szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kováts Adél nyilatkozott erről, sőt azt is elárulta, máshogy próbál segíteni a színésznek.

Mint írtuk, Galkó Balázs színész a rossz anyagi helyzete miatt több különböző állásra is jelentkezett az utóbbi időben, kutyasétáltatástól a színházi portásig. Utóbbira a pályázatát konkrétan a Radnóti Színházba adta be, de nem nyerte el a pozíciót.

Ez sokakat felháborított, most a teátrum igazgatója, Kováts Adél a Blikknek elmondta, miért nem neki adta az állást.

„Igen, meghirdettük a portás állást, és Galkó Balázs beadta a jelentkezését. Nekem színházigazgatóként, valamint a vezetőségnek minden helyzetben a színház egészének szempontjait kell figyelembe venni és aszerint dönteni, ezért nem tudtuk Balázsnak felajánlani ezt az állást.”

Kováts Adél azonban nem szeretné segítség nélkül hagyni a színészt.

„Tekintettel arra, hogy jelen esetben kollégáról van szó, kértem tőle egy találkozót, ahol ezt meg is beszéltük. Függetlenül attól, hogy mint intézményvezető ebben nem tudok neki segíteni, átérzem a helyzetét, felajánlottam a segítségemet, és a hét elején tettem is lépést ez ügyben” – írta Kováts, de arra nem tért ki, hogy ez mit is jelent pontosan.

Galkó Balázs szintén megerősítette, hogy a cikkek, úgy tűnik, hatással voltak az eseményekre, és talán lesz megoldás.