szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Evolúciós szempontból előnyös, ha valaki korán kelő típus – legalábbis a bolygó azon részén, ahol mi élünk. Mindezt a neandervölgyi embernek köszönhetjük.

Vannak, akik korán lefekszenek és korán is ébrednek – ők a pacsirták –, illetve azok, akik hajlamosak késő éjszakáig fent lenni, majd másnap sokáig aludni, vagy legalábbis nagyon nehezen felébredni – ők a bagoly típusok. Hogy ki miért egyik vagy másik típus, annak számos oka lehet, melyek közül egyet most tártak fel a Kaliforniai Egyetem kutatói.

John Capra, az egyetem epidemiológusa szerint a modern emberi genomban megmaradt neandervölgyi DNS-darabok elemzése egy igen érdekes dologra világított rá: sok közülük hatással van a cirkadián-ritmusért felelős gének szabályozására. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a pacsirta típusok ezt a fajta alvásbéli szokásukat a neandervölgyi emberektől örökölték – írja a The Guardian a Genome Biology and Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmány alapján.

Charles R. Knight

Mark Maslin, a University College London tudósa – aki nem vett részt a tanulmányban – szerint a nappalok hossza az emberek fejlődése szempontjából rendkívül fontos Afrikában 12 óra volt. Ám ahogy északabbra haladunk, úgy rövidülnek a nappalok és hosszabbodnak az éjszakák. Mivel a hideg időben sokkal kevesebb volt az élelmiszer, ezért – véli Maslin – fontos volt, hogy az emberek minél korábban keljenek, hogy mielőbb elkezdhessék a gyűjtögetést.

Mire a modern ember 70 ezer évvel ezelőtt elindult Afrikából, Európában már 400 ezer éve éltek emberek. Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy speciális genetikai tulajdonságokat fejlesszenek ki – például a fehér bőrszínt, vagy épp nagyobb ellenálló képességet bizonyos megbetegedésekkel szemben.

Nem a harc, hanem a szex miatt halhatott ki a neandervölgyi ember

Rejtély, hogy több százezer év különélés után hogyan tudta megérteni egymást a Homo sapiens és a neandervölgyi ember, ám ez nem gátolta őket a közös utódok nemzésében.

A homo sapiens megjelenésével a neandervölgyi ember tovább adta ezeket a genetikai tulajdonságokat, amelyeknek egy része mára már kikopott.

Capra szerint az, hogy valaki pacsirta típus, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy neandervölgyi génekkel rendelkezik. Úgy véli, érdemes további kutatásokat végezni a témában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.