MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

Több mint 183 ezer magyar kért nagy-britanniai letelepedési engedélyt a Brexit óta [2024-02-29]

Az EU-s állampolgárok által kért letelepedési engedélyek száma meghaladta a 7 milliót.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ukrán katasztrófavédelem: csaknem háromszáz embert öltek meg aknák az orosz invázió kezdete óta [2024-02-29]

A polgári lakosság körében is szedtek áldozatokat aknák és más robbanószerkezetek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tűzpárbajban agyonlőtték a csádi ellenzék vezetőjét [2024-02-29]

A biztonsági erőkkel vívott tűzpárbajban szerdán életét vesztette Yaya Dillo, a csádi katonai kormányzat egyik legfőbb kritikusa.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Macron kitart: szerinte átgondoltan fogalmazott az ukrajnai nyugati részvételről [2024-02-29]

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, az ukrajnai háborúban javasolt nyugati részvétellel kapcsolatos minden egyes szava kimért, átgondolt és megfontolt volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több mint százan haltak meg Gázában, amikor helyi források szerint az izraeli hadsereg tüzet nyitott a segélykamionokat megrohamozó tömegre [2024-02-29]

Legalább 140-en meghaltak és több mint 750-en megsérültek, amikor az izraeli hadsereg katonái tüzet nyitottak az élelmiszersegélyeket szállító teherautók körül tolongó polgári személyekre
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az EU lezárta a hosszú távú költségvetése félidős felülvizsgálatát [2024-02-29]

Az uniós tanács közleménye szerint 64,6 milliárd euró összegű kiegészítő finanszírozás áll majd rendelkezésre az EU előtt álló új kihívások kezelésére.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Putyin az évértékelőjén: a NATO orosz területek megtámadására készül [2024-02-29]

Az orosz elnök arról is beszélt, hogy a Nyugat egy a hidegháborúra emlékeztető fegyverkezési versenybe akarja belerángatni Oroszországot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A lengyel elnök minden törvényt az Alkotmánybírósághoz küld [2024-02-29]

Nem tudom a nemzet egységét képviselni, ha két képviselőt a parlament kizár a törvényhozásból
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Izrael légicsapásokat mért a Hezbollah szíriai támaszpontjaira [2024-02-29]

A támadásnak halálos áldozatai is vannak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy ember meghalt, kettő pedig eltűnt a La Manche-csatornán [2024-02-28]

Migránsokat szállító hajó került bajba.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem tudták beadni a halálos injekciót, ezért elhalasztják az amerikai sorozatgyilkos kivégzését [2024-02-28]

Ez lett volna 12 év után az első kivégzés Idahóban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az abortuszhoz való jog alkotmányba foglalását elfogadta a francia szenátus is [2024-02-28]

A tényleges alkotmánymódosításról hétfőn szavazhatnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lemond a republikánusok 82 éves szenátusi frakcióvezetője [2024-02-28]

A nagy hatalmú Mitch McConnell tavaly több nyilvános lefagyást is produkált
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Macron után a lettek sem ellenzik, hogy nyugati katonákat küldjenek az ukrán frontra [2024-02-28]

Több NATO-tagország ugyanakkor elutasította Macron felvetését.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Moszkva segítségét kérik a moldovai szakadár terület vezetői [2024-02-28]

A moldovai kormány szerint a helyzet nyugodt, és csak a szakadárok
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Húszi támadást vert vissza az uniós haditengerészeti misszió a Vörös-tengeren [2024-02-28]

Az akcióban egy német fregatt támadott két húszi célpontot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Még a beszédét sem tudta felolvasni, kórházba ment az influenzás Ferenc pápa [2024-02-28]

A pápa péntek óta gyengélkedik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Négy napon át vonulnak Gázából Jeruzsálembe a túszok hozzátartozói [2024-02-28]

A tüntetők az elraboltak szabadon bocsátását szeretnék elérni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jordánia királya személyesen juttatott el segélycsomagokat a Gázai övezetbe [2024-02-28]

II. Abdullah szerint a nemzetközi közösségnek nagyobb nyomást kell gyakorolnia Izraelre annak érdekében, hogy könnyítsék a segélyek eljutását a területre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pénteken temetik el Alekszej Navalnijt [2024-02-28]

Az orosz ellenzéki politikus 47 évesen halt meg egy sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Évtizedek óta szökésben lévő szélsőbalos terroristát fogtak el Németországban [2024-02-28]

Az ügyészség szerint a szervezet harmadik generációjához tartozó Daniela Klette és társainak bűncselekményeit már nem a politika, hanem a haszonszerzés motiválta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Minden veszteség és egyéb nehézség ellenére az orosz társadalom kitartani látszik a háború mellett [2024-02-28]

Bár nem könnyű egy háborúban álló országban közvélemény-kutatást végezni, Rácz András Oroszország-szakértő szerint még a függetlennek nevezhető kutatócég is rendre azt hozza ki, hogy a társadalom többsége a háború folytatása mellett foglal állást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A francia belügyminiszter szerint az információs hadviselésben Oroszország a legfőbb ellenség [2024-02-28]

Gérald Darmanin úgy véli, hogy az országban tapasztalt, egyre gyakoribb antiszemita incidensek mögött Moszkva áll.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hat hónap börtönt kapott két koszovói szerb a KFOR magyar katonáit ért támadás miatt [2024-02-27]

A tavaly májusi összetűzések során 27 magyar katona sérült meg, kettejüknek amputálni kellett a lábát.

A brit vezérkari főnök szerint a Nyugat nem áll a háború küszöbén Oroszországgal [2024-02-27]

Sir Tony Radakin tengernagy: nincs jele annak, hogy rövid távon számítani lehetne az ukrajnai háború befejeződésére, és a Közel-Keleten dúló háborúhoz is kapcsolódnak kockázatok, mindenekelőtt az, hogy a térség egésze lángba borulhat.

A Fehér Ház is reagált Macron ukrajnai háborúval kapcsolatos kijelentéseire, szerintük Biden korábban már világosan fogalmazott [2024-02-27]

A nemzetbiztonsági tanács szóvivője szerint nem nyugati csapatok kellenek, hanem az a segélycsomag, amelyet a kongresszus jelenleg is blokkol.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Letartóztatták a férfit, akit azzal gyanúsít az osztrák rendőrség, hogy brutálisan meggyilkolt három prostituáltat egy bécsi bordélyházban [2024-02-27]

27 éves afgán bevándorló követhette el a hármas gyilkosságot február 23-án az osztrák fővárosban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A horvát külügyminiszter szerb elnököt sértő kijelentése miatt tiltakozik Belgrád [2024-02-27]

Tiltakozó jegyzéket küldött Szerbia Horvátországnak vasárnap a horvát külügyminiszter egy nappal korábbi kijelentése miatt, amelyben "orosz szatellitnek" nevezte Aleksandar Vucic szerb elnököt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Voks 24 - Matteo Salvini szerint teljesen más Európára van szükség [2024-02-27]

Történelmi fordulópontnak nevezte a június 9-i EP-választásokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Párizs szerint a nyugati csapatok ukrajnai jelenléte nem lépné át "a hadviselés küszöbét" [2024-02-27]

Macron hétfő este azt mondta, "nincs konszenzus ezen a ponton arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk". Mármint az európai országok, Ukrajnába.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Börtönbüntetésre ítélték a Nobel-békedíjas orosz aktivistát, miután orwelli államnak nevezte Oroszországot [2024-02-27]

Oleg Orlov a tárgyalás alatt Franz Kafka A per című klasszikusát olvasta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csaknem két év után sikerült kiszabadítani egy olasz családot iszlamisták fogságából Maliban [2024-02-27]

Több éve éltek az afrikai országban, amikor fegyveresek elrabolták őket 2022 májusában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Macron nyugati csapatok küldéséről szóló beszéde után beindult a nyilatkozatháború: A németek teljesen elzárkóznak, Moszkva fenyegetőzik [2024-02-27]

Megszólalt Donald Tusk lengyel és Petr Fiala cseh miniszterelnök is, az ukránok pedig örülnek, hogy valaki legalább érti a helyzet súlyát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Izrael 40 túszért cserébe 400 palesztin foglyot és tűzszünetet ajánlott a ramadán idejére [2024-02-27]

Joe Biden szerint hamarosan megszülethet a megállapodás Izraelben, de a Hamász még vizsgálja a javaslatot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Macron a nyugati vezetők közül először beszélt arról, hogy nem zárja ki csapatok Ukrajnába küldését [2024-02-27]

Mindemellett úgy fogalmazott, hogy Franciaország fenntartja a stratégiai bizonytalanságot a kérdésben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fehér port tartalmazó borítékot kapott Trump fia, majd hívta a 911-et [2024-02-27]

A rendőrség, a tűzoltóság és a vegyvédelmi egységek azonnal a floridai otthonához siettek, de egyelőre nem tudták megállapítani, mi lehet a rejtélyes anyag.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

NAÜ-jelentés: Irán jelentősen növelte a magas dúsítású urán előállítását [2024-02-27]

Az iráni vezetés tagadja, hogy nukleáris fegyverre akarna szert tenni, de a NAÜ főigazgatója, Rafael Grossi nyugtalan.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zelenszkij szerint [2024-02-26]

Az ukrán elnök szerint Trump már csak azért sem ismerheti Putyint, mert sosem harcolt vele.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Peszkov tagadja, hogy szó lett volna Navalnij kicseréléséről [2024-02-26]

Maga Putyin is korábban a Wall Street Journal Oroszországban bebörtönzött újságíróját, Evan Gershkovich-ot emlegette, mint lehetséges cserealanyt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A lengyel és a kanadai kormányfő támogatja a befagyasztott orosz vagyon felhasználását Ukrajna javára [2024-02-26]

Több lehetőség is van arra, hogy a Nyugat "nagyon intenzív" nyomást gyakoroljon Oroszországra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felmérés: a romániai magyarok több mint 60 százaléka magyar állampolgár is [2024-02-26]

Az adatokból az is kiderül, hogy jellemzően a nagyobb városokban élők, a fiatalok, illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében kiemelkedő a magyar állampolgárság megléte.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt egy amerikai katona, aki felgyújtotta magát Izrael nagykövetségénél Washingtonban [2024-02-26]

Az amerikai főváros rendőrsége annyit erősített meg, hogy emberei részt vettek egy intézkedésben a titkosszolgálat beavatkozását segítve.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A főtitkár üdvözölte, hogy az Országgyűlés hozzájárult Svédország csatlakozásához [2024-02-26]

Így már minden szövetséges ország jóváhagyta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy orosz diáklány gyilkosa is elnöki kegyelemben részesült, mert elment Ukrajnába harcolni [2024-02-26]

A felháborodott hozzátartozóknak egészen idén februárig még a kártérítést sem fizette, most is csak bírósági határozat született róla, ám pénzt egyelőre a rokonok még nem láttak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vaklárma volt kolerát kiáltani, kikötött a norvég hajó Mauritiusban [2024-02-26]

Mint kiderült, nem kolerától, hanem gyomor-bél huruttól szenvedtek többen is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Navalnijt érintő fogolycsere már fixálva volt egy munkatársa szerint, amikor Putyin [2024-02-26]

Az állítólagos fogolycserében Roman Abramovics orosz oligarcha is szerephez juthatott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Állampolgárság és álomfizetés ígéretével csalnak embereket Oroszországba, majd Ukrajnába viszik őket katonának [2024-02-26]

Csak Indiából mintegy száz embert tévesztettek meg ilyen módon, de vannak az áldozatok között nepáliak és kubaiak is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kolerajárvány törhetett ki egy norvég hajón, emiatt nem engedik kikötni [2024-02-26]

A hajó fedélzetén több mint 3000 ember tartózkodik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lemondott a palesztin kormány a Gázában kialakult helyzet miatt [2024-02-26]

Nincs megállapodás a Hamász és a Palesztin Hatóság között arról, hogyan és kinek kellene a Gázai övezetet irányítania a háború lezárulta után, így a miniszterelnök félreáll az útból. Szerdán a Fatáh és a Hamász vezetői Moszkvában fognak tárgyalni a hogyan továbbról, de a végső szó a kérdésben Izraelé.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tízezrek tüntettek Jair Bolsonaro mellett Brazíliában [2024-02-26]

A szélsőjobboldali exelnök 8 évig nem indulhatna elnökválasztáson, jelenleg puccskísérlet miatt nyomoznak ellene.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az amerikai légierő katonája gyújtotta fel magát a washingtoni izraeli nagykövetség előtt [2024-02-26]

A férfi a gázai háború ellen tiltakozott azt mondva, hogy nem akar népirtásban részt venni.

Navalnij - Az ukrán hírszerzés szerint természetes halált halt az orosz ellenzéki politikus [2024-02-25]

Ez többé-kevésbé megerősített információ, és nem az internetről származik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A brit miniszterelnök szerint Ukrajnának kell adni a zárolt orosz vagyoneszközöket [2024-02-25]

A Világbank becslése szerint 486 milliárd dollárra taksálja az Ukrajnának okozott háborús károkat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tánczos Barna: Székelyföld volt, van és lesz [2024-02-25]

Abban maradtak Ciolacuval, hogy folytatják az együttműködést.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gdanskban többen megsebesültek egy késes támadásban, egy magyar állampolgárt is őrizetbe vettek [2024-02-25]

A hat sebesült kórházba került, egyet pedig már hazaengedtek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rekordrészvétel mellett győzött Donald Trump a dél-karolinai előválasztáson [2024-02-25]

Az előzetes várakozásoknak megfelelően Donald Trump ezzel megszerezte az állam összes delegáltját az országos elnökjelölő konvencióra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az ukrán hírszerzés állítja, tudja, hogyan halt meg Navalnij [2024-02-25]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zelenszkij szerint 31 ezer ukrán katona halt meg az orosz megszállás óta [2024-02-25]

Több mint egy év után ez volt az első hivatalos adat az ukrán emberveszteségről.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ukrajna 30 milliárd dollár gazdasági segélyre számít idén az USA-tól és az EU-tól [2024-02-25]

Az Egyesült Államoktól 11,8 milliárd dollárnyi gazdasági segítséget remélnek, az Európai Uniótól pedig 18 milliárd dollárnyi segélyt várnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ferenc pápa diplomáciai rendezést sürget Ukrajnában [2024-02-25]

A katolikus egyházfő az orosz invázió második évfordulóján szólalt fel a háború ellen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy afgán tartományban nők nem telefonálhatnak be a tévé- és rádióműsorokba [2024-02-25]

Az erkölcsök védelmére hivatkoznak a tálib hatóságok. Az afgán nők csak a 6. osztályig járhatnak iskolába, emiatt fontosak lennének számukra az oktatóműsorok, ahonnan viszont mostantól ki vannak tiltva.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ismét [2024-02-25]

Aljakszandar Lukasenka nem nagy meglepetésre vasárnap bejelentette, hogy elindul a 2025-ös elnökválasztáson
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az izraeli háborús kabinet hajlandó a tűzszüneti tárgyalásokra Katarban [2024-02-25]

Az izraeli Moszad és a Shin Bet titkosszolgálatok vezetői amerikai, egyiptomi és katari közvetítőkkel folytattak titkos tárgyalásokat Párizsban
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A brit és az amerikai hadsereg több csapást mért a jemeni hútikra [2024-02-25]

Több mint egy tucat célpontot semmisített meg a két ország hadereje szombaton.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Óriási fölénnyel nyerte Donald Trump a dél-karolinai előválasztást [2024-02-25]

Fő riválisa, Nikki Haley volt kormányzó otthonában zsebelt be 59,8 százaléknyi szavazatot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vízágyúval oszlatott kormányellenes tüntetést Tel Avivban a rendőrség [2024-02-25]

Több ezer ember vonult utcára a kormány politikáját bírálva.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az ukrán elnök biztos benne, hogy győzni fognak [2024-02-24]

Úgy fogalmazott: a győzelemért harcolnak 730 napja, és amikor győznek, az életünk legszebb napja lesz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Öt nőt öltek meg alig pár óra alatt Bécsben [2024-02-24]

Egy bécsi lakásban találtak péntek délután holtan egy középkorú nőt és lányát. Majd késő este három fiatal nőt késeltek halálra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán reménybeli szövetségese hirtelen meggondolta magát, és már támogatná Ukrajnát [2024-02-24]

Ukrajna katonai támogatását fontolgatja a holland választások győztese, Geert Wilders radikális jobboldali politikus, aki ezt szombaton jelezte, miután szakított a fegyverszállítást ellenző korábbi álláspontjáva
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átadták Navalnij holttestét az édesanyjának [2024-02-24]

Korábban azt akarták elérni az anyjánál, hogy egyezzen bele egy szinte azonnali, nyilvánosság nélküli temetésbe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több nyugati vezető is Kijevbe látogatott az orosz támadás évfordulójára [2024-02-24]

Négy nyugati vezető, Olaszország, Kanada és Belgium miniszterelnöke, valamint az Európai Bizottság elnöke érkezett szombaton Kijevbe, hogy szolidaritást vállaljon Ukrajnával az orosz támadás megindításának második évfordulóján.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Stoltenberg: Nem az a kérdés, hogy Ukrajna NATO-tag lesz-e, hanem az, mikor [2024-02-24]

Az Ukrajna elleni orosz hadművelet megindításának második évfordulója alkalmából Jens Stoltenberg NATO-főtitkár videóüzenetben erősítette meg a szervezet szándékát Ukrajna felvételére.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Együttműködési megállapodást írt alá London az EU határvédelmi ügynökségével [2024-02-24]

Együttműködési megállapodást kötött pénteken a brit kormány az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségével (Frontex) az illegális bevándorlás elleni közös fellépésről.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kreml: tisztázni kell Jerevánnal, mit jelent a katonai blokkban való részvétel felfüggesztése [2024-02-24]

Az ODKB Moszkvában működő titkársága közölte, hogy nem kapott semmilyen nyilatkozatot Jerevántól tagságának befagyasztásáról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fülke: Az ukrajnai háború kétéves mérlege - Kaiser Ferenc, Földes András, Németh András [2024-02-24]

Megfordítható a háború, vagy valóban járható útnak kezd tűnni a konfliktus befagyasztása? Mi Európának a legfőbb tanulság az elmúlt két év után? Mi határozhatja meg az Avgyijikva utáni időszakot? Mit jelentene "kibekkelni" 2024-et? Közéleti podcastunkban értékeltük az orosz-ukrán háború első két évét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A román miniszterelnök szerint sosem lesz "semmilyen Székelyföld" Romániában [2024-02-24]

Marcel Ciolacu szerint nem a "magyar etnikumú románok" ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása érdekében, hiszen Erdély elcsatolása nem reális veszély. Más politikusokkal ellentétben nem akar gyűlöletet szítani azokban a román fiatalokban, akiknek adott esetben magyar etnikumú barátai vannak, és nem kizárt, hogy magyar etnikumú románokkal fognak házasodni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lettország fővárosában átnevezik az orosz írókról elnevezett utcákat [2024-02-24]

A szovjet időkre és a kommunizmusra utaló utcaneveket már 1991-ben történelmi lett nevekre változtatták.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A magyar nagykövetségen mutatták be egy amerikai szerző magyar politikáról szóló könyvét [2024-02-23]

A könyv címe Utolsó figyelmeztetés a Nyugatnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ursula von der Leyen: 137 milliárd euró értékű uniós eszközt szabadítanak fel Lengyelország számára [2024-02-23]

A folyósítandó eszközöket a varsói kormány arra is felhasználja majd, hogy "megoldja mindazt, ami ma feszültséget és szorongást okoz".
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ötszáz intézkedésből álló szankciós csomagot jelentett be az USA Oroszország ellen [2024-02-23]

A háború kezdetének évfordulójára.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Volodimir Zelenszkij: Ukrajna új ellentámadásra készül [2024-02-23]

Vlagyimir Putyin orosz elnök magától nem vet véget a háborúnak, hacsak el nem veszíti.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Moszkva ellenszankciókat vezetett be az Európai Unióval szemben [2024-02-23]

Megpróbálják aláásni Moszkva kapcsolatait más országokkal, és dezinformációt terjesztenek róla.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gazdatüntetések voltak Párizsban a mezőgazdasági szakvásár nyitása előtt [2024-02-23]

A szakszervezetek reakciói és értetlensége láttán az elnöki hivatal meghátrált.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Navalnij anyjával közölték, hogy ha nem egyezik bele az azonnali, titkos temetésbe, akkor a börtöntelepen ássák el a fia holttestét [2024-02-23]

Ljudmila Navalnaja visszautasította az ultimátumot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A svéd belbiztonsági szolgálat ötszáz emberét evakuálták egy gázszivárgásgyanú miatt [2024-02-23]

Hét embert kórházba kellett szállítani.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték Sebastian Kurz volt osztrák kancellárt [2024-02-23]

Hamis tanúzás miatt ítélték el Kurzot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tíz ember halt meg a valenciai lakópark leégésekor [2024-02-23]

Háromnapos gyász, a miniszterelnök a helyszínen, évtizedek óta nem volt hasonló tragédia Spanyolországban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A lengyeleknek sikerült: 137 milliárd euró uniós forrást hívhatnak le hamarosan [2024-02-23]

A források lehívását Brüsszel egyebek között a lengyelországi igazságügyi rendszer függetlenségéhez kötötte, ezt a jelek szerint sikerült helyreállítani.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új ellentámadásra készül Ukrajna, Zelenszkij meglepetéseket ígér [2024-02-23]

Kiemelte azonban, hogy Kijev számára a védekezés az első számú feladat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Örményország szólt, hogy kilépne az Oroszország vezetette katonai szövetségből [2024-02-23]

Az oroszok nem egyszer cserben hagyták Örményországot az utóbbi években, Jerevánnak most lett elege.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ruháiktól megfosztott emberek a fagyban [2024-02-23]

Jogvédő csoportok szerint a félmeztelen férfiakról készült felvételek annak bizonyítékai, hogy egyre gyakoribbak a visszaélések az európai határokon történő illegális kitoloncolások során.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző   3    4    5    6   [7]   8    9    10    11      Következő >   Vége >>

Archívum:Április 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Március 31 30 29 28

TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    1    sturovo sexpartner    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    sturovo sex    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   

Most keresik: sturovo sex    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1" OR 3*2    -1" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --    (0+5+196-196) or 'GivMmEIK'=''>-1' OR 3*2>(0+5+196-196) or 'GivMmEIK'='    -1' OR 3*2    -1' OR 3+196-196-1=0+0+0+1 or 'GivMmEIK'='    -1' OR 2+196-196-1=0+0+0+1 or 'GivMmEIK'='    (0+5+753-753) -- '>-1' OR 3*2>(0+5+753-753) --   

Hírek - Autó, motor | Hírek - Baba, mama, család | Hírek - Belföld | Hírek - Bulvár | Hírek - Divat | Hírek - Egészség, életmód | Hírek - Film, mozi | Hírek - Gasztronómia | Hírek - Gazdaság | Hírek - Humor | Hírek - Informatika, tudomány | Hírek - Innen, onnan | Hírek - Karrier | Hírek - Külföld | Hírek - Kultúra | Hírek - Labdarúgás, foci | Hírek - Otthon, háztartás | Hírek - Sport | Hírek - Utazás | Hírek - Üzlet, vállalkozás | Hírek - Zene |

Főoldal  | Hirdetés feladás | Kapcsolat

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések

 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen

Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket