MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

Kisorsolták a Bajnokok Ligája negyed- és elődöntőinek párosítását [2024-03-15]

Elkészült a BL következő egyenes kieséses körének sorsolása, és az is kiderült, hogy ezeknek a továbbjutóit hogyan párosítják össze egymással. Három spanyol, két-két angol, illetve német, valamint egy francia csapat várhatta a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek pénteki sorsolását. A legjobb négybe jutásért végül a következő párosításban játszanak: Arsenal
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kisorsolták a Bajnokok Ligája negyed- és elődöntőinek párosítását [2024-03-15]

Elkészült a BL következő egyenes kieséses körének sorsolása, és az is kiderült, hogy ezeknek a továbbjutóit hogyan párosítják össze egymással.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Méhraj támadása miatt szakadt félbe az Alcaraz-Zverev teniszmeccs [2024-03-15]

Voltak már izgalmas teniszbotrányok, de a méhtámadás azért mindenkit meglepett Indian Wellsben. Az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna legnagyobb sztorija eddig az idén, hogy Novak Djokovic kiesett a világranglistán 123. helyezett Luca Nardi ellen, de most a negyeddöntőben még egy olyan esemény történt, amit nehezen fog elfelejteni, aki látta. Ennek nem a sportértéke nagy
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Barca: máris elégedetlen helyzetével a fiatal tehetség! [2024-03-15]

Mint ismert, az FC Barcelona nagy reményekkel szerződtette a brazil futball egyik nagy tehetségét Vitor Roque-t. A 19 esztendős csatár januárban érkezett a katalánokhoz, ahol ugyan kapott már szerepet Xavitól, mi több gólt, gólokat is szerzett, a hírek szerint azonban mégsem játszik annyit, amennyit szeretne. (Photo by Pedro Salado/Getty Images) A katalán sportsajtóban megjelentek szerint...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Méhraj támadása miatt szakadt félbe az Alcaraz-Zverev teniszmeccs [2024-03-15]

Voltak már izgalmas teniszbotrányok, de a méhtámadás azért mindenkit meglepett Indian Wellsben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új szerződést írt alá a Boca Juniors tehetsége [2024-03-15]

Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szerepől Boca Juniors együttese új szerződést kötött a csapat tehetséges középpályásával
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megtalálta új edzőjét a Lazio [2024-03-15]

Maurizio Sarri lemondása után a Lazio egyelőre megbízott edzőt nevezett ki, de hamarosan fény derülhet az új hosszútávú tréner kilétére
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kézilabda olimpiai selejtező: Az első feladat megoldva, de most jön a neheze [2024-03-15]

Győzelemmel kezdték az olimpiai selejtezőtornát a magyar férfi kézilabdázók: a csapat magabiztosan játszott Tunézia ellen, a félidőben már hét góllal vezetett, és végül 33-24-re nyert. A mérkőzés utáni értékelésében Chema Rodríguez szövetségi kapitány arról beszélt, hogy örül a sikernek, mert az első fellépés egy tornán mindig nehéz. Azt is kijelentette, hogy büszke a csapat tagjaira,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kézilabda olimpiai selejtező: Az első feladat megoldva, de most jön a neheze [2024-03-15]

A Tunézia elleni sikert a helyén kell kezelni a magyar férfi kézilabda-válogatott játékosai szerint.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gólok, pofonok, mosolyok [2024-03-15]

A magyar férfi kézilabda-válogatott győzelemmel kezdett a Tatabányán zajló olimpiai selejtezőtornán, 33-24-re nyert Tunézia ellen. A kemény fizikai csatát hozó meccsen a magyarok egy pillanatra sem engedték ki a kezükből a vezetést, s az utolsó percek örömjátékot hoztak. Ilyen volt a mérkőzés a HVG fotósának szemével. <!– –> A magyar férfi kézilabda-válogatott a tatabányai olimpiai...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gólok, pofonok, mosolyok [2024-03-15]

A magyar férfi kézilabda-válogatott győzelemmel kezdett a Tatabányán zajló olimpiai selejtezőtornán, 33-24-re nyert Tunézia ellen. A kemény fizikai csatát hozó meccsen a magyarok egy pillanatra sem engedték ki a kezükből a vezetést, s az utolsó percek örömjátékot hoztak. Ilyen volt a mérkőzés a HVG fotósának szemével.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Legyőzte Magyarország Tunéziát a férfi kézilabda olimpiai selejtezőn [2024-03-15]

MH/MTI 2024. március 14. csütörtök. 22:38Frissítve: 2024. március 14. 22:56 A 20 fős magyar keretből Krakovszki Bencét és Palasics Kristófot nem nevezte a tornára a szakmai stáb, az észak-afrikaiak elleni meccsen pedig Rodríguez Álvarez Pedro és Szöllősi Szabolcs maradt ki a csapatból. Nagy meglepetésre nem volt telt ház a magyarok első meccsén, több száz szék...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Arsenal: az [2024-03-15]

Lapértesülések szerint a Sporting Lisszabon elképesztő góllövő formában futballozó csatára, Viktor Gyökeres neve már az Arsenal nyári kívánságlistáján is szerepel. Arsenal have made Sporting forward Viktor Gyökeres their number one summer target. The Swedish striker has a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dárdai Pál sorsa bizonytalan a Herthánál [2024-03-15]

A német másodosztályú bajnokságban (2. Bundesliga) szereplő Hertha BSC magyar edzőjének a német sajtó szerint bizonytalan a további sorsa
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sima magyar siker Tunézia ellen [2024-03-15]

Cikkünk folyamatosan frissül! Három kemény meccs áll a Chema Rodríguez irányította magyar csapat előtt, amelyeken eldől, hogy tizenkét év után újra ott lehetnek-e az olimpián. A cél elérni az első két hely valamelyikét. A Tatabányán zajló selejtezőtorna nyitómérkőzését Norvégia nyerte 32-29-re Portugália ellen, Bánhidi Bencéék pedig Tunézia ellen lépnek pályára. A húsz fős keretből ezúttal...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Serie A: a Bologna kulcsjátékosát igazolná le a Juventus! [2024-03-15]

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese szeretné leigazolni a Bologna középpályását, Lewis Fergusont. (Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images) A legfrissebb olasz sajtóértesülések szerint a Juventus gárdája a nyár folyamán szeretné leigazolni a Bologna középpályását, Lewis Fergusont. A skót játékos 2022 nyarán igazolt a Bolognához, ahol igen hamar kulcsszereplővé vált....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai gólt lőtt és gólpasszt adott [2024-03-15]

MH/MTI 2024. március 14. csütörtök. 23:11 A Liverpool – melyben Szoboszlai Dominik a gólt lőtt és gólpasszt adott – fölényes, 6-1-es győzelmet aratott a vendég Sparta Praha felett, így magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Európa-ligában. A Liverpool a magyar középpályás gólpasszának is köszönhetően remekül kezdte az összecsapást, 14 perc játék után már...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyarország [2024-03-14]

Cikkünk folyamatosan frissül! Három kemény meccs áll a Chema Rodríguez irányította magyar csapat előtt, amelyeken eldől, hogy tizenkét év után újra ott lehetnek-e az olimpián. A cél elérni az első két hely valamelyikét. A Tatabányán zajló selejtezőtorna nyitómérkőzését Norvégia nyerte 32-29-re Portugália ellen, Bánhidi Bencéék pedig Tunézia ellen lépnek pályára. A húsz fős keretből ezúttal...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sallaiék nagy vereségbe szaladtak bele, csúnyán kizúgtak az Európa-ligából [2024-03-14]

Németországban ugyan nyert a Freiburg, de a londoni visszavágón sima, 5
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gálázott a Liverpool, Szoboszlai gólt lőtt és gólpasszt adott [2024-03-14]

Az idei Európa-liga kiírásban először volt kezdő a magyar válogatott csapatkapitánya.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sima magyar siker Tunézia ellen [2024-03-14]

Első meccsét játssza a magyar férfi kézilabda-válogatott a selejtezőtornán, amelyen eldől, ott lehet-e majd a párizsi olimpián. Kövesse velünk percről percre!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gálát tart a Liverpool, Szoboszlai gólt lőtt és gólpasszt is adott [2024-03-14]

Az idei Európa-liga kiírásban először volt kezdő a magyar válogatott csapatkapitánya.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rangos kitüntetést vehetett át Lázár Vilmos és dr. Jármy Miklós [2024-03-14]

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából magas szintű elismerésben részesült Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, valamint dr. Jármy Miklós, a Lovas Szövetség elnökségi tagja és az MSLT elnöke. Lázár Vilmos tizenkétszeres fogathajtó világbajnok, a magyar lovassport örökös bajnoka, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a lovassportban elért páratlan nemzetközi és hazai eredményei, valamint a sportág...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyarország [2024-03-14]

Első meccsét játssza a magyar férfi kézilabda-válogatott a selejtezőtornán, amelyen eldől, ott lehet-e majd a párizsi olimpián. Kövesse velünk percről percre!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sallaiék nagy vereségbe szaladtak bele, csúnyán kizúgtak az Európa-ligából [2024-03-14]

Németországban ugyan nyert a Freiburg, de a londoni visszavágón sima, 5
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Olimpiát érhet a kézilabdázóknak, ha folytatódik a Chema-csoda [2024-03-14]

Sokakban tizenkét év után is élénken élnek még a 2012-es londoni olimpia kézilabdatornájának emlékei, a nagyszerű győzelem Izland ellen, a hajszálon múló vereség a svédektől, vagy a horvátok elleni, már az első félidőben elúszó bronzmeccs. A csapat akkori tagjai közül ketten
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az orosz sportminiszter a bojkott ellen szólalt fel [2024-03-14]

MH/ MTI 2024. március 14. csütörtök. 17:05
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nemzeti bíróképzést hirdet a triál szakág [2024-03-14]

Kedves Sporttársak, Szülők! A triál szakági tanács az idei évben nemzeti bíróképzést hirdet. Célunk, hogy az összes hazai rendezvényen szakképzett bírói gárda segítse a versenyszervezők munkáját, ezáltal még színvonalasabb események kerülhessenek megrendezésre hazánkban.  Örömmel látjuk, hogy az elmúlt néhány évben előszeretettel látogatták versenyeinket a szomszédos országok bringásai. A nemzetközi versenynaptárakban is jegyzett kupafutamainkon elengedhetetlen a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Virtuális Föld-körüli stafétával népszerűsítik az olimpiát [2024-03-14]

MH/ MTI 2024. március 14. csütörtök. 15:44 Az esemény kapcsán a budapesti Francia Intézetben rendeztek sportnapot, abból a célból, hogy közvetítések az olimpiai és paralimpiai értékeket és ennek keretében három sportág, a cselgáncs, az asztalitenisz és a vívás mutatkozott be a fiataloknak. A rendezvény sajtótájékoztatóján Claire Legras nagykövet hangsúlyozta, úgy készülnek, hogy a párizsi játékok...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Leszerepeltek az olasz csapatok a Bajnokok Ligájában [2024-03-14]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Arsenal: hosszabbítottak a védelem alapemberével! [2024-03-14]

Az angol Premier League-ben listavezető, a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorolására is készülő Arsenal együttese bejelentette Ben White szerződésének meghosszabbítását. A Brighton együttesétől 2021 nyarán érkező játékos hamar alapembere lett az ágyúsoknak, meggyőző teljesítményt nyújtva a védelemben, annak is alapvetően a jobb oldalán. A 26 esztendős White szerződése 2026 nyaráig szólt volna az Emirates-ben, a klub...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Letartóztatták a holland válogatott focistát, aki másfél tonna kokaint csempészett Európába [2024-03-14]

Quincy Promest Dubajban fogták el, a kiadatása már folyamatban van. Letartóztatták a drogcsempészetért egy hónapja elítélt 50-szeres holland válogatott labdarúgót, Quincy Promest. Egy amszterdami bíróság februárban, a távollétében ítélte el a Szpartak Moszkvát erősítő szélsőt, akit Dubajban fogtak el a holland hatóságok kérésére. A kiadatási eljárás már megkezdődött. Az ítélet szerint a 32 éves játékos...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Olimpiát érhet a kézilabdázóknak, ha folytatódik a Chema-csoda [2024-03-14]

Tizenkét év után újra olimpiai résztvevő lehet a magyar férfi kézilabda-válogatott, ha a csütörtök és vasárnap között zajló, négy csapatos selejtezőtornán az első kettő között végez. Tatabányán rajtuk kívül Norvégia, Portugália és Tunézia csapata küzd majd a kvótákért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Letartóztatták a holland válogatott focistát, aki másfél tonna kokaint csempészett Európába [2024-03-14]

Quincy Promest Dubajban fogták el, a kiadatása már folyamatban van.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jégkorong Erste Liga: Elődöntőbe jutott a címvédő, előnyben a Csíkszereda [2024-03-14]

MH/MTI 2024. március 13. szerda. 22:39Frissítve: 2024. március 13. 22:52 A kiegyenlített első harmad után – akár csak 24 órával korábban – a Gyergyó beindult, a gólok sem maradtak el, Bodó Christopher még büntetőből is eredményes volt. A hazaiak ötgólos hátrányukat követően tudtak szépíteni, de fordítani nem volt esélyük. Orban Brance négy gólpasszal segítette együttesét....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bajnokok Ligája: tizenegyesekkel jutott tovább az Atletico Madrid [2024-03-14]

MH/MTI 2024. március 13. szerda. 23:48Frissítve: 2024. március 14. 0:15 A milánói kék-feketék egygólos hazai sikerük után várták a szerdai visszavágót, amelyben madridi mezőnyfölény után szereztek vezetést Federico Dimarco első BL-góljával. A párharc első mérkőzése óta nem játszó, sérülésből felgyógyult Antoine Griezmann alig két percre rá egyenlített. A rendes játékidő hajrájában Memphis Depay révén a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Dortmund is bejutott a legjobb 8 közé [2024-03-14]

2024. március 13. szerda. 22:57Frissítve: 2024. március 13. 23:11 Az eindhoveni döntetlent követően a német együttes korán vezetést szerzett, majd az utolsó negyedórában egy meg nem adott találatot, a ráadás perceiben pedig egy újabb szabályos gólt is szerzett a Ruhr-vidéki alakulat. A két gárda negyedik egymás elleni BL-mérkőzésén is veretlen maradt a német klub: két...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Manchester United nem fogja tudni eladni Antonyt a rendőrségi ügye miatt [2024-03-13]

Angol sajtóhírek szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United képtelen lesz eladni rosszul teljesítő szélsőjét, Antonyt.  . (Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images) Az angol The Telegraph információi szerint a Manchester United szélsője, Antony ellen folyó rendőrségi vizsgálatok meghiúsíthatják a klub azon lépéseit, hogy a nyáron eladja a brazil válogatott játékost. A...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar származású csatárt igazolna az Arsenal [2024-03-13]

Angol sajtóhírek szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese a Sporting CP csatárát, Gyökeres Viktort szemelte ki magának. https://24.hu/belfold/2024/03/13/legnepszerubb-fiu-lany-utonev-keresztnev-2023-statisztika/?fbclid=IwAR0oQPn780DFZmDfIF-X3N-aAkDFO1u-LqITZ5goP5PBEON0VolSxANHg58 Az angol FootballTransfers információi szerint az Arsenal a Sporting CP támadóját, Gyökeres Viktort szeretné megszerezni a nyáron. A magyar származású svéd válogatott csatárra már korábban felfigyeltek az Ágyúsok játékosmegfigyelői, mivel játéka tökéletesen beleillik menedzserük,......
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

VADLÁN terepfutó és terepkerékpáros verseny májusban [2024-03-13]

MH 2024. március 13. szerda. 21:55 Cserszegtomajfutás SE, Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park összefogásában megvalósuló rendezvény a sport örömén túl a Keszthelyi-hegység csodás vidékeit is megismerteti a résztvevőkkel. A versenyt a helyi értékek és a természet iránt elkötelezett futók és bringások szervezik
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Márton Zsolt Krisztián: A magyar taekwondo most a csúcson van [2024-03-13]

MH/ MTI 2024. március 13. szerda. 21:02 Márton Zsolt Krisztián a szerdai sajtótájékoztatón beszélt erről, ahol a múlt heti, bulgáriai olimpiai selejtező magyar szereplését értékelve úgy fogalmazott:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Liverpool támadóját hozná Kylian Mbappé helyére a PSG [2024-03-13]

Kolumbiai sajtóhírek szerint a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain csapata a Liverpool támadóját, Luis Diazt igazolná le.  (Photo by John Powell/Liverpool FC via Getty Images) A kolumbiai El Pais Colombia információi szerint a Paris Saint-Germain csapata a Liverpool támadóját, Luis Diazt szemelte ki a nyáron távozó Kylian Mbappé helyére, azonban gondot okoz nekik,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Párizs 2024 [2024-03-13]

MH/ MTI 2024. március 13. szerda. 18:39 A magyar szövetség honlapjának nyilatkozva a 26 esztendős győri versenyző kifejtette: edzőjével és egyben édesanyjával, Demeter Irénnel február eleje óta a törökországi Belekben készül, ahol főleg a kilométergyűjtésen van a hangsúly. Napi kétszer száll vízre, ezt futással vagy konditermi edzéssel egészíti ki, eddig sérülésmentesen telt a felkészülése.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai: Még nem vagyok azon a szinten, mint a szezon elején, de jobb is leszek annál [2024-03-13]

A magyar középpályásnak lépésről lépésre kellett újraépítenie magát a sérülése után. A Liverpool csütörtökön 21 órától azt a Sparta Prahát fogadja az Európa-ligában, amelyet egy héttel korábban 5
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fideszes polgármester szállt bele páros lábbal a Magyar Nemzetbe [2024-03-13]

Hosszú, több mint háromezer karakteres hozzászólással állt bele a kormánymédia egyik cikkébe a fideszes székesfehérvári polgármester, Cser-Palkovics András
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felérhet a csúcsra Szoboszlai és a Liverpool minden idők legizgalmasabb szezonjában? [2024-03-13]

A Premier League 1992-es indulása óta még nem volt ilyen szezon, mint a mostani. Miért mondjuk ezt? Ha körbe nézünk az európai bajnokságokban, azt láthatjuk, hogy az érdemi kérdések nagyjából már mindenhol eldőltek. Franciaországban a Paris Saint-Germain 10 ponttal vezet a második Brest előtt, a Bundesligában szintén 10 ponttal előzi Xabi Alonso Leverkusenje a Bayern...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai: nincsenek fájdalmaim, és szeretnék mihamarabb csúcsformába kerülni [2024-03-13]

A labdarúgó Szoboszlai Dominik túl van korábbi sérülésén, nincsenek fájdalmai, és azért dolgozik, hogy mielőbb csúcsformába kerüljön.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Négy szakágban négy magyar bíró és négy delegátus Párizsban [2024-03-13]

Újabb példátlan sikert értek el sportdiplomatáink: a vizes sportágak történetében először négy szakágban négy magyar bíró közreműködhet a nyári olimpián, továbbá négy, igen fontos szerepkört betöltő technikai delegátusunk is ott lesz Párizsban.   A párizsi játékokon a műúszás kivételével minden vizes szakágban lesznek magyar bírók, illetve technikai delegátusok, amire még sosem volt példa korábban. Úszásban...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elhunyt Dobor Dezső sportújságíró [2024-03-13]

Dobor Dezső több mint 50 évet töltött a pályán, kilenc olimpiáról közvetített. Hetvenéves korában elhunyt Dobor Dezső sportújságíró, sporttörténész
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kirúgta edzőjét a Győr kézilabdacsapata [2024-03-13]

Ulrik Kirkelyvel a csapat közelmúltbeli negatív eredményei miatt bontott szerződést a klub. Azonnali hatállyal megszüntette Ulrik Kirkely vezetőedző és Kristian Danielsen másodedző munkaviszonyát a Győri Audi ETO KC vezetése. A klub a döntést a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felérhet a csúcsra Szoboszlai és a Liverpool minden idők legizgalmasabb szezonjában? [2024-03-13]

A jelek szerint a szemünk előtt játszódik le minden idők legizgalmasabb Premier League szezonja, ahol ma minden úgy halad, mint eddig, az utolsó pillanatig nem lehet majd megmondani, hogy az Arsenal-Liverpool-Manchester City hármasból ki kerülhet ki bajnokként. Sorra vettük, mi dönthet a három nagy között.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lekapcsoltak egy sztárfocisták kifosztására szakosodott spanyol bűnbandát [2024-03-13]

A betörők a közösségi oldalakra feltöltött képek és videók alapján választották ki áldozataikat. Korábban Rodrygo és Falcao házát is kipakolták. Futballisták kifosztására szakosodott bandát fülelt le a spanyol rendőrség Madridban. Az akció során hat embert vettek őrizetbe. A betörők az alapján választották ki áldozataikat, hogy a játékosok
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kirúgta edzőjét a Győr kézilabdacsapata [2024-03-13]

Ulrik Kirkelyvel a csapat közelmúltbeli negatív eredményei miatt bontott szerződést a klub.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai: Még nem vagyok azon a szinten, mint a szezon elején, de jobb is leszek annál [2024-03-13]

A magyar középpályásnak lépésről lépésre kellett újraépítenie magát a sérülése után.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mbappé perel egy kebabost, mert azt írta, hogy a pitája olyan kerek, mint a focista feje [2024-03-13]

Nem Mbappé az egyetlen francia focista, akinek külsejéből viccelt csinált Mohamed Henni francia influenszer-étteremtulajdonos. A francia lapok szerint jogi panaszt nyújtott be Kylian Mbappé ügyvédje Mohamed Henni népszerű influenszer és büfétulajdonos ellen, Henni kebabos helyén ugyanis azt írták az egyik pitához, hogy az olyan kerek, mint Mbappé feje. e_! Mbappé Kebab Képernyőkép 24.03.13. Képernyőkép/klub-kebab.com Henni...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lekapcsoltak egy sztárfocisták kifosztására szakosodott spanyol bűnbandát [2024-03-13]

A betörők a közösségi oldalakra feltöltött képek és videók alapján választották ki áldozataikat. Korábban Rodrygo és Falcao házát is kipakolták.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Lazio bejelentést tett vezetőedzője jövőjéről [2024-03-13]

A minap megjelent sajtóhírek után az olasz bajnokságban (Serie A) gyengélkedő Lazio bejelentést tett vezetőedzője helyzetéről
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Indul a Gravel Magyar Kupa! [2024-03-13]

Április 13-án veszi kezdetét az 5 futamos Bianchi Magyar Gravel Kupasorozat, mely tavasztól őszig biztosít versenyzési lehetőséget a hazai gravel kerékpárosoknak. Az első futamnak a Mátra ad otthont, utána pedig a Balaton nyugati sarkához látogat el a sorozat, ezután jön a Vértes, majd a nyári szünet után Sárvár-Vasvár, Őrség dupla versenynapos hétvége következik. Az I....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mbappé perel egy kebabost, mert azt írta, hogy a pitája olyan kerek, mint a focista feje [2024-03-13]

Nem Mbappé az egyetlen francia focista, akinek külsejéből viccelt csinált Mohamed Henni francia influenszer-étteremtulajdonos.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Futballtörténelmet írt Neymar szaúdi csapata [2024-03-13]

A sportág történelmében még egy csapat sem nyert zsinórban 28 mérkőzést

Az Indian Wells-i kiesés után: Marozsán nem csalódott [2024-03-13]

MH/MTI 2024. március 13. szerda. 9:53
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

MU: Manchester [2024-03-13]

Mint arról korábban beszámoltunk, a Girona fiatal brazil támadója Savinho a nyártól nagy valószínűség szerint a Manchester City együttesénél folytatja pályafutását. A brazil válogatott keretében újonnan meghívott szélsőt könnyen lehet, hogy követheti Manchesterig csapattársa, Miguel Gutierrez is (
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rekordlétszám a Kick-box Diákolimpián [2024-03-13]

Több mint 700 nevezés érkezett az idei Kick-box Diákolimpiára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan Békéscsabán rendeztek meg a hétvégén. A hatalmas indulói létszámban alighanem szerepet játszott az is, hogy augusztus végén Magyarország lesz a házigazdája az utánpótlás világbajnokságnak, amelynek egyik válogató versenye volt a diákolimpia a hazai tehetségek számára. A Magyar Kick-box Szakszövetség hazai versenynaptárának...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lemondott posztjáról a Lazio vezetőedzője [2024-03-13]

Megbízható sajtóbeszámolók szerint a Lazio edzője a keddi napon benyújtotta a lemondását
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tizenegyespárbaj után jutott tovább az Arsenal, és egy statisztikai adat szerint a döntőig meg sem áll [2024-03-13]

A keddi játéknap másik mérkőzésén a Barcelona is kiharcolta a továbbjutást. Az Arsenal tizenegyespárbajt követően jutott be a legjobb nyolc közé a Portóval szemben a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Akárcsak a párharc első felvonásán, kedden a visszavágón, Londonban is 1
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tizenegyespárbaj után jutott tovább az Arsenal, és egy statisztikai adat szerint a döntőig meg sem áll [2024-03-13]

A keddi játéknap másik mérkőzésén a Barcelona is kiharcolta a továbbjutást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Marco Rossi: Az álom az, hogy továbbjussunk a csoportkörből [2024-03-13]

MH/MTI 2024. március 12. kedd. 22:52
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Indian Wells: Alcaraz visszavágott Marozsánnak [2024-03-13]

A világranglistán 58. helyezett magyar remek menetelésen volt túl első viadalán a kaliforniai sivatagban: a szerencsés vesztes osztrák Jurij Rodionovot, a 24. kiemelt chilei Nicolas Jarryt és a brazil Thiago Seyboth Wildet búcsúztatta úgy, hogy mindössze Jarry ellen vesztett szettet. A kétszeres Grand Slam-bajnok spanyol – aki a tavalyi fináléban Danyiil Medvegyevet verte – második...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megtört a másfél évtizedes átok: az Arsenal újra a BL negyeddöntőjében [2024-03-13]

A büntetőknél a portugálok kétszer is rontottak, az angolok pedig mindent belőttek, így az Arsenal 14 év után jutott be újra a Bajnokok Ligája legjobb 8 csapata közé. BAJNOKOK LIGÁJA – NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓARSENAL (angol)
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bajnokok Ligája: 4 év után újra a legjobb 8 között a Barcelona [2024-03-13]

MH/MTI 2024. március 12. kedd. 23:08 A hajrában aztán Robert Lewandowski eldöntötte a továbbjutás kérdését a Barcelona javára. BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓFC Barcelona (spanyol)
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vancsa reménykedett, hogy meghívják a magyar labdarúgó-válogatott keretébe [2024-03-12]

MH/ MTI 2024. március 12. kedd. 21:59
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rafa Benítez és Maurizio Sarri is felállt csapata kispadjáról [2024-03-12]

Korábban mindkét edző nagyot alkotott az európai labdarúgásban. Két nagynevű edző is felállt csapata kispadjáról kedden: egyikük a Bajnokok Ligája-győztes Rafa Benítez, a másik az Európa-liga-győztes Maurizio Sarri.  A Liverpoollal az európai klubfoci csúcsára 2005-ben felért Benítez 2023. július 1-je óta volt a spanyol élvonalban, azaz a La Ligában szereplő Celta Vigo edzője. Irányítása alatt...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jégkorong: Újpesten győzött és már 3-0-ra vezet a címvédő [2024-03-12]

MH/MTI 2024. március 12. kedd. 20:55 A kiegyenlített első harmad után háromszor is eredményes volt a székely alakulat, amely biztosan őrizte előnyét a lefújásig. A következő mérkőzést szerdán rendezik, ugyancsak Újpesten. Negyeddöntő, 3. mérkőzés:UTE-Gyergyói HK (romániai) 0-4 (0-0, 0-3, 0-1) Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0 a Gyergyó javára. Írta a Magyar...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rafa Benítez és Maurizio Sarri is felállt csapata kispadjáról [2024-03-12]

Korábban mindkét edző nagyot alkotott az európai labdarúgásban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szerdától lehet jegyet venni a magyar labdarúgó-válogatott márciusi mérkőzéseire [2024-03-12]

MH/ MTI 2024. március 12. kedd. 17:27 A magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a jegyértékesítő rendszerbe való belépéshez nem lesz szükség szurkolói kártyára vagy szurkolóiklub-regisztrációra, így a jegyvásárlás az eddigi években alkalmazott Meccsjegy.mlsz.hu oldalon történik. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese jövő pénteken Törökországot, négy nappal később pedig Koszovót fogadja a Puskás Arénában, a mérkőzésekre négy...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ukrajnából menekült ökölvívó képviselheti Magyarországot az olimpián [2024-03-12]

A magyar ökölvívó-válogatott 2012 óta először képviseli a sportágat legalább három versenyzővel, a májusi thaiföldi utolsó kvótaszerző eseményen pedig még van lehetősége versenyzőinknek, hogy csatlakozzon Hámori Luca, kovács Richárd és Akilov Pylyp mellé.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dárdai Márton és Vancsa Zalán bekerült a labdarúgó-válogatott keretébe [2024-03-12]

Dárdai Márton és Vancsa Zalán is bekerült a nyári németországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe a márciusi barátságos mérkőzésekre. Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben hirdette ki a meghívott futballisták névsorát, amelyben a Herthában játszó középső Dárdai-testvér és a belga Lommelben szereplő Vancsa is szerepel. A magyar válogatott jövő pénteken Törökország, négy nappal később, március...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tüntetést szerveznek a szurkolók a Honvéd tulajdonosai ellen [2024-03-12]

Úgy érzik, hogy a csapatuk történelmi mélyponton van. Tüntetést szervez a Honvéd tulajdonosai ellen a klub két szurkolói csoportja, az Ultras Kispest és a KLTE. Az április 7-ére, a Bozsik-stadionhoz meghirdetett megmozdulásra azokat a szurkolókat várják, akik egyetértenek velük abban, hogy szükség van
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dárdai Márton és Vancsa Zalán bekerült a labdarúgó-válogatott keretébe [2024-03-12]

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott jövő pénteken Törökország, négy nappal később pedig Koszovó csapatát fogadja a Puskás Arénában barátságos mérkőzésekre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb csapat vetett szemet a német szövetségi kapitányra [2024-03-12]

Német sajtóértesülések szerint a Borussia Dortmund is arra pályázik, hogy az eb-t követően Julian Nagelsmannt magához csábítsa a klub kispadjára
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Brazília: hazatérhet a korábbi válogatott kiválóság! [2024-03-12]

Lapértesülések szerint a távozásra készül Kínából az az Oscar, aki a hazatérést fontolgatja korábbi együtteséhez, az Internacionalhoz. (Photo by Visual China Group via Getty Images/Visual China Group via Getty Images) A 32 esztendős, korábbi 48-szoros brazil válogatott középpályás 2017 óta a kínai Shanghai Port játékosa, szerződése viszont idén novemberben lejár. A hírek szerint a Chelsea...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tüntetést szerveznek a szurkolók a Honvéd tulajdonosai ellen [2024-03-12]

Úgy érzik, hogy a csapatuk történelmi mélyponton van.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felipe Massa azért perli az F1-et, Ecclestone-t és az FIA-t, mert nem lett világbajnok 2008-ban [2024-03-12]

A londoni felsőbb bírósághoz fordult Felipe Massa, a brazilok volt Forma-1-es versenyzője, aki az Forma-1, a kereskedelmi jogokat korábban birtokló Bernie Ecclestone, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellen indított pert az általa elveszített 2008-as világbajnoki cím miatt. A 42 éves pilóta azt akarja elérni, hogy nyilvánítsák őt 2008 vb-győztesének, illetve térítsék meg azt a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Madridban és Dortmundban folytatódik a Bajnokok Ligája [2024-03-12]

MH/ MTI 2024. március 12. kedd. 8:57 A legutóbb döntős Internazionale egygólos előnnyel lép pályára Madridban az Atlético ellen, míg a Borussia Dortmund az Eindhovent fogadja, amellyel három hete 1
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orsós Sztalvira megkapta a magyar születési anyakönyvi kivonatát! [2024-03-12]

Most már hivatalosan is Orsós Sztalviraként küzd a magyar színeket képviselő háromszoros Európa-bajnok. A birkózó ugyanis megkapta a magyar születési anyakönyvi kivonatát. Sztalvira orosz színekben versenyzett korábban, a dédnagyapja révén magyar származású.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Premier League: Győzött a Chelsea [2024-03-12]

2024. március 12. kedd. 7:55 ANGOL PREMIER LEAGUE 28. FORDULÓChelsea
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rögbi [2024-03-12]

Szentgyörgyi Albert  életműve előtt tisztelegnek a magyar és a Cambridge-i rögbisek. A szombaton megrendezendő centenáriumi mérkőzésen ugyanis az Albert Kupáért lépnek pályára a csapatok Budapesten. Száz esztendeje annak, hogy Magyarországon lejátszották az első hivatalos mérkőzést a sportágban. A Cambridge-i egyetem csapatának ellenfele akkor a Rosslyn park együttese volt, a meccsnek pedig a Millenáris adott otthont....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Serie A: kikapott a Lazio [2024-03-12]

MH/ MTI 2024. március 12. kedd. 6:53 Serie A, 28. forduló:SS Lazio-Udinese 1-2 (0-0) vasárnap játszották:Lecce-Hellas Verona 0-1 (0-1)AC Milan-Empoli 1-0 (1-0)Juventus-Atalanta 2-2 (0-1)Fiorentina-AS Roma 2-2 (1-0) szombaton játszották:Genoa-AC Monza 2-3 (0-2)Cagliari-Salernitana 4-2 (2-0)Sassuolo-Frosinone 1-0 (0-0)Bologna-Internazionale 0-1 (0-1) pénteken játszották:SSC Napoli-Torino 1-1 (0-0) Az élmezőny: 1. Internazionale 75, 2. AC Milan 59, 3. Juventus 59…9....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A hetvenéves Mocsai Lajost köszöntötték a Testnevelési Egyetemen [2024-03-12]

MH/MTI 2024. március 11. hétfő. 22:34 Sterbenz Tamás rektor köszöntőbeszédében elmondta: az itthon és külföldön is elismert tekintély, Mocsai Lajos példaként szolgálhat mindenki, az egyetem, a tanárok, a tanulók, az edzők számára. Hozzátette, tanítói, edzői és tudományos munkájának egyik titka lehet az a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Párizs 2024: Akilov Pylyp olimpiai kvótát szerzett [2024-03-12]

2024. március 11. hétfő. 22:54 Az ukrán származású félnehézsúlyú bokszoló egészen kiváló formát mutatott eddig Busto Arsizióban, ahol múlt hétfőn bravúrgyőzelmet aratott a walesi Taylor Bevan ellen, majd pénteken egészen könnyedén lépett túl az osztrák Lucky Osaro Aimufuán, vasárnap pedig a norvég Mindaugas Gedminast is simán verte a nyolcaddöntőben. Az olaszországi viadalon szinte minden súlycsoportban,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kós Hubertet csaknem hazaküldte edzője a rekord előtt [2024-03-11]

Edzője, Bob Bowman csaknem hazaküldte a világbajnok úszót, Kós Hubertet a 200 yardos hátúszás előfutamát követően, majd a döntőben össz-amerikai egyetemi rekordot ért el, valamint a 4x100-as gyorsváltót is behozta az első helyre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Indian Wells-i tenisztorna: Alcaraz ellen lép pályára Marozsán [2024-03-11]

MH/ MTI 2024. március 11. hétfő. 23:23 A világranglistán 58. helyezett teniszező hétfőn az MTI-nek adott interjújában először a kaliforniai viadal elejére tekintett vissza.„Persze örültem, hogy a visszalépett Alexei Popyrin helyett a szerencsés vesztes Jurij Rodionovval kerültem szembe, aztán a második körben a 24. kiemelt Nicolas Jarry már keményebb dió volt. Ő nagyokat szervál és...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Nemzeti Sport publicisztikája szerint az a jó utánpótlásedző, aki [2024-03-11]

Ballai Attila, a Nemzeti Sport publicistája, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztője, aki a Ferencvárosi TC és a Magyar Kézilabda-szövetség sajtófőnökeként is dolgozott, furcsa megállapításra jutott hétvégi publicisztikájában, amely Orbán Viktor kedvenc sportlapjában jelent meg Tetű és strandpapucs címmel. A szerző arra hivatkozva ragadott klaviatúrát, hogy a napokban olvasott egy cikket egy gyermekbántalmazás vétségébe esett edzőről....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Nemzeti Sport publicisztikája szerint az a jó utánpótlásedző, aki [2024-03-11]

Ballai Attila szerint az a vérbeli utánpótlásedző egyik fő erénye, ha csak addig töri meg a fiatal sportolókat,
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Haza akarta küldeni edzője a magyar úszót, aki aztán megdöntötte a négyszeres olimpiai bajnok rekordját [2024-03-11]

Kós Hubert nem erre a rekordra a legbüszkébb. Kis híján hazaküldte Kós Hubertet edzője az arizonai egyetemi úszóbajnokságról a világklasszisokkal foglalkozó Bob Bowman a 200 yardos (1 yard=0,91 méter) hátúszás döntője előtt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb edzőt menesztettek az olasz bajnokságban [2024-03-11]

Az olasz bajnokságban (Serie A) rossz szériája maitt egyre hátrébb csúszó Lecce a legutóbbi vereség után menesztette a vezetőedzőjét
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Haza akarta küldeni edzője a magyar úszót, aki aztán megdöntötte a négyszeres olimpiai bajnok rekordját [2024-03-11]

Kós Hubert nem erre a rekordra a legbüszkébb.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lefejelte az ellenfél játékosát, kirúgták a Lecce edzőjét [2024-03-11]

Roberto D’Aversa tagadja, hogy eltalálta Thomas Henry fejét, azt ugyanakkor elismerte, hogy volt közöttük fizikai kontaktus. A Lecce rövid közleményben jelentette be, hogy felmenti Roberto D
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megtartaná Jadon Sancho játékjogát a Borussia Dortmund [2024-03-11]

Német sajtóértesülések szerint olyannyira elégedett Jadon Sancho játékával a Borussia Dortmund, hogy a német csapat az angol támadó megtartását tervezgeti
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző   1    2    3   [4]   5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Március 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7

TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    sturovo sex    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi    adony szexpartner   

Most keresik: terhes szexpartner    sturovo sexpartner    sturovo sex partner    Sex udvarhelyl nyok    sturovo sex    kismama    kismama szexpartner    Roma sexpartner    telefonsex ingyen    Sopron szexpartner    telefonsex ingyen    terhes    sturovosexpartnersky pe    parkany sexpartner    masszazs udvarhely    Sex udvarhely    Hargita megye szex    sturovo szex    Sex partner holgyet    szexpartner fauszt    sexpartner    skype szex    Sexpartner udvarhely    sturovo sexpartner hölgyek    elö sextelefon    szexpartner    kismama sexpartner    olcsótelefonszex    terhes sexpartner    Masszas szex   

Hírek - Autó, motor | Hírek - Baba, mama, család | Hírek - Belföld | Hírek - Bulvár | Hírek - Divat | Hírek - Egészség, életmód | Hírek - Film, mozi | Hírek - Gasztronómia | Hírek - Gazdaság | Hírek - Humor | Hírek - Informatika, tudomány | Hírek - Innen, onnan | Hírek - Karrier | Hírek - Külföld | Hírek - Kultúra | Hírek - Labdarúgás, foci | Hírek - Otthon, háztartás | Hírek - Sport | Hírek - Utazás | Hírek - Üzlet, vállalkozás | Hírek - Zene |

Főoldal  | Hirdetés feladás | Kapcsolat

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések

 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen

Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket