| Videó: Már majdnem készen van az NB I.-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja [2024-05-06] Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán. |
| Így használhatják ki a nyugdíjasok az új otthonfelújítási támogatást [2024-05-06] A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat, ami azért is fontos, mert az elvárt, legalább 30 százalékos energetikai megtakarításnak köszönhetően a rezsijük érdemben csökkenhet. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint vannak feltételek, amelyekre az időseknek mindenképpen oda kell figyelniük ahhoz, hogy sikerrel pályázhassanak. |
| Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre [2024-05-06]11 év alatt eddig 22 tagország 67 helyszíne nyerte el, köztük négy magyarországi pályázó helyszín. |
| Kalandom a szolgáltatómmal [2024-05-06]Felhívott egy üzletkötő, hogy lejárt a hűségidőm, és rábeszélt a csomagváltásra. Ígérte: kapok új setboxot, és adott egy telefonszámot, amin hívhatom azt a szakembert, aki majd ingyen összeköti és összehangolja a tévével. |
| Akkora a hasonlóság, hogy leesett az állunk. Íme, Szulák Andrea és álomszép lánya közös fotója [2024-05-06]Ő a legszerencsésebb anyuka... |
| [2024-05-06]Lázár Kati színésznő, az édesanyja, ma így áll a dologhoz, hogy Adél és Székely Kriszta egy párt alkotnak. |
| Érettségi 2024: Íme az idei magyar feladatok és van egy nagy változása vizsgában [2024-05-06]Ezt kellett megoldani. |
| Kylian Mbappe egykori csapattársa házát veheti meg Madridban [2024-05-06]A legfrissebb spanyol beszámolók szerint Kylian Mbappe már a lakhelyét keresi Madridban, így egyre biztosabb a Real Madrid nagy nyári bombaigazolása |
| XVIII. NN Ultrabalaton [2024-05-06]Rekordösszegű, csaknem 23 millió forinttal támogatják a hazai egészségügyi célokat Magyar győzelmek egyéniben a XVIII. NN Ultrabalatonon, a férfiaknál Erős Tibor, a nőknél pedig Nagy Katalin volt a leggyorsabb a 211 kilométeres távon. Erős 17:35:02, Nagy pedig 20:20:30 óra alatt teljesítette a távot. Ez volt az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye, hiszen a hétvége során Balatonfüredről indulva,... |
| Akár 5 évvel is tovább élhetsz, ha megfogadod ezeket a tanácsokat: akkor is segítenek, ha valakinek rossz a genetikája [2024-05-06]Megvizsgálták a kutatók, hogyan hat az egészséges életmód azokra, akiket rövidebb életre hajlamosít a genetikájuk. |
| Mozikban A boldogság ügynöke című film [2024-05-06]Amerika legrégebbi filmfesztiválját 1957 óta rendezik meg minden tavasszal, két héten át vetítik a világ filmtermésének legjavát. |
| Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra [2024-05-06]Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25 ezer résztvevőt regisztráltak és rekordösszeg, majdnem 23 millió forint gyűlt össze karitatív célokra. |
| Karinthy Frigyes, Ady Endre és Babits Mihály művei is előkerültek a magyarérettségin [2024-05-06]Több mint 75 ezer diák él át most rendkívül izgalmas perceket. |
| Marozsán Fábián karriercsúcsot javított, két magyar teniszező a legjobb 50 mezőnyében [2024-05-06]A következő tornán viszont 200 pontot kell megvédenie. |
| A Bayern München állítólag szemet vetett a PL-sztárcsapat edzőjére [2024-05-06]Az angolok úgy tudják, hogy a szakember ügynökét már megkereste a bajor sztárcsapat. |
| Az orosz hadsereg a nem stratégiai nukleáris fegyverek bevetésének gyakorlatára készül [2024-05-06]Ezzel válaszolnak a Nyugat provokatív kijelentéseire és fenyegetéseire. |
| Nem mindennapi fotókkal üzent az érettségizőknek Orbán Viktor [2024-05-06]Pintér Sándor 57 évvel ezelőtti tablóképe is előkerült. |
| Súlyos rongálás Ózdon: letépték, majd fel is gyújtották a fideszes jelöltek plakátjait [2024-05-06]A párt helyi szervezete feljelentést tett az ügyben. |
| Siklósit csak a döntőben tudták megállítani, ezüstérmet nyert a magyar párbajtőrvívó [2024-05-06]Koch Máté is kiválóan szerepelt Kolumbiában. |
| Ördög Nóra a kiégés szélére sodródott [2024-05-06]A nehézségeiről beszélt a műsorvezető. |
| Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma Brazíliában [2024-05-06]Folyamatosan helikopterek köröznek a bajba jutott területek fölött. |
| A friss spanyol bajnok Vinícius Júnior ünneplés közben odaszúrt a riválisának [2024-05-06]Ironikus hangnemet ütött meg a brazil szélső. |
| Óriási csatában maradt le az Európa-bajnoki bronzról Gadó András [2024-05-06]Egyik szeme sírt, a másik nevetett: elvégre két világbajnoki kvóta is összejött a magyaroknak. |
| Erős Európában és az Orbán Viktor elleni összefogás erejében hisznek [2024-05-06]Dobrev Klárát és Tüttő Katát kérdeztük a Magyar Péter-jelenségről, az EU-ról, Kínáról és háborúról. |
| F1-Archív: Ralf Schumacher áll ki bátyjáért [2024-05-06]Montoya Michaelt kritizálta, de saját csapattársa, Ralf intette csendre, Fisichella ideges, Kubica többet várt Schumachertől, Hamilton cáfolja az összeesküvés-elméletet. Május 6. F1-es vonatkozású hírei 2000 óta. |
| Pierre Wache marad a Red Bullnál, ő tervezi a 2026-os F1-es autót [2024-05-06]Adrian Newey távozásával átveszi az irányítást a Red Bullnál, és az ő vezetésével tervezik meg az új szabályrendszer szerint épülő autót Milton Keynesben. |
| Megvan az idei Pride-felvonulás útvonala [2024-05-06] Ismét a Városligetben ér véget a menet. |
| Eduline: Nem diákbarát feladatokkal szembesültek az érettségizők egy szaktanár szerint [2024-05-06] Olyan szerző is szerepel a feladatok között, akire sokszor nem is jut idő az órákon. |
| Motoros jogosítványt akart szerezni, bátyját küldte el vizsgázni maga helyett [2024-05-06] Korábbi vizsgáin sem ő vett részt, de nem bizonyítható, hogy akkor fivére helyettesítette. |
| Válasz Online: a Mi Hazánk EP-jelöltje vígan elvan az állami állásában, nem kell félnie a kirúgástól [2024-05-06] Igény mondjuk lett volna rá, ám a Magyarságkutató Intézetnél dolgozó Borvendég Zsuzsanna történész eltávolítását Csák János tárcájának közbelépése megakadályozta. |
| Emberi csontokat találtak az ajkai Csónakázó tóban [2024-05-06] Koponya és egyéb emberi csontok miatt értesítették a rendőrséget. |
| Karinthy vagy Babits műveit elemzik az érettségizők [2024-05-06] Elkezdődött a vizsga második része. |
| Ismét cirkálnak az Apple autói a magyar utakon [2024-05-06]Újabb kör adatgyűjtésre indultak a cupertinóiak. |
| Beletaposott az áprilisi idillbe a díjkorrekció [2024-05-06]A Média- és Hírközlési Biztos szerint továbbra is sok a kifogás a személyes ügyfélszolgálatokkal szemben. |
| Kipróbálták az agydaganat elleni mRNS-vakcinát, és úgy tűnik, működik [2024-05-06] Amerikai kutatók embereken és kutyákon is kipróbálták az agresszív agydaganat, a glióma elleni oltóanyagot, és azt találták, hogy az oltás után 48 órával már aktívan dolgozott az immunrendszer a tumor eltakarításán. |
| Jelentős előnyt kínál az egységes memória az OpenFOAM keretrendszerrel [2024-05-06]Négyszer gyorsabb is lehet a feldolgozás, ha elkerülhetők az adatmásolások. |
| Óriási fordulat, mekkora öröm Tóth Gabiéknál. A komoly nehézség ellenére, Gabi boldogan számolt be róla ma reggel [2024-05-06]Annyira váratlan, és Hannika, amikor megtudta, hogy.... |
| Liptai Claudia lánya még csak 18 éves és mégis megtörtént. Annyira szép volt menyasszony ruhában Panka (fotók) [2024-05-06]Csodálatos ruhában jött elő Clau lánya. |
| Súlyos adatszivárgás: idegen emberek telefonjára küldték ki mások repülőjegyét [2024-05-06]Súlyos adatszivárgás történt a német légitársaságnál április elején. Meglepődve figyelték az érintettek, hogy a naptárukba idegen emberek repjegye került. Állítólag a Siri állt a probléma mögött. |
| Hatalmas baleset volt az m3-ason: ezt a szakaszt kerülje, ha teheti [2024-05-06]Baleset miatt torlódik a forgalom az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Füzesabonynál - közölte az Útinform hétfő délelőtt a honlapján. |
| Putyin kiadta az utasítást: látni akarja bevetés közben az orosz nukleáris fegyvereket [2024-05-06]Vlagyimir Putyin az úgynevezett taktikai nukleáris fegyverek használatának tesztelésére irányuló gyakorlatok végrehajtására utasította a védelmi minisztériumát. |
| Legyőzi-e Magyar Péter pártja Gyurcsányékat az EP-választáson? [2024-05-06]A semmiből tört fel pár hete, s máris a második-harmadik legnépszerűbb párt a választók körében a Magyar Péter nevével fémjelzett Tisza Párt. |
| Ismerős? A ValóVilág 12 egyik játékosát már az Éjjel-Nappal Budapestben is láthattuk [2024-05-06]Az előző évad győztese, Kriszti is feltűnt az RTL fikciós realitysorozatában, de nem ez motiválta VV Kikidit abban, hogy idén kipróbálja magát a villában. |
| [2024-05-06]Kim Dzsongun észak-koreai vezető iránti hűségesküre kötelezték az észak-koreaiakat, Kim hatalomra kerülése óta először |
| Horror Ajkán: emberi csontokat találtak egy tóban [2024-05-06]A Veszprém vármegyében lévő település tavában emberi csontokra leltek, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. |
| Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést [2024-05-06]Mindennap történnek tudományos felfedezések. Némelyek kisebbek és fokozatosabbak, míg más eredmények teljesen megváltoztatják a korábbi ismereteinket és a környezetünket. Függetlenül attól, hogy kisebb vagy nagyobb a felfedezés jelentősége, mindig a tudományon van a hangsúly. A felfedezések mögött álló tudósok számára a kíváncsiság és az új információk, valamint a tudományos bizonyítékok iránti elkötelezettség a hajtóerő. |
| Kecskés Enikő kitálalt, ezért ért véget a kapcsolatuk T. Danny-vel: [2024-05-06]Hosszú idő után törte meg a csendet Kecskés Enikő, aki őszintén mesélt a kapcsolatáról, illetve annak lezárásról T. Dannyvel. |
| [2024-05-06]Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki a főbérlőjével elmérgesedett viszonyából kifolyólag felgyújtotta az általa korábban bérelt ingatlant Marcalin. |
| Ed Sheeran eléggé elfehéredett, amikor George Russel megautóztatta a hétvégén [2024-05-06] A Miami Nagydíj idején mentek egy VIP-kört. |
| Videó: Már majdnem készen van az NB I-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja [2024-05-06] Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán. |
| Nem lesz túl baráti a légkör a Hszi [2024-05-06] A kínai elnök itinere önmagában egy üzenet, miszerint az európai vezetőkkel való találkozóját követően csak két oroszbarát országba, Magyarországra és Szerbiába látogat el. |
| Sokszor fáj a fejed, és fáradtság gyötör? Most megmutatjuk, mit tehetsz, ha vashiányban küzdesz [2024-05-06]Fáradtság, hajhullás, fejfájás, ezek a kellemetlen tünetek gyakran utalnak vashiányra. Most megtudod, mit tehetsz ellene, és milyen szabályokat kell betartanod. |
| Megszólalt az orvosi csapat: ilyen állapotban van Katalin hercegné [2024-05-06]Ez történt az elmúlt egy évben. |
| Ma éppen 2 éve, hogy meghalt Berki Krisztián. Édesanyja drámai szavai mindent elárulnak [2024-05-06]Ma is feldolgozhatatlan. |
| Megszólalt a bennfentes: válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága? [2024-05-06]Kirakat az egész? |
| Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt [2024-05-06]Texasban több száz embert kellett járművekből és otthonokból kimenteni a folyamatos esőzések miatt kialakult árvizekben a hétvégén. |
| Autóbalesetet okozott és meghalt Stétz Dániel korábbi Eb-bronzérmes MMA-harcos [2024-05-06]Összesen három halottja van az ütközésnek. |
| [2024-05-06]Debrecenben tüntetett a Tisza Párt anyák napja alkalmából. A résztvevőket Magyar Péterről és a közelgő EP-választásról kérdeztük. |
| Átfogó, fenyegető támadásra készülnek, az izraeli hadsereg felszólította a palesztin civileket az evakuálásra [2024-05-06]Nem állnak le a bombázások. |
| A ValóVilág 12 játékosa korábban az Éjjel-Nappal Budapestben is feltűnt [2024-05-06] |
| Az eltiltás küszöbén a nyolc büntetést begyűjtő Magnussen [2024-05-06]Parc Fermé: Az eltiltás küszöbén a nyolc büntetést begyűjtő Magnussen |
| Lassú volt a Red Bull, SC nélkül is nyerhetett volna Norris [2024-05-06]Max Verstappen szerint most nem volt elég gyors az autó, a McLaren tempója jobb volt náluk, és a biztonsági autó nélkül is bajban lehettek volna. Dolgozniuk kell. |
| Az Antigoné és Ady Endre is előkerült az idei magyarérettségin [2024-05-06] Mutatjuk, miből vizsgáznak idén a diákok. |
| Megvan az idei Pride Felvonulás útvonala [2024-05-06] Ismét a Városligetben ér véget a menet. |
| Felgyújtották a Fidesz választási plakátjait Ózdon [2024-05-06] A párt feljelentést tett. |
| Az ipari berendezések 100%-os üzemhányada megvalósul a perdiktív karbantartással [2024-05-06] Az Ipar 4.0 megoldások segítségével a cégek elfelejthetik a váratlan meghibásodásokat, a kényszerű leállásokat, nem beszélve arról, hogy mennyi költséget és energiát takaríthatnak meg a megfelelő digitális szolgáltatás igénybevételével. |
| Szabadon fejlesztheti az OLED tévébe szánt paneljeit a Loewe [2024-05-06]Az LG Displaytől csak nagyon alap kijelzőket vásárol a vállalat, és azokat módosítja kedvére saját németországi üzemébe. |
| Palcsó Tamás 9 évvel fiatalabb párja: a megasztáros énekes évek óta együtt van Anitával [2024-05-06]Palcsó Tamás ritkán beszél a magánéletéről. A Megasztár egykori döntőse hat éve él boldog párkapcsolatban. |
| Jordán Adél a coming outjáról: édesanyja, Lázár Kati pánikrohamot kapott [2024-05-06]Jordán Adél most először beszélt ilyen őszinteséggel arról, hogy élte meg a családja a coming outját. |
| Miklósa Erika közös képet osztott meg ritkán látott lányáról: [2024-05-06]Hatalmas a boldogság. |
| 15 százalékkal olcsóbbak ma az új autók, mint egy éve [2024-05-06]Csökkentek az árak, sok új autót adtak el. |
| Most jön a legrosszabb? Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását, beindulhatnak a szárazföldi harcok [2024-05-06]Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból. |
| Budapest után Ózdon is felgyújtották a Fidesz plakátjait [2024-05-06]Egy közleményben tudatta a Fidesz |
| Pofátlanul aljas! Így csentek el egy pénztárcát, benne 130 ezer forinttal, a komáromi gyógyfürdőben: videón a lopás [2024-05-06]A Komáromi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki tavaly nyáron a komáromi fürdő előterében egy, a padon felejtett pénztárcát lopott el. |
| Tablóképekkel kíván sok sikert az érettségizőknek Orbán Viktor [2024-05-06]Orbán Viktor videóval üzent az érettségizőknek. |
| Érettségi 2024: ezek az idei magyarérettségi feladatai [2024-05-06]Nyilvánosságra hozták a 2024-es magyarérettségi feladatokat. |
| Semjén Zsolt bejelentette: [2024-05-06]Semjén Zsolt megszólalt, miután olyan híreket lehetett hallani, miszerint Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a hadköteles ukránok EU-tagországokból történő kiadatásáról tárgyal. |
| Elképesztő zuhanás a márciusi magyar exportban és importban: a számok magukért beszélnek [2024-05-06]2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 512 millió euróval javult |
| Annyi uniós pénzt nyúl le az olasz maffia, hogy azt már számolni is nehéz [2024-05-06] Kevesebb gyilkosság, és sokkal több üzleti jellegű bűnözés jellemzi az olasz szervezett bűnözést, főleg mióta le lehet nyúlni EU-pénzeket is. |
| A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál [2024-05-06]Az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árák alakulásában. |
| Nem lesz túl baráti a légkör a Hszi-Macron-von der Leyen találkozón [2024-05-06] A kínai elnök itinere önmagában egy üzenet, miszerint az európai vezetőkkel való találkozóját követően csak két oroszbarát országba, Magyarországra és Szerbiába látogat el. |
| Ezért boldogabbak a dán gyerekek: az iskolai mindennapok nagyon másképp alakulnak, mint itthon [2024-05-06]A dán kisiskolások több órát töltenek a szabadban, sokat énekelnek együtt, házi és dolgozat helyett pedig inkább gondolkodni és érvelni tanulnak. |
| Súlyos, ahogy nekiestek Megyeri Csillának. Kemény, amit kapott a ValóVilág miatt, de... [2024-05-06]Beindult a ValóVilág 12. szériája és Csilla kapott másféle kommenteket is. |
| A padlón fetrengsz? Mindenki beléd rúg? Ez a 4 csillagjegy még most is segítő kezet nyújt, jól jegyezd meg őket! [2024-05-06]Egyes csillagjegyek megértik a barátok és a család örömeit és küzdelmeit. A nehézségek közepette is kiemelten kezelik a szeretteikhez való hűséget. |
| A hír igaz: 4 hónapja már megkezdte az uralkodást a királyi pár, most derült ki a teljes igazság [2024-05-06]Óriási események sorozata veszi ma kezdetét. |
| Ezt nem fogod elhinni: kitálalt Tápai Szabina testvére a családi viszályról [2024-05-06]Úgy tűnik nem mindig volt felhőtlen a kapcsolat a két testvér között. |
| Sokáig szaftos marad a kevert süti: egy meglepő hozzávalótól lesz annyira finom [2024-05-06]Ebbe az egyszerű kevert sütibe kerül egy olyan hozzávaló is, amire nem számítanál. |
| A nyár egy részét már otthonában töltheti Galambos Lajos [2024-05-06]A lábára tett nyomkövetőt azonban hordania kell. |
| Élen a Fidesz [2024-05-06]Mi lenne a forgatókönyv egy most vasárnapi országgyűlési választáson? Erre kereste a választ a Publicus Intézet. |
| Elkezdődött a magyarérettségi [2024-05-06]Több mint 75 ezer diák él át most rendkívül izgalmas perceket. |
| Gyászol a hokivilág, fiatalon meghalt az ismert olimpikon [2024-05-06]Halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. |
| Tomán Szabina korábbi súlyváltozásairól: A modellkedés ebből a szempontból a sanyargatással egyenlő [2024-05-06] |
| [2024-05-06]Sokan mondták, hogy nem tud nyerni, de szerinte ő most jó munkát végez és gyors, sosem volt még ilyen magabiztos. Az autóban ülve a nyilatkozatát fogalmazta. |
| [2024-05-06] Az elmúlt évek legnagyobb vidéki nagygyűlését tartotta meg vasárnap Magyar Péter a fideszes fellegvárként elhíresült Debrecenben, ahol még kiábrándult fideszeseket is találtunk. Bábel Vilmos és Bokros Dorottya videója. |
| Helikopterező Szijjártóval és tablóképekkel kíván sok sikert az érettségizőknek Orbán Viktor [2024-05-06] Szentkirályi Alexandra pedig elejt egy halat. |
| Három betű és egy szám, amikről mostantól gyakran fog hallani: mi az a NIS2? [2024-05-06] Már hatályba lépett, hamarosan élesedik is a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, amely itthon több ezer vállalkozás és munkavállalóik mindennapjait érinti. Tennivaló már most is akad vele. |
| A Loewe szabadon fejlesztheti az OLED tévébe szánt paneljeit [2024-05-06]Az LG Displaytől csak nagyon alap kijelzőket vásárol a vállalat, és azokat módosítja kedvére saját németországi üzemébe. |
| Vilmos és Katalin így reagáltak, miután megtudták, Harry Meghan nélkül tér haza: eltérő a véleményük Sussex hercegéről [2024-05-06]Vilmos herceg és Katalin hercegné Meghanról hasonlóan gondolkodnak, de Harryről már nem teljesen. |
| Hát megtörtént, Ördög Nóra besokallt: [2024-05-06]Ördög Nóra folyamatosan pörög, és ennek megvan a hátulütője. |
| Megtörtént a csoda, hatalmas az öröm! Berki Mazsi széles mosollyal az arcán tudatta a hírt [2024-05-06]Ennél jobb dolog nem történhetett vele! |