szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ez már a harmadik díszpolgári címe.

Sopron közgyűlése 2023-ban Sopron Város Díszpolgára címet adományozott Eperjes Károlynak. A hegykői születésű, gimnáziumi tanulmányait Sopronban végző, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a pályája ugyan messzire repítette, de a szülőföldhöz való kötődése máig eleven – írja A Kisalföld.

„Meglepve, de különösen nagy örömmel fogadtam az elismerést. Mivel Hegykő és Budapest után ez a harmadik díszpolgári címem, tudom, hogy ez innentől kezdve fokozottabb jelenlétet igényel a részemről. Igyekszem ennek a nem terhes, inkább áldott felelősségnek megfelelni. Megjegyzem, hetven éves vagyok, idén erőmön túl vállaltam Sopronban munkát. Jövőre, bár még nem látszik a program vége, nem szeretnék ennyire leterhelődni” - mondta Eperjes Károly.