szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Michael című filmet jövő áprilisban mutatják be a tervek szerint, a legendás énekest saját unokaöccse, Jaafar Jackson játssza.

Közel egy éve írtuk meg, hogy életrajzi film készül Michael Jacksonról. A 2009-ben elhunyt világsztárt saját unokaöccse, Jaafar Jackson fogja játszani, aki a napokban meg is osztott egy fotót az Instagramján, bejelentve, hogy már dolgoznak a produkción.

Jaafar valószínűleg sokat gyakorolhatta az egyik legjellegzetesebb Jacko-pózt, mert láthatóan elég jól megy neki:

Ahogy a Hollywood Reporter írja, a filmet Antoine Fuqua rendezi, akinek egyik legismertebb korábbi munkája A hét mesterlövész. A forgatókönyvet a Gladiátoron is dolgozó John Logan írja, a produceri csapatban pedig ott van a Bohém rapszódiát is jegyző Graham King.

Az alkotók korábbi közlése szerint a filmben a sztár életének minden aspektusával foglalkoznak majd, tehát valószínűleg a szexuális visszaélésekkel is, amiket Jackson gyerekek ellen követhetett el. A felkavaró történetekről az HBO-n jött ki 2019-ben dokumentumfilm Leaving Neverland címmel, amiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

„Michael Jackson Párizsban megtanított maszturbálni, így kezdődött az egész"

Nagyon komoly vádakat és érveket sorakoztat fel Michael Jackson ellen a Leaving Neverland című négyórás dokumentumfilm. Wade Robson és James Safechuck vallomásának mégis az az egyik legfontosabb kérdése, hogy ha Michael Jackson egy szörnyeteg, akkor hogy lehet szeretni?

A Michael címen futó filmet jövő áprilisban mutathatják be.