szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Dorogi Péter korábbi zenésztársai nélkül, a szólóprojektjében közreműködő zenészekkel „indította újra” az Intim Torna Illegál együttest, ami miatt a többi alapítótag felháborodott, és szomorú közleményt jelentetett meg. Dorogi szerint nincs igazuk.

„Tegnap este úgy éreztem magam, mintha egy időutazásban vettem volna részt, és újra 2016-ot írnánk. Ismételten szembesülnöm kellett olyan hamis vádakkal, miszerint nincs jogom folytatni a zenélést Intim Torna Illegál néven. Ismételten ki lettem tiltva arról a Facebook-oldalról, amit én is építettem” – írja a ma már „Intim Torna Illegál hivatalos oldala” néven futó, eredetileg „Dorogi Péter Music” nevű közösségi oldalon a 2021-ben feloszlott Intim Torna Illegál egykori énekes-dalszerző-szövegírója, Dorogi Péter.

A poszt reakció egykori zenésztársai, a szintén együttesalapító Nádasdi János és Gálos Ádám korábbi közleményére, amelyben kijelentették, megdöbbentek és mélységesen elszomorodtak azon, hogy Dorogi „újraalapította” az együttest régi zenésztársai nélkül, és elhatárolódnak a dologtól, amely szerintük „semmissé teszi” a zenekar örökségét. A posztban azt is állították, a zenekart épp Dorogi akarta feloszlatni; Dorogi erre most úgy reagált, „több tanú is van rá”, hogy valójában Gálos Ádám „közölte elsőként, hogy nem szeretne tovább együtt zenélni”.

„Újraalakult" az Intim Torna Illegál, a régi tagok mélységesen elszomorodtak

A zenekar két alapító tagja csak a rádióból értesült arról a „félrevezető hírről", hogy újraalakult volna az Intim Torna Illegál.

Dorogi úgy véli, etikailag azért van rendben, hogy ő használja tovább a nevet zenésztársai nélkül, mert ő „fektette le a brand alapjait” zeneszerzőként, szövegíróként és énekesként. A posztban azt is tisztázza: jogilag is jogosult a névhasználatra. „A dalok tulajdonosa és kiadója a Tom-Tom Records és az ITI Music Productions, amely kiáll mellettem, és támogatja a további zenekari működést az új tagokkal. A volt tagokat szigorú szerződés köti a névhasználattal kapcsolatban. A név használatára én jogosítottam fel őket arra az időtartamra, amíg a zenekarban vannak. Ez 2024. január 1-vel hivatalosan is megszűnt, amelyről 2023. december 6-án értesültek a tárgyalás részeként” – írja. Hozzáteszi: az elmúlt években zenésztársai nem támogatták, hogy valaki is továbbvigye a zenekar nevét, és „nem engedték vissza” a Facebook-oldalra sem.

Dorogi azt is írja: úgy véli, egykori zenésztársai puszta rosszindulatból írták meg a posztjukat, ők ugyanis a feloszlás óta nem zenélnek, Dorogi viszont igen: „Én zenélek, mert ehhez értek. Ez az egyetlen dolog a világon, amit van értelme csinálnom, és amiért erre a Földre szültek.”