor vesznek végső búcsút Galambos Erzsi - közölte a József Attila Színház.

Galambos Erzsi, a Halhatatlanok Társulata, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja november 16-án, életének 92. évében hunyt el, a Kulturális és Innovációs Minisztérium a saját halottjának tekinti.

Galambos Erzsi 1931. december 5-én született Budapesten. Már négyévesen elhatározta, hogy ő is primadonna vagy szubrett lesz, játszott Lakner Bácsi Gyermekszínházában, nyolc évig balettozott is. Elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző iskoláját, főiskolásként Bajor Gizi mellett statisztált. Később Somlay Artúrtól Básti Lajoson át Latabár Kálmánig és Honthy Hannáig a század legnagyobbjaival lépett fel.

1955-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1962-ben került Budapestre, a mai Thália Színház helyén működő Petőfi Színházhoz. Két évvel később valóra vált nagy álma: az Operettszínház tagja lett.

A Nagymező utcában csaknem két évtizedig az első számú sztárok egyike volt.

1983-ban átszerződött a József Attila Színházhoz, amelynek örökös tagja lett. Utoljára tavaly, szeptember 9-én lépett színpadra a Mici néni két élete című darabban, amelyben Esztergályos Cecíliával és Bodrogi Gyulával játszott együtt.

Galambos Erzsi rendkívül sokoldalú művész volt, táncos, énekes és prózai szerepekben egyaránt láthatták a nézők, sőt koreográfusként is bemutatkozott. 1968-ban a Jászai Mari-díjat vehetett át, a Kossuth-díjat 2002-ben kapta meg. 2020-ban a 13. kerület díszpolgárává választották.