szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hírt Brad Wilk dobos közölte.

A Rage Against the Machine harmadszorra is feloszlik, közölte a zenekar dobosa, Brad Wilk a Variety cikke szerint.

Wilk, a banda egyik alapító tagja Instagramon írt arról, hogy nem lesz többé turnéjuk és élő koncertjük sem együtt. Hozzátette: tudja, hogy sok rajongó várta az új koncertek bejelentését a korábbiak lefújása után, de ideje tisztázni a helyzetet. A posztjában kiemeli, hogy sajnálja, akik hittek az újrázásban, ő maga is szerette volna, ha ez így történik.

A Zack de la Rocha frontember, Tim Commerford basszusgitáros, Tom Morello gitáros és Brad Wilk dobos alkotta RATM a kilencvenes évek elején alakult. Népszerűségük ellenére Rocha 2000-ben bejelentette, hogy otthagyja a zenekart. A megmaradt tagok később összeálltak és megalapították az Audioslave-et Chris Cornell énekessel, aki viszont 2007-ben kivált a bandából.

Még ugyanebben az évben a Rage újra összeállt és vezető fellépők voltak a Coachellán, majd az ezt követő években turnéra indultak. 2011-ben adták utolsó koncertjüket Los Angelesben, ezután másodjára is feloszlottak. A harmadik esélyt 2020-ban adták meg maguknak, amikor egy turnét is bejelentettek, ám ezt a Covid-járvány miatt elhalasztották két évvel későbbre. El is indultak, ám Rocha közben lesérült, elszakította az Achilles-ínját, és bár a betervezett koncertek egy része lement, a többit végül lemondták. A mostani bejelentés szerint pótlásra nem is igen lehet számítani, bár az előzményeket tekintve bármi megtörténhet.

Commerfordnál egyébként a 2022-es nyári turné előtt diagnosztizáltak prosztatarákot, és meg is műtötték.

Tizenegy éve vártuk, de lefújta teljes európai turnéját a Rage Against the Machine

Nagyon nem akarja a sors, hogy a 2011 óta nem aktív Rage Against the Machine újraalakuljon: a turnét előbb a járvány miatt kellett elhalasztani, most pedig egy sérülés miatt mondták le a hátralévő koncerteket.