szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Japán legfontosabb irodalmi díját nyerte el Rie Kudan egy olyan könyvvel, amelyről utólag elmondta, hogy egy részét a mesterséges intelligencia írta.

A 33 éves Rie Kudan a Tokyo-to Dojo-to című könyvével kiérdemelte Japán legnagyobb presztízsű irodalmi elismerését, az Akutagava-díjat. A zsűri a regényről azt mondta, hogy az „olyan tökéletes, hogy nehéz bárhol belekötni". Ezt követően a szerző elárulta, hogy különleges szellemírót alkalmazott a kötetéhez: a mesterséges intelligenciát is igénybe vette az íráskor.

Mint fogalmazott, „körülbelül a könyv 5 százaléka MI-generált mondatokból áll" – írja a Euronews. A szerző elárulta, hogy rendszeresen chatelt a mesterséges intelligenciával, amellyel olykor a legintimebb gondolatait is megosztotta, olyanokat is, amelyekről másokkal nem tud beszélni. A ChatGPT válaszai pedig időnként a regény dialógusait inspirálták. Kudan szerint a szoftver segített neki kreatívabbnak lenni, és a későbbiekben is szeretne „jó viszonyt ápolni az MI-vel".

Az író könyve egyébként éppen egy olyan történetről szól, amelyben a mesterséges intelligencia már az életünk integrált része.

Az Akutagava-díjat odaítélő szervezet egyelőre nem kommentálta Kudan bejelentését.