Abszurd és elavult, hogy Orbán családtámogatása egyetlen mágikus adatra gyúr, figyelmeztetnek a szakértők
Nehéz egyetlen mutatóba sűríteni több mint kétmillió nő viselkedését és döntéseit, ráadásul a 21. századi nyugati családpolitikában már nem a születésszám növelése a legfontosabb cél, hanem például az anyák biztonságának növelése, a gyermekszegénység visszaszorítása, vagy a társadalmi- és nemi egyenlőtlenségek csökkentése. A gyermekvállalási trendekről és az ezt befolyásoló tényezőkről Spéder Zsolt demográfus és Szikra Dorottya, a CEU vendégprofesszora tartottak előadást.
Tíz év alatt 334 ezerrel lett kevesebb magyar a tavalyi népszámlálás itthon nyilvánosságra hozott adatai szerint. Miközben a kormány a népesség fogyását napjaink egyik legnagyobb problémájaként tünteti fel és politikája zászlóshajójává tette a családok saját értékrendje szerint értelmezett támogatását, a születések száma nem növekszik látványosan. Arról, hogy a családpolitikának mekkora hatása van a gyermekvállalási kedvre és milyen más tényezők miatt dönthet valaki a családalapítás mellett, a CEU Demokrácia Intézete szervezett előadást.
“Nem olyan egyszerű ez, hogy ha több pénzt belerakunk, akkor automatikusan több gyermek fog születni” - állítja Szikra Dorottya, a CEU és a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója. 2020 óta ugyanis Magyarország a GDP-jének több mint három százalékát fordítja családpolitikára, az igazán nagy növekedést pedig a 2015 óta bevezetett eszközök jelentik. Ezek közé az innovatív intézkedések közé sorolta többek között a csokot és a babaváró hitelt, azáltal azonban, hogy hasonló intézkedésekre nehéz nemzetközi példákat találni, azt se lehet megállapítani, van-e ezeknek valós hatása a termékenységre.
A család- és szociálpolitika és az ezekhez kapcsolódó támogatások eredményeit nehéz megítélni, ezek ugyanis nem egy légüres térben működnek, a születésszámokra az intézményi, gazdasági és társadalmi folyamatok is hatást gyakorolnak – ezt már Spéder Zsolt mondta és hozzátette, bizonyos statisztikákat még ezek figyelembevételével sem egyszerű megmagyarázni. A KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója példaként Skandináviát hozta, ahol az elmúlt tíz évben “furcsa változások” történtek a termékenységi arányszám alakulásában. Azok a strukturális viszonyok ugyanis, amelyek miatt a kutatók körében ezek “bezzegországnak” számítanak, vagyis a demográfiai és nemek közötti egyenlőséget jellemző adatok, nem változtak ez idő alatt és papíron a 2008-as válság utóhatásainak is le kellett volna már csengeniük, az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekszám azonban mégis csökkent.
Ebben a mutatóban Magyarország az elmúlt években jól teljesített, a rendszerváltás körüli évekhez képest azonban még így is jelentős a visszaesés. Míg 1990-ben átlagosan 1,86 gyerek jutott egy nőre, 2022-ben már csak 1,52. Az ezredfordulóra ugyanis a gyermekvállalási kedv nagyot zuhant, majd a 2010-es évek elejéig nagyjából ugyanazon a szinten stagnált, azóta pedig ismét növekszik - igaz, sokkal kisebb mértékben, mint a ‘90-es években látott csökkenéskor.
Fontos demográfiai változás emellett az, hogy míg 1990-ben a gyerekek többsége az anyák 19 és 31 éves kora közötti, 12 éves periódusban született meg, ez az időszak 2015-re már másfélszeresére nőtt: a “legnépszerűbb” szülési életkor 21 és 38 közé esik.
Szembetűnő az is, hogy másfél évtized alatt másfélszeresére emelkedett a gyermektelen családok száma. Ezzel párhuzamosan az egy-, illetve a három vagy több gyereket vállalók aránya nem változott sokat, a kétgyerekes családmodell dominanciája jelentősen visszaesett.
Ráadásul a termékenységi arányszám változásai nem mutatják látványosan az elmúlt három évtized legfontosabb(nak tartott) gazdasági, családpolitikai reformjait, mint például a családi pótlék összegének változtatása vagy a háromgyermekes családok adókedvezményének bevezetése.
Ezekkel szemben a csok és a babaváró hitel nem csak amiatt különleges, mert úgy teszik ki a családtámogatásra fordított állami pénzek legnagyobb részét, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megnövelik a születendő gyerekek számát, hanem mert kifejezetten a felsőbb társadalmi osztályokat juttatják további előnyökhöz.
“Ha a családpolitikát egy tortaként képzeljük el, akkor a magyar hasonlít a franciához. A különböző támogatások jelentik a sokféle tésztát és krémet, ennek a tetejére helyezte el az Orbán-rendszer azokat a marcipánfigurákat, amelyekből csak keveseknek, a kiváltságosoknak jut” - mondta előadásában Szikra és hozzátette,
2023-ra oda jutottunk, hogy a marcipánfigurák már nagyobbak, mint maga a torta.
Szikra szerint a 21. századi nyugati családpolitikában eleve furcsa, hogy egy kormány családpolitikájának és demográfiai céljainak kimondottan a születések számának növelése legyen a legfontosabb célja. Ez a legtöbb nyugati országban legkésőbb a ‘80-as, ‘90-es években átalakult és olyan társadalmi kérdések kerültek előtérbe, mint az anyák biztonságának növelése, a gyermekszegénység visszaszorítása, a hagyományostól eltérő családmodellek támogatása, valamint a társadalmi- és nemi egyenlőtlenségek csökkentése.
Arra, hogy egy kormány direkt módon beavatkozzon a születésszám alakulásába, két fontos példát láthattunk az elmúlt években Európában: a már említett magyar családtámogatási rendszer átalakítása mellett Szikra Dorottya a hónapokon át tartó tiltakozássorozatot kiváltó lengyel abortusztörvényt sorolta ide.
Ahogy feljebb is írtuk, a családpolitika mellett fontos tényezők az egyéb társadalmi, gazdasági körülmények is, az például jól látszik, hogy a 2008-as válság után csökkent a termékenységi ráta, és az elmúlt évek magas inflációja is visszavetette a fiatalok gyermekvállalási kedvét. A legtöbb családban ugyanis fontos szempont a stabil megélhetés, így az is megfigyelhető, hogy a magas munkanélküliségi mutatók mellett csökken az egy nőre jutó gyerekek száma.
Ennek némileg ellentmond az, hogy Magyarországon a szegényebb társadalmi rétegekben sok esetben több gyerek születik, erre Spéder Zsolt ad egy lehetséges magyarázatot. A szegregátumokban, infrastrukturálisan elmaradott településen élők ugyanis jellemzően alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, így a felnőtté válás nagy pillanata – amit a fővárosi középosztályban sok esetben az érettségi vagy az egyetem elkezdése jelenti – leginkább a gyermekvállaláskor jön el.Népszámlálás 2022: Kevesebb a házas és a szülő, egyre több az elvált
Meglepő módon nem a házasodók, hanem a hajadonok, nőtlenek és az elváltak aránya nőtt a magyar társadalomban az előző és a mostani népszámlálás, 2011 és 2022 között. Azok is valamivel többen lettek, akik nem vállalnak gyereket. A 30 év alattiak házasodási kedve viszont valóban nőtt.
Az iskolázottság kérdése amiatt is meghatározó szempont a demográfiai folyamatok értelmezésében, mert későbbre tolhatja az első gyermek vállalásának időpontját, 1990-hez képest a kétezres évek elejére megnégyszereződött a felsőfokú képzésben részt vevők száma, így ezzel is magyarázható a termékenységi ráta zuhanása ebben az időszakban.
Vitán felül kéne állnia annak, hogy a gyerekvállalás mellett, vagy épp az ellen elsősorban nem társadalompolitikai vagy gazdasági, hanem magánéleti szempontok alapján döntenek a családok. A házasságban élők száma és aránya is csökkenő tendenciát mutat, miközben a többség nyilvánvalóan stabil párkapcsolati háttérrel vágna neki a családalapításnak. Ez a tendencia nem jelenti azt, hogy a magyarok feltétlenül sikertelenebbek lennének a párkeresésben, mint korábban, csak arról van szó, hogy a házasság helyett egyre nagyobb arányban élnek az emberek élettársi kapcsolatban – ezekben azonban a statisztikák szerint a gyermekvállalási kedv valamivel alacsonyabb.
“A magyar családpolitikában az apák láthatatlanok” - folytatja a hiányosságok sorolását Szikra, arra utalva, hogy miközben nemzetközi szinten nagy hangsúlyt kap az apasági szabadságok kiterjesztése, itthon még azokat a lehetőségeket is elhallgatja a kormány, amelyek elérhetők. Példaként hozta, hogy augusztusban járt le a bevezetési határideje annak, hogy az Európai Unió által kötelezővé tett, apákra vonatkozó szülés utáni szabadságot meghosszabbítsák, erről azonban nem igazán lehetett itthon hallani. Végül késve, de elfogadták az erről szóló törvénymódosítást, ezt azonban nem kimondottan a családpolitika részeként, hanem a munka törvénykönyvének átírásával tették meg.
Spéder szerint a gyermekvállalási trendek átalakításának egyik legfontosabb állomása lenne, hogy a társadalom apasági szerepekről alkotott képe megváltozzon, például ne legyen ciki pelenkázásról beszélni a kocsmában. Bár elsőre logikusnak tűnhet, hogy azokban a családokban, ahol a háztartáson belüli munkákból nagyobb részt vesznek ki a férfiak, ott nagyobb eséllyel vállalnak gyereket is, ezt a demográfus állítása szerint csak annyira igazolják elemzések, mint ennek a teljes ellenkezőjét.
Az persze, hogy a gyereknevelésből mennyire veszik ki részüket a férfiak, nehezen mérhető statisztikai eszközökkel, de a részvételi szándék indikátora lehet az, jelen van-e az apa a szüléskor. 2020-ban az esetek kicsit több mint felénél voltak bent az apák a szülőszobában, ez az arány a legmagasabb iskolai végzettség függvényében növekszik, a diplomások körében már 72 százalék volt.
Miközben nem ismeretlen a jelenség, hogy a nőknek sok esetben kettős elvárásoknak kell megfelelniük az anyaság és a karrierjük során, Spéder szerint ugyanez figyelhető meg a férfiak esetében is. Továbbra is többen tartják fontosabbnak, hogy a férfiak eltartsák családjukat, mint hogy az otthoni feladatokból többet vállaljanak, és a 18-49 évesek többsége épp úgy kettős elvárásokat támaszt feléjük, mint a nők felé.
